-         Nincs időnk, hisz én halhatatlan vagyok vagy már elfelejtetted? – kérdezte.

-         Nem, nem felejtettem el. De én halandó vagyok. – hallottam a döbbenetet és pár pillanatig hallgatott.

-         Halandó? Hogyan? – kérdezte.

-         Alkut kötöttem.

-         Miért?

-         Értük.

-         Mennyi időd van?

-         Kevesebb, mint kellene. De ők nem tudnak róla. – mondtam neki. Aztán felvázoltam a tervemet. Minden apró részletről beszámoltam.

-         Ez őrültség. Hogy lenne képes egy halandó és egy Crazy Kid szembeszállni Lilith-tel és Luciferrel?

-         Ne felejtsd el a részleteket sem. A Coltot. Téged meg a vadászokat. Ha sikerül Trükköst is meggyőzni, akkor van esélyünk.

-         Természetesen a családomra is számíthatsz. És Jacob falkájára is.

-         Köszönöm, de nem akarlak veszélybe sodorni benneteket.

-         Angel, elfelejtetted, hogy az emberiség jövője ránk is ugyanúgy tartozik, mint rátok?

-         Tehát segítesz?

-         Kérdés ez?

Lassan hajnalodott. Én ismét elbóbiskoltam. Dean sietve rohant ki a motelból.

-         Baj van? – kérdezte Bella.

-         Mindjárt fel kell a nap. Bár nem kedvellek, de Angela igen és nem akarnám, hogy a napfénye eleven égessen el.

-         Mese. – motyogta Bella, de akkor már Dean egy parkolóba vezette a kocsit, ahol egy fal árnyékolt ránk. Kinyitotta a kocsi csomagtartóját és kivette belőle a ponyvát és letakarta a kocsit.

-         Ez kedves tőle. – mosolyogtam. Még mindig erőtlennek éreztem magam. Nincs időm aludni, most nincs.

-         Nem hiszem el, hogy hisz a mesékben.

-         Bella. Találkozott már vámpírral, de nem tehet az evolúciótokról.

-         Jó tudom. Mit hisz miben alszom? Koporsóban? – dühöngött.

-         Lehet.

-         ÁH. Minek is vitatkozok veled. Jobban vagy?

-         Nem.

-         Látszik rajtad. Most hasonlítasz ránk. Olyan sápadt vagy.

-         Ez egyáltalán nem vicces. – mordultam rá. Néha beszéltünk, néha elaludtunk. Alkonyatkor Dean visszajött és újra kitakarta a kocsit. Bella lazán csak kiszállt a kocsiból. Elmúlt a démonvér hatása belőle. Sam az Impala mellett várakozott. Bella közelebb ment hozzá.

-         Hello! Tegnap nem volt alkalmam bemutatkozni. Bella Cullen vagyok. – nyújtotta a kezét Sam felé.

-         Örülök, hogy megismerlek. Én Sam Winchester vagyok. – viszonozta a kézfogást.

-         Sam! Ő egy vámpír. – figyelmeztette Dean az öccsét.

-         Nem mindenki olyan bunkó, mint te. – morgott Bella. – Bocs a reptetésért, nem volt szándékos az ereje, csak nem tudtam irányítani.

-         Túlélem.

-         Igen, most már biztos. – mosolygott Bella halványan.

-         Menjünk vissza a bárba. – morogta Dean. – Tudsz vezetni?

-         Jobban, mint te! – háborgott Bella. Majd beszállt a kocsiba és követte az Impalát.

A saját ágyamban ébredtem fel. Senki sem volt a szobában és lentről hallottam Dean és Bella vitáját.

-         Nem hagyom, hogy megtámad az öcsémet! – kiabálta.

-         Meg kell tanulnia használni az erejét! – kiabálta Bella.

-         HÉJ! – álltam az alsó lépcsőn. – Halkabban nem lehet? – kérdeztem. Hirtelen mindenki rám nézett. Dean, Sam, Bella, Bobby és Ellen is.

