Leugrott a fülkéből és bezárta a kamiont. Megállt a parkolóban, tekintetével a komor, szürke épületen azt az ablakot kereste. Mély sóhajjal nekiindult. Átvágott az üres kerten. Lassan, az időt húzva lépkedett fölfelé a lépcsőn. Tétovázott, mielőtt belökte az üvegajtót. A folyosón émelyítő fertőtlenítőszag fogadta. A parkolóban álldogáló monstrumra nézett, mintha tőle várna biztatást.

  Talán valamiféle titokzatos hatalom rendelte úgy, hogy az eget elborító felhők között egy árva napsugár hatolt át, s megcsillant a PETERBILT szélvédőjén. Mintha az óriásjárgány biztatóan hunyorítana...

  Lester megborzongott és a folyosó felé fordult. Útját jobbról-balról rácsos ajtók szegélyezték, melyek mögül olyasféle hangok hallatszottak, melyek nem származhattak emberi torokból...

  Ennél csak azok a cellák voltak ijesztőbbek, melyek lakói nem adtak semmiféle életjelt. Lesternek az a kényszerképzete támadt, hogy odabent kuporognak, szemükben az űr végtelen hidege és sötétsége, amelyben az értelem apró lángocskája is végleg kialudt, agyukban már nem pislákol a tudat leghalványabb szikrája sem; fülüket az ajtóra tapasztják, és kitágult pupillával, elnyílt szájjal hallgatóznak a kinti világ zajaira figyelve, melytől örökre elszakadtak. Lassú lépteinek súlyos dobbanásaira elhaltak a titokzatos sóhajok és mormogások. Mark borzongott a gondolattól, hogy tudnak az ő behatolásáról elzárt birodalmukba; meg is rohannák...

  Ha kiszabadulhatnának. Várnak...

  Elképzelte, hogyan nyomódik le lassan az összes kilincs...

  A folyosónak nem akart végeszakadni. A keresztfolyosók végében megvillant egy-egy fehér köpeny, valahonnét rikácsolás, máshonnan dörömbölés, vagy halódó sikoly tekergőzött be a látogató agyába. Gyötrődve hallgatta őket, érezve, a téboly köde terjeng körülötte; lehet, hogy hamarosan ő is üvölteni kezd és rácsapódik egy cella ajtaja, hogy örök sötétbe burkolja tudatát az őrület. A falak is lélegeztek; önkéntelenül fordult hátra, nem settenkedik-e kóbor árny a nyomában. Homlokát kiverte a veríték, mire elérte az orvosi szobát. Az értelem egyik apró fészkét a téboly fellegvárában. Szinte betört. Először az elhomályosult tekintet mozdult a betolakodó felé, majd végtelen lassúsággal a torz vonásokkal felruházott ragadozó-arc. Lester visszadöbbent. Bámulta a székhez szíjazott karokat és lábakat és elképzelte, mi történne, ha ez az ösztönlény megtámadná...

  - Szia, Mark! - csendült háta mögül a legkevésbé sem idevaló hang. Zaklatott idegekkel perdült meg. Az ápolónő kis híján szívrohamot hozott rá. Fájt az adrenalinszint lökésszerű emelkedése. Valahogy összeszedte magát, és alig sikerült félmosollyal biccentett Louisa felé, aki tovább csacsogott, mintha nem is ebben az eltorzult környezetben lennének.

  - Hallottam, mikor megérkeztél, elvégre nem sokan jönnek látogatni kamionnal. Előkészítettem a kulcsot. Gyere!

  Mark egy pillantást vetett a háta mögé, de a szíjak nem engedték el foglyukat, csak az a könyörtelen sötétség bámult rá a valaha talán szeretetet és jóságot is sugározni képes szemekből.

  Elfordult, de még látta, hogyan görbülnek karommá a csontos ujjak.

  - Mi újság, Mark? - karolt bele az ápolónő kacér mozdulattal, és a kamionos - bár nem szerette a bizalmaskodást - most nem bánta ezt az érintést.

  - Sok a munka - mondta rekedten, alig találva meg a hangját.

