ODAÁT/SUPERNATURAL

3. ÉVAD UTÁN (Dean visszatért a pokolból)

Tudom, hogy ez így nagyon nyálas meg minden, bocsi mindenkitől, de egyszerűen jött ez az ötlet és nem ment ki a fejemből!

Remélem, azért valakinek majd tetszik! Véleményeket légyszi!

Értünk szól a harang

Ahogy ott álltam a tükör előtt az esküvői ruhámban, teljes pompában vártam, hogy rám törjön a minden menyasszonyt utolérő esküvői pánik, de semmi. Nem aggódtam, jól teszem-e, amit teszek, vajon a vőlegényem gyönyörűnek fog e látni, vagy amiatt, hogy időközben rájött, hogy nem én vagyok az igazi számára. A rémület cseppnyi jelét sem éreztem. Vajon ez normális? Nem kéne félnem? Nem. Végül is, tudom, mit csinálok. Hozzámegyek a férfihez, aki szerelmes belém és bármit megtenné értem és én is szeretem. Talán nem vagyok belé szerelmes, de tudom, hogy jó életem lesz mellette. Nincs miért tovább várnom. Megtaláltam az igazit, de elvesztettem. Öt hosszú évig vártam, hogy visszatérjen, de sosem jött. Lassan már egy éve, hogy a tv-ben bemondták a hírt, a körözött bűnöző, Dean Winchester, halott. Sosem fogom elfelejteni azt a napot. Éppen a munkából tartottam hazafelé, mikor elhaladtam egy műszaki bolt kirakata mellett és megláttam az egyik képernyőn a képét. Összeomlottam, csak álltam az üzlet előtt és zokogtam. Úgy éreztem, többet nincs értelme az életemnek. Ő volt a mindenem. Átlagos lány voltam, átlagos élettel, de mikor vele voltam, különlegesnek éreztem magam. Úgy nézett rám, mint senki más, mintha én lennék a világközepe. De már nincs többé. Elment. Készen állsz? Hallottam barátnőm hangját az ajtóból. Igen, válaszoltam, miközben elindultam kifele. Ahogy az oltár felé haladtam és ott láttam mosolyogni a vőlegényem, elképzeltem, milyen lenne, ha ő állna ott. Láttam magam előtt, amint ott áll szmokingban és rám vár, a szemében boldogság tükröződik, de ez csak álom volt. A pap elkezdte mondani a szöveget. Mikor megkérdezte, tud e bárki, bármit, ami miatt, ne köthetnénk össze az életünket az ajtó hirtelen kinyílt. Egy pillanatra abban bíztam, ő az. Tudom, butaság volt, hiszen meghalt, de annyira szerettem volna, ha megjelent volna, és azt mondja, nem mehetek hozzá Jameshez. Bármit megadtam volna azért, hogy még egyszer láthassam őt, láthassam mosolyogni, hallhassam a nevetését, érezzem a testét, amint az enyémhez simul. De csak pár elkésett vendég volt, semmi több. A pap tovább folytatta a szöveget a fogadalmakkal. Először Jamest kérdezte, kitart e mellettem jóban-rosszban, egészségben-betegségben, ő pedig boldogan mosolygott rám és válaszolta, igen. Én következtem. Tőlem is ugyanezt kérdezte. Egy pillanatig haboztam és ez a pillanat elég volt ahhoz, hogy csoda történjen. Valaki óriási robajjal beesett az ajtón, mintha csak betaszították volna. Két alakot láttam. Az egyikőjük beesett a padok mögé, ezért nem láthattam, ki az. A másik egy nagyon magas férfi volt. Ő szólalt meg először. „Várjanak!” Mondta, miközben mindenki döbbenten feléjük fordult. Lehajolt, hogy segítsen felállni a másiknak, abban a pillanatban azt hittem, csak képzelődöm. Ő volt az! Dean! Az én Deanem! Lehet, hogy csak az agyam játszik velem, vagy talán megőrültem? A szavak csak úgy dőltek belőle, ahogy felém sietett. A felét szinte nem is értettem. Azt próbálta elmagyarázni, hogy mennyire sajnálja, hogy ennyit kellett rá várnom és, hogy tudja, hogy nincs joga csak így idejönni, és elrontani az esküvőmet, de szeret és mindig is szeretett. Miután azt mondta, szeret, már nem hallottam semmit. A szívem a torkomban kalapált, a gyomromban szikla volt, a szemem pedig könnybe lábadt. Ő pedig csak mondta és mondta és mondta, de engem már csak két dolog érdekelt, az, hogy életben volt és, hogy visszajött értem. A vőlegényemre néztem, és csak annyit tudtam mondani, „Sajnálom!”, majd megfogtam Dean kezét és elkezdtem szaladni. Mikor kiértünk, a templom előtt ott állt az ismerős fekete Impala. Dean rám mosolygott és megint úgy éreztem, mintha más nem létezne a világon, csak ő és én. Beszálltunk a kocsiba. Én előre ültem, Dean mellé, a menyasszonyi ruhám alig fért el, a magas srác hátra ült és mosolyogva csak annyit mondott, „Hello, sógornő!”. Dean beindította a kocsit, a harangok szóltak, a rádióban pedig felcsendült a Van Halentől a „When It’s Love”.

VÉGE