-         Úgy örülök, hogy végre felébredtél! – ölelt át Bella.

-         Miért meddig aludtam? – kérdeztem.

-         3 napig. – válaszolta Ellen kedvesen.

-         Meddig? – akadtam ki. Most nem éppen van időm aludni, hiszen minden perc számít és én végigaludtam 3 napot? Basszus elég sok a lemaradásom.

-         Hali! – lépett be Ruby és Bobby az ajtón jókedvűen. – Készen vannak a golyók a Coltba. – dicsekedtek.

-         Ruby? – lepődött meg Bella.

-         Ismered? – kérdeztem.

-         Bella, Bella Cullen? – mosolygott Ruby. Jó ismerősként ölelték meg egymást.

-         Nagyon régen nem hallottam már felőled. Boszorkánykodsz még? – bontakozott ki az öleléséből Bella. Csak az arcára kellett nézni és mindenki leolvashatta, hogy ezt nem éppen akarta a tudtunkra adni. – Hoppá. Nem tudják igaz? Bocsánat, azt hittem…

-         Várjunk csak boszorkány? – kérdezte Dean félbeszakítva a két lány beszélgetését. – Te boszorkány vagy? – Erre a válasz engem is érdekel. Mindenki döbbenten meredt a szőke lányra. A szemében először kétségbeesés volt, aztán átcsapott valami másba, amit nem tudtam meghatározni.

-         Igen az vagyok. – válaszolta nyugodtan. Most lepleztük le és ilyen nyugodt maradt.

-         Sajnálom! – suttogta Bella maga elé.

-         Nincs semmi baj. Előbb vagy utóbb úgyis megtudták volna. – erőltetett a szégyenkező vámpírra egy gyengéd mosolyt. Ahogy vártam mindenki egyszerre kezdett el beszélni és vitatkozni hogy „én sejtettem, hogy nem egyszerű vadász”. Sam csendben álldogált a falnak támaszkodva elgondolkozva, eddig nem is vettem figyelembe, hogy mennyire meggyötört arcot vágott. A szavak erősebben verődtek vissza a bár falain, vádló szavak. Egy pillanatra megsajnáltam Rubyt, de nem avatkoztam közbe. Csak mi négyen álltunk csendben. Ruby, Bella, Sam és én, hallgatva ahogy a többiek hangzavara túlnő és bűnösként kiáltják ki a lányt, aki eddig senkit sem bántott. Észrevettem, ahogy a tekintetemet keresi, amikor megtalált szemkontaktusba lépett velem. Ez meglepett.

-         „Sajnálom, neked el kellett volna mondanom!” – hallottam a gondolatát.

-         „Igen, el kellett volna.” – válaszoltam.

-         „De nem tudtam, mit reagáltál volna, hiszen sohasem bíztál bennem.”

-         „Talán megpróbálhattad volna.” – gondoltam, de ugyanakkor tudtam, hogy igaza van. Valószínű ugyanez a helyzet állt volna fel, mint most.

-         ELÉG! – kiabálta el magát Bella. – Vádoljátok, pedig nem bántott benneteket! – Ilyen idegesnek sem hallottam még őt. – A boszorkányüldözésen már túl vagyunk. Vagy nem? Van itt vámpír, démon, angyal és pont egy boszorkányon fogtok kiakadni. Képmutatók vagytok! – láttam Ruby hálás pillantását. Sam után becsapódott a lengőajtó, ami a konyhába vezetett. És hirtelen csend lett. Mindenki kérdően nézett Bellára.

-         Na majd pont benned bízok! – morogta Dean.

-         Még mindig életben vagy NEM? – csattant rá Bella. – Nem bántottam senkit, pedig itt vagyok 3 napja. Az öcsédet is megmentettem. – Pedig nem volt olyan egyszerű. – fogalmaztam meg magamban. Ruby a közönség felé fordult.

