Csak egy kép?

Azzal az elhatározással mentem be, hogy most először nem törődöm az idővel; minden egyes képet meg fogok nézni!

Teremről teremre sodródtam valami eredetit, meghökkentőt keresve.

A fáraók merev arckifejezését felváltotta a reneszánsz felszabadult életszemlélete, arra a középkor sejtelmes köde ereszkedett, amelyet az impresszionizmus egyéni színfoltjai oszlattak szét és máris a modern művészet "honnan nézzem, hogy megértsem" irányzatainál tartottam.

Nocsak!

Fehér oszlopok határolta téren ü r e s csuklya libben át, vérpermetet hullatva a mell ruhaanyagából a belevágott kés nyomán.

Fantáziám azonnal felélénkült. Nyilván szellemmel van dolgom, aki legyilkolása színhelyén kísért, nem lelve nyugtot.

Kellemes bevezető a következő kisszoba képanyagához! És megtorpanok.

Olajfestmény.

Egy fej. Profil. Kócos, fekete haj, lehunyt szem, előreugró hegyes áll, győzedelmes mosoly.

Csúf, aránytalan fej. Első ránézésre.

Tovább is lépnék, csakhogy agyam elkezdi feldolgozni a beérkező látványt. Lecövekelek és bámulom.

Emlékeimből dereng egy hasonló arc, de hol és mikor láttam?

A kép egésze részekre bomlik, a fej nem ereszt...

Most veszem észre, hogy a haj nem szabályos koponyát takar és biológiai ismereteink alapján nem emberre mértezett állcsonttal rendelkezik...

Aztán fölfedezem a koponyához símuló hegyes fület...a különös teremtmény lassan bontakozik ki borzongó lelkem előtt.

A nyak aránytalanul hosszú, s úgy csatlakozik a vállhoz, hogy alig szélesedik. Ez a csenevész test aligha bírná el e fej súlyát!

Mit látok valójában? Torzszülöttet? Fejemben lüktet a megfeszítetten dolgozó agy, hol láttam már és mi az a nyugtalanító eltérés, a különbség...

A pilla nélküli szemhéj lazán borul a szemre, de zaklatott idegeim érzékelik, hogy ez nem befejezett tény...

Valami halvány, bizonytalan fénypászma vetül rá. Ki vagy inkább mi ült modellként a festővel szemközt azon a hajnalon?

Időtlen arc. Mintha mindig is létezett volna s csupán kedvtelésből pózolna, miután előbújt az ismeretlen homályából...

Emlékeimből robbanásszerűen tör elő a felismerés; egy rézmetszeten láttam ezt a vigyort sok évvel ezelőtt és már azt is tudom, mi kavart fel!

Azon a metszeten éles kontúr szabott határt a hátborzongató vonásoknak, most viszont k i l é p e t t a kép keretéből! Egy szeszély felboríthatja a művészet és valóság közti egyensúlyt s Ő elszabadul...Félsz tőlem, mondja a vigyor.

A szemhéjra koncentrálok. Ha az egyszer felpattan, miféle tekintet fog mögüle a világra nyílni?

Vagy inkább k i k n e k a tekintete, sugallja egy hátborzongató sejtelem.

- Igen, félek - felelem, de képtelen vagyok elszakadni a látványától.

Eltúlzott vonások, rút ez a fej, annyira rút, hogy gyönyörködni lehet benne!

Hol az a reneszánsz festő, aki élethűbb alakot vetett i d ő t á l l ó vásznára? Hisz ez a fej magára az i d ő vásznára készült!Csodálsz?

- Igen, csodállak - felelem őszintén, mert lenyűgöz a tökéletessége.

Körülnézek és nem értem, a tárlatlátogatók miért nem állnak velem együtt döbbenten "Előtte". Őket nem h í v j a?Eltaláltad. Láttak, de n e m h i s z i k , hogy láthattak...

Mintha engedne a fennsőbbséges mosolyból.Emlékeztetlek valakire?

- Egy metszetre. Rég elporladt mester véste rézbe a vonásaidat.Hát igen, ősi modell vagyok...Sok embert ismertem, akik - hozzád hasonlóan - csodáltak.

- Mondd, milyen a szemed? - kérdem óvatosan.I g a z á n kíváncsi vagy? Vagy ez csak általános érdeklődés?

A kaján hang feltupírozza idegeimet.A szem sokat elárul gazdája életfelfogásából. Nem hiszed?

Mindent elhiszek neki, csak ne nyissa ki a szemét! Még nem vagyok felkészülve a látványra, csupán sötét sejtéseim vannak.Láttad a fáraók szemét? - szegezi nekem a kérdést.

- Láttam.És mit olvastál ki belőlük?

Elgondolkodom, mire próbál rávezetni.

És a hideg szaladgál a hátamon a felfedezéstől!

- Szembenéznek velem, mégsem engem néznek, hanem mögöttem valamit! Keresztülbámulnak rajtam, de nem gőggel eltelve, ahogy eddig véltem!

Ezek a tekintetek áttörik korunk határait, talán idegen szférák titkait kutatják. Mintha többet tudnának nálam, a ma technikával zsúfolt világának szülötténél...