  Aztán megálltak  az  ajtó előtt, melyen egy név állt táblára függesztve: Claire Lester.

  Louisa megforgatta a kulcsot, félretolta a reteszt és a szoba feltárult. A rácsos ablak alatt egyszerű vaságy állt, melyen a cella lakója állig betakarva feküdt.

  - Nem alszik, menj csak! - suttogta az ápolónő. Mark egy darabig álldogált, aztán végre rászánta magát, hogy lépjen egyet, majd még egyet. Az ősz haj keretezte fehér arc közönyös vonásai megrezzentek, mikor Lester arca föléje hajolt, égszín szeme a tágra nyitott, az övéhez hasonló kék szempárba mélyedt. A férfi legyőzte keze remegését, és megsimogatta az asszony arcát:

  - Mama - súgta könnyektől elfúló hangon. Megcsókolta a homlokát, és leült az ágy szélére. - Múltkor ígértem neked valamit, nézd elhoztam! - egy fényképet húzott elő, és anyja szeme elé tartotta. - Látod, itt állok a PETERBILT előtt. Neked csináltattam ezt a képet, hogy emlékezz rám, míg újra eljövök. Ne aggódj, most kifizetem az utolsó részletet is a kamionért, és ezzel letudom a teljes összeget, amit kértél tőle. És többé a tájára se nézek!

  Letette a képet a vázának döntve, és úgy fordította, hogy a némán ülő asszony láthassa. Elhelyezte a műanyag vázában anyja kedvenc virágait egy csokorba összeválogatva.

  - Hoztam neked rózsát és iriszt. Örülsz neki?

  Válasz nem jött abból a másik világból, és Mark szíve elfacsarodott, látva a lényt, aki "odakint" a legszeretetteljesebb asszony volt, amíg azoknak a mesterkedése az őrültek házába nem toloncolta. Csak ennyi maradt anyjából. Ez a fokozatosan elboruló öntudat, ez a mind jobban magába süppedő lélek, ez a közönybe menekülő, egykor ragyogó szellem. Gyengéden felültette, és hátát nekitámasztotta az ágy végének, melyet a párnával tett kényelmesebbé.

  - Hoztam neked a kedvenc csokidból - húzta elő a bonbonos dobozt és felbontotta. Úgy etette anyját, ahogyan az táplálta őt valamikor. Türelmesen és mosolyogva. Boldog lett volna, ha leghalványabb jelét megpillantja felismerésnek, de az asszony állapota idebent egyre romlott. Mint Marknak elmondták, őrjöngeni szokott, ilyenkor talán ocsúdó lelke megpróbált kitörni az elme szűkülő ketrecéből. Lester látogatásai alatt még soha nem fordult elő ilyen roham. Mark nem tudta elképzelni, mit csinálna, ha anyja megtámadná. Sokáig beszélt hozzá, de egyetlen szavára sem érkezett reakció.

  Mesélt a fuvarokról, sofőrtársairól, a PETERBILT-ról, még utálatos főnöke is szóba került. Erről a témáról aztán átkeveredett Sharon Grant személyére, saját magát is meglepve, mennyi mindent tud mondani arról az egyszerű kis titkárnőről:

  - Sharon nem akármilyen teremtés! A sofőrök érdekeinek védelmében nemegyszer szembeszállt a főnökével. Aztán, képzeld, motorosokkal is volt egy kis kellemetlenségem, na nem komoly, ne ijedj meg! De a te PETERBILT-od és én álltuk a sarat. Erős és kényelmes járgány. Egyszer majd kerülünk vele egyet, jó?

  Anyja mozgolódni kezdett, ajka meg-megvonaglott, mintha a szavakat keresné, melyekkel áttörhetne az agyára ereszkedő ködön.

   - Mit akarsz mondani, mama? Hogyan segítsek?

  Az asszony ajkán néma szavak formálódtak, lélegzete felgyorsult, rettentő erőfeszítéssel próbált kommunikálni. Évek óta nem jelezte, hogy megismeri fiát, most pedig talán beszélni fog hozzá! Mily rég nem hallotta nevét az anyai szeretet lágy dallamával kiejtve! Az asszony száját hab lepte el, Mark mégsem kiáltott orvosért. Gyermeki szeretetét próbálta bevetni a készülődő kitörés ellen:

  - Itt vagyok, mama, most nem idegen emberek vesznek körül!

