Hófehér paplan rejt ölelve mindent a tájon, telihold világít hidegezüst fényben a tintaszín égen. Nem mozdul a szél, a hópelyhek táncolva hullnak alá a mezőn elterülő falu házaira. A néma főutcán egy sötét jelenés halad nyugodtan, lépteit farkas vonítás visszhangja kíséri. Az éji vándor köpeny alá rejti kilétét, hisz csak átutazó, jön s megy… Nem marad. Nem látja senki…

Ahogy kiér a házak közül, felveti fejét, előtte nem messze ómenként emelkedik a kőtemplom, ajtaja felett remegő fényű lámpással. Nyugodt léptekkel indul a hó viaszos ölelésébe bújt építmény felé. A kapuhoz érve határozottan dől neki a vasveretes fatáblának.

Odabenn néma sötét fogadja. Már-már lábujjhegyen sétál előre a padok közt, majd hirtelen megtorpan. A holdfény az oltár fölötti rózsaablakon át ömlik be a hideg épületbe. A jövevény kitartóan áll a rózsaminta előtt, tekintetét a kőpadlóra vetve. Hirtelen veti hátra csuklyáját, mely alól porcelánszín, bájos arc bújik elő. Fagykék tekintet csillan sűrű szempillák alatt, szürke liliom simul egy kecses nyakra, hosszú hollófekete haj terül törékenynek tűnő vállakra. Karcsú testére fekete ing, mellény, nadrág és csizma borul, derekán karmazsin öv tekereg, beletűzve egy tőr markolata fénylik. Ajkai közül halk sóhaj tör elő, ahogy térdre hullik a padlón. Vékony kezeit imára kulcsolja, arcát a hold felé fordítja, szemei alól könnycsepp csorog végig bőrén…

A pap asztala fölött görnyedve, imbolygó gyertyafény mellett olvas. A templomkapu nyikordulására felkapja fejét, de több nesz nem jut el hozzá. Hang nélkül áll fel asztalától, s óvatosan nyomja le a kilincset.

A szószék alatt rejtett ajtó nyílik a falban, melyen át a fiatal pap belép a templomhajóba. Alakját jótékonyan fedi el a homály, őt senki nem látja, de ő mindent lát. Pontosan előtte térdel a titokzatos lány, arccal a hold felé fordulva. A pap egy szót sem szól, vár, tudja miért jött a lány, tudja, hogy soha többé nem látja. Ez lesz az utolsó találkozás, az utolsó beszélgetés. Hiszen megmondta már akkor, két évvel ezelőtt, azon a bizonyos éjszakán…

Véletlenül találkoztak, ő és a titokzatos lány, aki gyermekkorában szinte testvére volt. Azon az éjszakán tombolt a vihar, s a hajadon fáradtan támolygott be a templomba. Jobb karja szinte élettelenül lógott teste mellett, ujjairól vér cseppent a kőpadlóra. Haja kócos volt, állán kés hasította seb. A pap akkor fújta el az utolsó gyertyát, s letaglózta a félholt lány látványa.

Hetekig ápolta a fekete hajú leányt, kinek kiléte oly bizonytalan volt. Mikor felnyitotta fagyos szemeit, a pap csak akkor jött rá kit is ápolt…

Mialatt ezen gondolkodik a lány felé fordítja arcát és szinte suttogva szólal meg.

 - Ma találkozunk utoljára Jonas.

 - Tudom. – bólint nyugodtan a pap s előlép a sötétségből.

A hold lábfejétől suhan fel csuháján egész az arcáig, fénybe vonva férfias alakját, barna bőrét, mélyzöld szemeit, ezüstszőke haját. Lassan sétál egyre közelebb a lányhoz, ki feláll, s hidegen a közeledő pap szemébe néz. Pillája nem rebben, meredten, pislantás nélkül fúrja tekintetét a férfiéba.

 - Meddig folytatod még, Lily? – kérdi csöndesen a pap.

 - Ez az utolsó. – szól némi melegséggel hangjában a lány – Ma éjjel teljesítem az utolsó feladatot. Ma merül a Liliom tőre utoljára egy élő szívébe. Kifizetem a vérdíjat s azzal a Liliom átlibben a pokol homályába!

 - Azóta nem talált meg? – vált témát Jonas.

 - Nem, de tudom, hogy a nyomomban van. Talán már itt is van. Éppen ezért nem maradok sokáig. Félek, még bajod esik. – mosolyodik el Lily.

 - Tudok vigyázni magamra. – legyint Jonas – De a te életed már csak egy hajszálon függ!

 - Talán – feleli titokzatosan a lány – Ez is úgy lesz, ahogy meg van írva.

A pap egy tétován Lilyhez lép, ujjával keresztet rajzol a homlokára.

 - Feloldozlak téged bűneid alól! In nomine Patris et Filie et Spiritus Sancti. Amen.

 - Köszönöm neked! – suttogja Lily, s lábujjhegyre állva puhán a férfi ajkához érinti sajátját, ki viszonozza futó csókot – Ég veled örökre… - majd sarkon fordul s nagy léptekkel az ajtó felé indul, de Jonas hangja megállítja.

 - Engem ki oldoz fel? Ki oldoz fel a bűnöm alól? A bűn alól, hogy szeretlek?

 - Én… - válaszol Lily, de nem fordul meg – Higgy Jonas, holnap már nem lesznek bűneid!

Jonas csak néz utána, de nem mozdul. A lány alakja pillanatra eltűnik a karzat alatti feketeségben, s a pap a szentély felé fordul, térdre rogyik, imádkozik.

Lily képtelen visszanézni, tudja, a múltat le kell zárni. Könnyebb a búcsú, ha hűvös, de terve nem sikerült. Gyenge volt, nem bírt eltűnni úgy a homályban, hogy ajkán ne érezze utoljára a férfi csókját. Ő, ki annyi embert ölt már hidegvérrel, megmutatta, hogy mégis csak egy sebezhető nő.

 - Szánalmas! – gondolja magában.

Keze dühösen tépi fel az ajtót, szemében könny csillan, ahogy sietve lépi át a küszöböt. Ezüst villan az aranyló lámpafényben. Kíméletlenül szakítja át a fehér nyak bőrét a tetovált liliom közepén. A vékony hajszál most szakad el, mert így van megírva…

Lily nyakát markolva rogyik térdre, hörögve kap levegő után, ujjai közt vér buggyan elő, lelkéből távozik a melegség. Örökre… Teste a földre hull, éjszín haja szétterül a hóban. Fehér és fekete világ válik el élesen egymástól, s mezsgyéjén vérliliom bont virágot…

Sötét árny hajol a lány fölé, arca bús mosolyra húzódik. Az élettelen fejvadász arca még holtában is gyönyörű és hideg. Ujjai közül a fagynál is hidegebb Jégmadár egy kék tollát, ejti a lány hajára. Feladata bevégeztetett, s az árny eltűnik az éjszakában…

Jonas mindet hall, de nem mozdul, már vége van. Mily igaza volt Lilynek… Holnap már nem lesznek bűnei…

- Timmy Rinn -