-         Meghallgattatok volna, ha úgy jövök közétek, mint boszorkány? – Nem, ez biztos. Tehát léteznek boszorkányok is és személyesen itt áll előttem. Annyi kérdésem lenne.

-         Kezdjük újból, de ezúttal hazugság nélkül. – mondtam és közeledtem felé. Kezet nyújtottam. – Angela White. – habozva állt előttem.

-         Nem hiszem, hogy jó ötlet. – mondta.

-         Nem értelek. Újra kezdeni tiszta lappal?

-         Nem, az, ha hozzád érek. – Nem értem, ha csak boszorkány nincs mitől félnie, hiszen én csak a gonoszokra vagyok rossz hatással és visszaküldöm a pokolba. De tényleg nem értem hozzá eddig, ez fura.

-         Miért én csak…

-         Megengeded, hogy elmagyarázzam? – kérdezte. Felvontam a szemöldökömet, de rábólintottam. – Kezdjük tiszta lappal. A nevem Ruby Witch.

-         De hát nekünk azt mondtad Ruby Stuardnak hívnak. – mondta Ellen.

-         Igen, ez is igaz.

-         Nem értem. – szólalt meg Dean is.

-         Az én nevem Ruby Witch, de a lányé, akit láttok ő Jenny Stuard.

-         Te megszálltál egy lányt? – állt bennem össze a kép.

-         Igen, de még mielőtt elkezded a kiűzést végighallgatnád? – kérdezte Bella. Jól tudta mire gondolok éppen.

-         Ami azt illeti én a pestis idején haltam meg és mivel a szüleim az én lelkemre kötöttek alkut ezért a pokolba kerültem a halálom után. Boszorkány voltam, az egyik legerősebb az életemben, de most már szinte teljesen kihalt a magam fajta. Akkor szabadultam ki a pokolból, amikor kinyitottátok a kaput. – nézett a Bobby, Dean és Ellen trióra. – Ez a lány, akit megszálltam amatőr kis boszorkány, de van mágia az ereiben, bár gyenge. Mivel megidézni készült valakit, aki segít neki a családjában lévő ellenségeskedést legyőzni, ezért őt választottam és mivel szabad akaratából tette ezt szabaddá nekem, ezért nem fog rajtam a démoncsapdátok. – nézett fel a plafonra rajzolt csapdára. – De az még nem azt jelenti, hogy te nem tudsz kiűzni belőle az érintéseddel. – nézett most az én szemembe. – Segíteni akarok.

-         Honnan tudjam, hogy igazat mondasz? – kérdeztem.

-         Nem nyomtam el a lány lelkét. Addig segít, amíg le nem győzzük Lilithet és akkor elhagyom a testét, nem akarom megölni és ezt ő is tudja. – Lehunyta a szemét, majd pár percel később egy másik lágyabb hang szólalt meg. – Egy a célunk. Segítek neki, mert neki is ez a feladata. – a szemébe nézve láttam, hogy komolyan gondolja és addig a pár percig nem éreztem a fura érzést, azt amit eddig mindig, amikor Rubyra nézetem. Mostmár megértettem az első pillanattól kezdve éreztem a démoni erőt a lányban, de annyira halványan, hogy nem vettem komolyan. Bizalmatlanságom és a fura megérzéseim hirtelen a helyére kerültek.

-         Oké, akkor ti most ketten birtokoltok egy testet?

-         Így van.

-         Akkor ez nem számít, de jobb az óvatosság. Értem. – Mindenki rám nézett. Várták a válaszomat. Ideje visszazökkenni a rendes kerékvágásba. – Beszélned kellene Sammel, bizonyára csalódott benned. Ha végeztetek, kérlek mond meg neki, hogy várjuk itt. Oké?

-         Köszönöm! – suttogta a könnyeivel küszködve. Aztán elviharzott a fiatalabb Winchester után.

-         Te bízol benne? – akadt ki Dean ismét.

-         Igen. – Hidd el ez engem is meglepett. – tettem hozzá.