  - Mark! - szakadt ki az elkínzott teremtésből a kiáltás. A férfi sírt örömében:

  - Mama, megismersz?! Megismersz?!

  - Szeret... én... szeret... - a többi torz sikolyba fúlt, a felismerés néhány boldogító pillanatát elsöpörte a kitörő őrület. A férfi lefogta, magához ölelte vergődő anyját, egyre azt hajtogatva, hogy ő is szereti, és döbbenten érezte, mekkora erővel tombol. Ápolók hada özönlött be. Mark látta a megvillanó fecskendőt:

  - Nincs rá szükség! Menjenek ki!

  - Megöl téged, ha elszabadul! - kiáltott rá Louisa.

  - Nem szabadul el, sokkal erősebb vagyok nála, menjenek ki!

  A roham váratlanul szakadt félbe, az asszony szeme lecsukódott. Mark óvatosan fektette vissza az ágyba, eligazította a párnát és a takarót:

  - Mennem kell - homlokon csókolta, s hátra sem nézve távozott. Most elmegy hozzájuk és meg fogja tudni, mivel tették tönkre az anyját!

  Aznap este az ápoló már hiába ébresztgette Claire Lestert a vacsorához.

  Mark soha nem érezte még idegenebbnek ezt a helyet. A környék elhanyagolt, az öregasszony eddig se törődött vele, fiát pedig totálisan lezüllesztette az alkohol. Mark állt a méteres gazban, és szép emlék után kutatott agyában, de ami eszébe jutott, az anyjával függött össze. A szülői ház. Betört ablak, málló vakolat, foghíjas kerítés, töredezett lépcső, elvadult kert. A szülői ház. Nem szolgált rá a nevére.

  De ő még őrizte emlékeiben a képet, mikor mamával futkározott az örökzöld sövénnyel szegélyezett járdalapokon, segített gyomlálni a sziklakertet, melynek köveit egyenként válogatták. Mama megmutatta, melyik növény hasznos, melyeket kell kiirtani, hol vannak az évelők hagymái és gumói, hogyan kell ápolni a cserjéket és a talajtakarókat. Valamikor buja illatot árasztó rózsafa hajladozott a hátsó terasznál, aranyszínű virágait dajkálva. Jó lett volna bevinni belőle egy-egy szálat a szobákba és a konyhába, de mama azt mondta, hogy tovább élnek, ha kint maradnak a kertben, és szebbek is. Bent a cserepekben szobai növényeket tartottak, de Mark számára a kert elvarázsolt birodalom volt. Mamáé és az övé.

  Négyméteres kínai bambuszuk, mely Ázsia üzenetét hordozta, a kert távolabbi részében terjeszkedett. Csak egy pandamackó hiányzott az összhatáshoz. Legjobban talán mégis a kis medencét szerette, az óriási levelek közepén koronaként trónoló tavirózsákkal, melyek egyike a hajnal halványrózsaszínjét idézte; a kárminpiros a tűz forróságát lehelte; míg a fehér a frissen hullott hó tisztaságát őrizte. Néhány kedves, apró béka is lakott a medencében, a telet a sziklakert kövei között vészelték át...

  A bambusz elpusztult. A tavirózsák meghaltak, a medence pereme letöredezett, elzöldült vizét sok év vihara szórta tele szeméttel, a rózsafa vadhajtásokat nevelt, ezek elburjánoztak, nagy részük elszáradt.

  Pusztulásra ítélt birodalom. A szülői ház.

  Vajon a kertészetben felnőtt Grant Sharon tudása feléleszthetné-e Csipkerózsika-álmából az ő és a mama által megteremtett mesebirodalmat? Elvetette a gondolatot. Nem, ez nem lehet többé az a kert, mert mama szellemét elnyelte az őrület, Sharont pedig nem akarta kiszolgáltatni apjának és nagyanyja zsarnokságának! Négy év alatt sokszor eljátszadozott a gondolattal, hogy meghódítja Sharon szívét, de nem tudta volna a nősülés kedvéért elhagyni az országutat, azt pedig nem kockáztathatta meg, hogy a fuvarok miatt napokig vagy hetekig ne legyen mellette. Bővérű apjától Sharon egy pillanatig sem lett volna biztonságban...