Bizonyos tekintetben többet tudnak - nyugtat meg, már amennyiben megnyugtató lehet ez a feltételezés.Rólam legalábbis tudnak - van valami ördögi a hangjában.

Igen, ez az! Ö r d ö g i! Szóval szerinted én lennék az ördög? Vasvillás, embersütögető szimpla kis ördög? Okosabbnak tartottalak - szája szögletében gúny vibrál.

Sokkal rémisztőbb gondolatok motoszkálnak a fejemben, bár tiltakozom ellenük.

Mert ha létezik az emberek ősi félelmeiből táplálkozó szörnyeteg, akkor létezik a pokol is, eszerint a Biblia minden szava szentírás?Lépj már túl ezeken a babonákon! Dühítesz ezzel a korlátolt gondolkodásmóddal. Indulj el más irányba. Segítek. Megkérdezhetnéd például, hogy kép vagyok-e egyáltalán?

- Hát mi más lennél? - kérdem fogvacogva. Bizonyára hűvös van ebben a szobában, bár eddig nem vettem észre...Határozottan tetszel nekem, kedves, kedves emberi lény. Szeretném, ha jobban megismernénk egymást - megbűvöl a csodálatosan szelíd hang. - Én valójában egy kortalan teremtmény vagyok. Ez a kép az egyik megjelenési formám. Igy választom ki az emberek közül az arra érdemeseket.

- Mit csinálsz a...kiválasztottakkal? - fölfoghatatlan, hogy mennyire reszketek.Átveszem az emlékeiket és végigélem az életüket addig a pillanatig, amíg találkoztak velem. Szórakoztató elfoglaltság egy örökéletű lény számára.

- Mióta létezel?Jelent valamit számodra, hogy már az őseiddel is kommunikáltam?

- Az ősemberekről beszélsz?Mi másról? Igencsak híján voltak a tudománynak, de primitív, rövidke életük tele volt számtalan izgalommal, veszéllyel, szóval nem unatkoztam.

A nyelvem szárazon tapad szájpadlásomhoz, a kérdést mégis fel kell tennem, bár talán jobb volna nem tudni a választ:

- Nem ejtettél még szót arról, mi történik a személyiség nélküli emberekkel?Ó, igazán? - arcán a gúny fintora elmélyül, vonásai élettel telnek meg. - Az eszementeket bolondházba zárják, ahol a a maradék eszük is elmegy. Én kíméletesebb vagyok, mert annyit se hagyok nekik, ami elmehetne...

Menekültem az iszonyú teremből. Meg kell szereznem ezt a képet, hogy elpusztítsam, mielőtt fenyegetését valóra válthatná!

Sietősen tértek ki az utamból.

A képről senki sem tudta, honnan került a minigalériába, az emberek nem is igen bámulgatták, így a kiállítás szervezője vállat vont és jelképes összegért eladta, gondolván, legalább ennyi hasznot bezsebel érte.

Diadalmasan mentem vissza h o z z á és a keretért nyúltam, hogy levegyem a falról.

É s  e k k o r  k i n y i t o t t a  a  s z e m é t...

- Hogy van a beteg, doktor úr?

- Kissé lehiggadt már. Meg akarja látogatni?

- Hoztam neki valamit. Mielőtt az az idegroham vagy micsoda elkapta, kifizette egy képnek az árát. Annyira ragaszkodott hozzá, hogy elhozhassa. Megtenné, hogy átadja neki?

- Természetesen. Ez az a kép?

- Igen. Fogalmam sincs, mi tetszhetett neki rajta. Szerintem ocsmány jószág, de ő fizetett érte.

- Rendben van. Legyen nyugodt, átadjuk.

- Kösz, doki. Viszlát!

Az orvos nézegette egy darabig az olajfestményt, aztán odarendelt egy ápolót:

- Vigye be annak a szerencsétlennek ezt a képet, de tegye úgy, hogy ne érje el, nehogy kárt tegyen benne. Ha esetleg magához térne, biztos sajnálná...

- Ne bújtassam ki a kényszerzubbonyból?

- Ne. Talán ez a kép hatással lesz rá. Ördög tudja, miért ragaszkodott hozzá...

Az ápoló az utasításnak megfelelően helyezte elérhetetlen távolságba a leszíjazott beteg szobájában az olajfestményt és sietve távozott...

...mert a bolondház falait soha nem hallott üvöltés remegtette meg, melyhez ismeretlen lény elégedett kacagása keveredett...

Mikor másnap felfedezték a lekötözött őrült örök torz vigyorba ránduló vonásait, az ápoló - miután elszállították a tetemet - hiába kereste a képet, melyet saját kezűleg tett a kicsi rácsos ablakba.

Teremről teremre sodródott, valami eredetit, meghökkentőt keresve...

A külön szobában függő kép - mely előtt a "rendbenlévő" lelkűek minden érdeklődés nélkül haladtak el - miután megbizonyosodott a következő közeledtéről, lehunyta szemét, melynek sötét mélyén soha meg nem valósult álmok, boldogságok és sorstragédiák árnyai kavarogtak.