-         Persze, hiszen benne is bízol. – mutatott Bellára, aki nem tudta türtőztetni magát és egy morgást hallatatott a torka mélyéből. Dean a fegyvere után nyúlt. – Felesleges Dean, nem tudsz neki ártani! – figyelmeztettem. – Bella, kérlek! – szóltam a lányra, mire az abbahagyta a morgást. – Jó ez a ruci. – néztem rá. Most egy vörös szaténruha volt rajta, ami elég szépen a testére volt simulva.

-         Ne is juttasd eszembe. Alice küldött néhány ruhát. – forgatta a szemeit. – Útálom a selyemruhákat.

-         Tehát tudta, hogy idejössz?

-         Igen és biztosított, hogy minden rendben lesz, ők mellettem állnak és nemsokára kibékülök Edwarddal. – mosolygott.

Egyszerre csörrent fel két telefon. Bella pici telefonja és Dean mobilja.

-         Szia Reneesmé! – köszönt Bella a telefonba. Ő az ő kicsi lánya, akiért mindent kockára tett.

-         Üdvözlöm! – suttogtam. Majd magára hagytam, hagy beszélgessen nyugodtan. Dean elég érdekesen nézett utánam, éppen Sam és Ruby után indultam.

-         Itt van, azonnal adom. – morogta Dean.

-         Angel, téged keresnek!

-         Engem a te telefonodon? – kérdeztem.

-         Igen.

-         Angela White.

-         Szerbusz angyalom! – hallottam egy idősebb női hangot. – Te nem ismersz engem, én viszont ismerlek téged, legalábbis a látomásaimból. Tudom, na ne nevettesselek, de igaz és mi sem bizonyíthatná jobban, mint ismerem a helyzetedet. DEAN WINCHESTER AZONNAL HAGYD ABBA A HALLGATÓZÁST! – kiabált bele a telefonba a hölgy és meglepődve néztem fel, ahol Dean a fülét a telefon másik feléhez szorította eddig észre sem vettem. De ő honnan tudta? – Emlékszel látomásaim vannak! – válaszolta még mielőtt feltettem a kérdést. – A nevem Missuri. Ismerem a két Winchestert mióta megszülettek. Tudom, mit kértek tőled és van pár információm számodra, aminek hasznát veheted, de megtennéd, hogy kimész, mert különben magam megyek és megfojtom Deant. – mosolyogva néztem Deanre, majd kimentem a verandára. Szép tiszta idő volt, bár elég hűvös az évszakhoz képest.

-         Kint vagyok!

-         Tudom kedves! – folytatta Missuri. – Amit ismerned kell és ez nem a legegyszerűbb jóslat lesz számodra. Sajnálom, de amikor transzba esek nem mindig vagyok egyértelmű. Szóval: Egy démon és egy angyal reménye tölti be a teret. Egy halandó, egy hideg és egy bűbájjal rendelkező lény segíti tettüket, ahol a mennynek serege áll falakat, mindannyian szembe szállnak a sorsukkal ezért lesznek ők a lovasok, akik reményt adnak az emberiségnek.

-         Ennyi? – kérdeztem.

-         A jóslat igen.  Erről ne kérdezz, nem tudom mi mit jelent, ezért gondoltam, hogy tudnod kell. Beszélned kell a Trükkössel és mindenképpen meg kell győznöd, mert sajnos nélküle nem fog sikerülni. Sam képességét fejlesztenetek kell, ez jó ötlet, de vigyázzatok, mert ha valaki meglát benneteket, abból bajotok lesz, legjobb a bárt felhasználni erre, de a szőke vadászlány mérges lesz. És valahogy meg kell értetned Deannel a múltat.

-         Húh, hát ezek nem egyszerű lépések. Próbált Már Deannel megértetni akármit is?

-         Igen, azt hiszem nehezebb lesz, mint a többi feladatod, de megoldod. Sok szerencsét!

-         Köszönöm! – azzal bontottam a vonalat.