  Nem, erről a halódó kertről mindörökre le kell mondania!

  Felrezzent. A hátsó bejárat felől huszonéves nő közeledett. Tántorgott és botladozott tűsarkú, piros körömcipőjében. Rőtvörös miniszoknyája alól fekete bugyi villant elő, mélyen dekoltált, átlátszó csipkeblúza alatt nem viselt semmit. Jobb kezében cigaretta parázslott, baljában brandys üveg; feketére lakkozott hosszú körmeivel megvakarta orra tövét. Tina Turner-módra tupírozott vörös haja laza sörényként lobogott.

  Vadító, pompás nőstény volt a szó legigazibb értelmében; az a fajta nő, aki az őskori hímek vad, birtokló ösztönét ébreszti fel a férfiakban. Lester előtt megállt, helyesebben beszüntette botladozását, feketére rúzsozott ajka szétnyílt, talán mosolyra. Mark megborzongott. És szólott a buja tünemény:

  - Hazatalált végre a csini fiúcska?

  Kitárt karral indult el újra, feltehetőleg, hogy az üdvözlés ölelésnek nevezett formájában részesítse a megtért fiút, nem zavartatva magát attól a ténytől, hogy előrehaladásával egyenes arányban a köztük lévő távolság növekszik. Nyilván a brandy befolyásolja helyzetértékelését. Az meg se fordult a fejében, hogy a kamionos hátrál előle…

  Az üdvözlet igen csúfos kudarccal végződött; a hosszú, karcsú lábak összeakadtak a zavartól, melyet az alkohol diktált az elázott agynak, és mivel sajnált megválni a kezében tartott értékektől, teljes hosszában elhasalt anélkül, hogy csökkentette volna a becsapódást. Elakadt lélegzettel tátogott, mint a lételemétől megfosztott hal.

  Lester magában bocsánatot kért szarvasbőrkesztyűjétől, hogy alantas munkát végeztet vele, viszolyogva hajolt le, hogy talpra cibálja a nőt. Pillantása elkerülhetetlenül hatolt be a mindent feltáró dekoltázsba és többet látott, mint amire kíváncsi volt. A vörös sörényűnek olyan erős erotikus kisugárzása volt, hogy a férfi önkéntelenül lépett hátrébb.

  Külső szemlélő ebből azt a következtetést vonta volna le, hogy Mark érzéketlen a nők bájai iránt, és csak a lányok, akik közelebbi kapcsolatba kerülhettek vele, lettek volna a megmondhatói, milyen figyelmes és nagyszerű szerető!

  De ő a nőies nőket részesítette előnyben, ha partnert keresett, és Sharon Grant-tipusú csöndes, szolíd nőt tudott feleségnek elképzelni, ha majd egyszer mégis megnősül. Az előtte támolygó buja nőstény a végletekig taszította. Arról a tényről már nem is szólva, hogy tudta: ez az apja sokadik szeretője...

  - Minek jöttél? Tán pénz köll? - hajolt előre a sarokban kuporgó sovány öregasszony.

  - Ahogy elnézem, maguknak nagyobb szükségük van rá! Nekem innen semmi nem kell! Ő hol van?

  - Alszik. Én a helyedben kétszer is meggondolnám, felébresszem-e!

  - Megható aggodalom, de nincs időm várni. Hol van?

  - Gyere velem, majd én odavezetlek! - dörgölőzött hozzá a vöröshajú nőstény.

  - Vigyázz Lolita! - intette az öregasszony. - Abel nehogy megtudja!

  - Ugyan már, Mark fiatal! Gyorsan fogunk végezni!

  - Már úgy érted, hogy én... veled? - a kamionos gyengédnek nem nevezhető mozdulattal lerázta magáról a piócaként lógaszkodó nőt. - E tekintetben ne tarts tőlem! Nézze, asszonyom! - nagyanyjához fordult. - A tartozásom utolsó részletét hoztam. A PETERBILT árát. Gondolom, ezt apám is díjazni fogja, úgyhogy keltse föl, hogy rendezhessem vele, aztán itt se vagyok! Te meg Lolita megtehetnél annyit, hogy elkotródsz a közelemből. Ma még enni is akarok...

  - Hogy mered séretegetni Lolitát? Apádnak jó ízlése van! - csattant fel az öregasszony.

  - Nem vitatom - fintorgott Mark. - De nem szorulok a szeretőjére!

  Abel Lester előkeveredett a ház belsejéből. Mark hányingerrel küzdött a lezüllött alak láttán. Utolsó találkozásuk kis híján tragédiával végződött, mikor a jelenleginél is jóval részegebb állapotban leledző Abel vasvillával akarta őt kiirtani ebből a világból.

  Marknak fogalma sem volt arról, hogyan lehetett az ő szeretetteljes, de sérülékeny lelkű anyja ennek a barbár fenevadnak a felesége. Claire Peterson önfeledten kacagó, nyíltszívű kis teremtés volt, szemébe gyűjtve az ég azúrját, hajába fonva a nap sugarait. Tizenhat évesen kényszerítették férjhez az ötvenharmadikat taposó Abel Lesterhez, aki üzleti kapcsolatban állt Petersonékkal, de a bibliai nevet viselő férfi nem a gyengédségéről volt híres. Jó üzletemberként tekintélyes vagyont halmozott fel homályos eredetű áruk forgalmazásával. Lestert a jólét vitte romlásba. Ötvenéves korára lezüllött, üzleti birodalma inogni kezdett, amit titkolni igyekezett a világ előtt. Jóléthez szokott anyja nem volt hajlandó egy csészét sem odébbtenni, inkább arra biztatta fiát, hogy nősüljön meg.

  Abelnek tetszett az ötlet, de feleséget nem szeretői sorából emelt ki, hanem felhasználta az alkalmat, hogy olyan nőt kaparinthat meg, aki eddig tabu volt számára. Lyle Peterson uzsorakamatra kapott tőle pénzt, hogy csőd szélére került vállalkozását megmentse, de rosszul mérte fel anyagi helyzetét és a kölcsön nagy részét képtelen volt visszafizetni. Kérésére Abel Lester meghosszabbította a visszafizetési időt, lejjebb engedte a kamat mértékét, de kárpótlásul veszteségéért magának követelte feleségként Peterson lányát, Claire-t. Peterson és felesége nem talált kivetnivalót e feltételben, mert az ő házasságuk is üzleti alapokra épült. Fellélegezve, hogy időt kaptak a törlesztésre, beleegyeztek a dologba.

  Claire megpróbált elmenekülni szülei házából, de Abel nem engedte kicsúszni kezéből az áhított madárkát. Szökési kísérletét kegyetlenül megtorolta, és betörte az ifjú asszonyt. Anyjának megint volt kit uralma alá hajtani, aminek Abel örült, mert kezdett számára teherré válni anyja zsarnokoskodása. Abel üzleti tárgyalásokon, fogadásokon villogott fiatal feleségével, ott mutatta be Dan Robbinsnak is, egy kisebb speditőrcég vezetőjének, aki szerelemre lobbant a boldogtalan fiatalasszony iránt.

  Vonzalma viszonzásra lelt, és amíg a fogadások után a mértéket nem ismerő Abel Lester részegen hortyogott valamelyik sötét zugolyban, Claire és Robbins szerelme beteljesedett. Mikor a nő megtudta, hogy gyermekáldás elé néz, biztos volt abban, hogy Dan ajándékozta meg a jövendő anyaság örömével. A szerelmes fiatalember is így érezte, és e tudat egymáshoz láncolta őket.

  A kötelező vizsgálatokra Robbins kísérte el, mert Abel nem mutatkozott feleségével elrútított állapotában, ahogy fogalmazott. Mark érkezése után Claire - anyósa és férje minden kegyetlenségét feledve - boldog volt. Robbins szerelme, és kisfia nevelése elfeledtette vele keserűségeit.

  Robbins elhalmozta Markot szeretete minden jelével. Figyelemmel kísérte tanulmányi előmenetelét, sportolási lehetőséget biztosított neki, és később ő vezette be a kamionok világába is. Mark őt tanulta apjaként szeretni. Abelnek nem nagyon tetszett, hogy a mind magabiztosabbá váló Mark az anyja védelmére kel, és a sportnak köszönhetően meg is volt az ereje ahhoz, hogy apját megfékezze. Claire rávette férjét, hogy vegyen kamiont Marknak, amivel dolgozni tud, felhasználva a Robbins vállalatánál tapasztaltakat. Robbins maga is szorgalmazta a dolgot, azt állítva, hogy Mark tökéletesen uralja ezeket a soktonnás járműveket, és nagyszerű érzéke van a vezetéshez. Minden engedély beszerzését vállalta is a fuvarozás megindításához.

  Abel belement a dologba és meghitelezte a kamion árát, amit Claire és Mark választott ki.

  A szürke PETERBILT gyönyörű példány volt, és Mark Lesternél nem volt boldogabb ember, amikor tizenkilenc évesen először kapaszkodott föl a sofőrfülkébe, bár tisztában volt azzal, hogy keményen kell dolgoznia, amíg a ráháruló részt visszafizeti apjának. Anyja vállalta, hogy saját szüleitől is szerez pénzt. Mark beleszokott az országúti életbe, barátokra tett szert, Robbins pedig apához méltó hozzáállással hajtotta föl a pénzes fuvarokat.

  De egyszer a legszebb álom is szétfoszlik. Nem sokkal azután, hogy Lester Mark beállt az országúti robotolók közé, Abel engedett anyja noszogatásának, és megvizsgáltatta magát egy ismerős orvossal, és gyilkos indulattal reagált arra, amit megtudott. Most már nyilvánvalóvá vált előtte Dan Robbins szerepe, és kiállása Mark és Claire mellett. Mark egyszer arra a hírre érkezett haza, hogy Robbinst csavargók támadták meg és agyonverték, mama pedig megtébolyodott.

  A fiatal kamionos sosem tudott közel kerülni apjához és nagyanyjához, és ez a kapcsolat még jobban megromlott köztük, miután mama bekerült az őrültek házába. A kamion árának visszafizetését igyekezett pontosan rendezni, de miután magára maradt a kölcsön törlesztésével, a határidő egyre inkább eltolódott, a kamatok egyre emelkedtek és úgy nézett ki, soha nem lábal ki az adósságból. Anyai nagyszülei feléje se néztek, miután lányuk a tébolydába került, s a megígért összegnek csupán töredékét adták a PETERBILT árába. A magány egyszerre zuhant Markra, és mert nem volt kibe kapaszkodnia, a munkában keresett feledést. Robbins cégével továbbra is jó volt a kapcsolata és felkutatta a legnagyobb szállítócég vezetőjét, Josh Griserbandet is, apja régi üzlettársát.

  Mark a leggyötrelmesebb időszakon valahogy átvergődött, de érzelmi és fizikai támaszát egyszerre veszítette el anyja és Robbins személyében. Fájdalmát magába zárta; a világnak védekezésképp új arcot mutatott: a gondtalan fickó álarcát, aki csupán kamionostársaival szemben vette komolyan a bajtársias viselkedés szabályait. Ezért zavarta, hogy Griserband titkárnője, Sharon Grant mind nagyobb mértékben foglalja le gondolatait, és betör fájdalmasan megteremtett magánya falai közé...

  - Pénzt hoztál? - riasztotta föl Abel Lester italtól rekedt hangja. Megkeményítette arcvonásait:

  - Igen. Pénzt és egy kérdést: miért őrült meg az anyám?

  - Előbb intézzük el az anyagiakat, aztán megkapod a választ! - mondta Abel. Mark egy zacskót lökött oda neki, de az nem nézett bele. Kegyetlen vigyor áradt szét borostás, gyűrött arcán:

  - Meg fogod bánni a kíváncsiságodat, de sejtettem, hogy egyszer majd te is gyanakodni kezdesz! Te nem az én fiam vagy! Soha nem lehetett gyerekem! Terméketlen vagyok!

  Mark arcán megrándult egy izom; hátratántorodott, de keményen megvetette lábát. Elfehéredő arcában ijesztően világított szemének azúrja.

  - Csak megtűrtelek a fedelem alatt, te fattyú! A te apád Dan Robbins, és az anyád azért bolondult meg, mert Robbinst megölték! Szoktasd magad a gondolathoz, hogy az anyád ringyó volt!

  Mark nehezen lélegzett, majd hátat fordítva nagy léptekkel távozott.

  - Jól tetted, hogy megmondtad neki! - dörzsölgette tenyerét az öregasszony, kikapta fia kezéből a zsákot, belekotort és elégedetten számolta a bankjegykötegeket. - Pedig lehet, hogy mégis a te kölyköd…

  Abel értetlenül bámult anyjára:

  - Hogy lenne az enyém? Az orvos azt mondta…

  Az öregasszony türelmetlenül legyintett:

  - Az orvos csak azt mondta neked, amiért pénzt kapott tőlem annak idején! Robbins cége a mi fennmaradásunkat fenyegette. Meg kellett szabadulni tőle. De te nem láttad, mekkora a veszély, csak a válladat vonogattad, mert az ital már elvette a józan eszedet! Ekkor kezdtem sugalmazni neked, hogy a gyerek Robbinsé, és rágtam a füledet, menj el megvizsgáltatni magadat, mert tudtam, ha féltékeny leszel, az majd segít elpusztítani a vetélytársadat. És el is pusztította! Arról nem tehetek, hogy a feleséged beleőrült ebbe… Mark úgy tudta, te vagy az apja, ezért bármilyen rossz viszonyban voltatok is, ő kötelességének érezte, hogy a tartozását lerója az apjának. Úgy gondoltam, ráér megtudni, miért gyűlölöd őt ennyire, ha az utolsó törlesztőrészletet is rendben elhozza.

  - És ha mégis az én fiam?! - tört ki váratlan dühvel Abel. Az öregasszony vállat vont:

  - Mit számít ez ennyi év után?

  - Te boszorkány! - rohant rá Abel, és torkon ragadta. - Elvetted tőlem a feleségemet és a fiamat! Hazugságban tartottál és gyilkosságra buzdítottál!

  - A te érdeked… volt… - nyögte fulladozva az anyja, de a szesszel fűszerezett elme most csak azt őrölte magában, hogy saját anyja csapta be:

  - Azt mondod, az én érdekem vol?! - rázta meg a sovány öregasszonyt. - És arra nem gondoltál, hogy Mark nekünk hajthatott volna hasznot a fuvarozásaival, ha te nem szítod köztünk a gyűlöletet?! Tudod, mennyi pénzt veszítettem a te mesterkedéseddel?

  Hosszú évek elfojtott indulata tört ki Abel Lesterből a zsarnokság évei alatt elszenvedett sérelmekért, amíg érezte két keze közt vonaglani az anyját. Aztán egyszerre meglátta Lolita arcát. A nő italtól zavaros szemekkel dermedten bámulta az őrjöngést. Abel előtt ekkor egy pillanatra bevillant egy kép. Felesége, Claire tiszta tekintetű szépséges arca, melyre örökre rázáródott egy szürke cella ajtaja. És ő cserébe ilyen zavaros szemű, züllött nőket kapott éveken keresztül. Ledobta a földre anyja élettelen testét, és az imbolygó Lolita után nyúlt:

  - Összeesküdtetek ellenem! Tönkretettetek!

  A fiatal nővel még könnyebb volt elbánnia, mert az annyira részeg volt, hogy alig tanúsított ellenállást. Abel Lester fölvette a Lolita kezéből kiesett brandys üveget, belekortyolt, és visszavonult szobájába, anélkül, hogy visszanézett volna.

  Pedig ha visszanéz, észrevehette volna, hogy a függöny előtt heverő Lolita halott ujjai közt még ott parázslik a cigaretta…