Hrisz Bordigen az �r�asztala m�g�tt �lt, �s jobb l�b�val t�relmetlen �temet vert a szob�ja koptatott k�padl�j�n. Egy pillanatra sem tudott, de nem is akart megfeledkezni r�la, hogy a fej�vel j�tszik.

Ott hevert el�tte a lev�l. Az �gyesen meg�rt, �vatosan megfogalmazott �zenet, amelynek �r�ja tal�lkoz�t k�rt. Hab�r az illet�vel ellent�tben � nem tartotta mag�t a szavak ember�nek, arra az�rt �gyelt, hogy a v�lasza, amelyben beleegyezett egy k�s� �jjeli id�pontba, hasonl�k�ppen semleges legyen. Csak a k�t lev�l alapj�n ember meg nem v�dolhatta, el nem �t�lhette volna. De a szob�j�ban fogadni �jnek �vadj�n, az Akad�mia sz�v�ben egy fels�g�rul�t… ez s�lyos. Ez�rt ak�r ki is v�gezhetik.

Nem csoda h�t, hogy a katonatisztk�nt v�r�v� v�lt vasfegyelem felett most �rr� tudott lenni zabol�tlan alapterm�szete, megtoldva m�g b�s�gesen az ifj�s�g t�relmetlens�g�vel is. Karcs�, s�t�t b�r� keze egy pap�rdarab sz�l�t t�pkedte, a l�b�val a padl�n kopogott, �s �sszeg�sz�ben v�ve szokatlanul ideges benyom�st keltett.

A tekintete �jra meg �jra a sarokban �ll� �r�ra siklott, amely egykedv� pontoss�ggal verte tova a perceket. M�g fert�ly�ra, �s itt kell lennie. Egy �ra m�lva pedig t�l lesz m�r az eg�szen, �s hacsak nincs k�l�n�sebb balszerencs�je, akkor m�g meg is fogja �rni a holnap reggelt.

Kopogtattak. Hrisz Bordigen visszafojtotta a l�legzet�t, �s �gy kellett k�nyszer�tenie az ujjait, hogy elengedj�k a pap�rlapot, amelyen hirtelen megszorultak.

– Szabad! – sz�lt ki halkan, �s vill�mgyorsan les�p�rte az asztalr�l az �rulkod� �zenetet.

Az ajt� kiny�lt, egy n� dugta be rajta a fej�t.

– Te m�g fenn vagy?

– Ianzana – a fiatalember elfojtott egy bossz�s s�hajt�st. Az �rd�gbe is, gondolta, nem is j�hetn�l rosszabbkor! – M�r nem sok�ig. Be akarom fejezni a csapat�ssze�ll�t�st a k�vetkez� h�tre. Azt�n lefekszem.

Ianzana Westu, az Akad�mia rangsor szerint harmadik admir�lisa bel�pett a szob�ba, �s kilincsre csukta az ajt�t maga m�g�tt. A k�sei �ra ellen�re, ak�rcsak Hrisz, � is makul�tlan egyenruh�t viselt m�g, igaz, � nem vajsz�n�t, mint a m�sik, hanem s�t�tz�ldet. Aranyozott rangjelz�sei, amelyek viszont hajsz�lpontosan megegyeztek a fi��ival, val�s�ggal ragyogtak a r�juk es� l�mpaf�nyben.

– Nem kellene neked foglalkoznod az ilyen csek�lys�gekkel – jegyezte meg. – Pontosan erre val� a sz�rnyseg�ded.

Hrisz f�lpillantott r�. Vil�gosan �rezte a seg�t� sz�nd�kot a n� szavaiban.

– L�bon l�tt�k a d�lut�ni gyakorlaton – v�laszolta neki.

– �tkozott balszerencse.

– Az.

Ianzana Westu belet�rt aranyl� v�r�s haj�ba, amit katon�hoz ill�en r�vidre v�gatva viselt, azt�n �szbe kapott, �s �sszefonta a k�t kez�t a h�ta m�g�tt.

– K�rhetn�k t�led egy sz�vess�get, Hrisz? – k�rdezte hirtelen.

Ak�rmit, csak ne most, gondolta Hrisz Bordigen, de �gyelt r�, hogy meg�rizze arca semlegesen udvarias kifejez�s�t.

– Persze, mondd csak…

– Helyettes�ten�l engem a h�tv�g�n? Fel kellene avatnom egy h�bor�s eml�km�vet Thriann�ban, de egy �r�val ezel�tt kaptam egy id�z�st az… �j nagykir�lyt�l pontosan ugyanarra az id�pontra.

– �s melyikben kellene, hogy helyettes�tselek?

Karcolta a felsz�nt a k�rd�s. Benne rezgett finoman az uralkod�val szembeni hozz��ll�s firtat�sa. Ianzana azonban nem t�nt tudom�st venni r�la. Szenvtelen�l v�laszolta:

– Az avat�si cerem�ni�n.

– �.

– Elv�llalod, Hrisz? Els� adand� alkalommal viszonozni fogom.

Az ifj� tiszt nem volt eg�szen biztos benne, de mintha az utols� mondatn�l felvillant volna egy huncut szikra a m�sik szem�ben. De az is lehet, hogy csak a felfokozott ideg�llapota csapta be. Mindenesetre h�trad�lt a sz�k�ben, �s kifejez�stelen hangon jegyezte meg:

– Lehet persze, hogy rosszul eml�kszem, de mintha Iago pont j�nne neked egy helyettes�t�ssel…

– � is a palot�ba hivatalos velem egy�tt.

Hrisz f�ttyentett.

– Azt a j� mindenit! Ugyan mit akarhat t�letek az… akarom mondani, � kir�lyi fels�ge?

Ianzana arc�n �vatos kifejez�s sejlett fel.

– Csak halkan. Egy�bk�nt �n is roppant k�v�ncsi vagyok r�.

– L�ssuk csak – Hrisz nem l�tszott tudom�st venni a finom rendreutas�t�sr�l. – Elm�letileg ez a h�tv�g�m �ppen szabad.

Hezit�lni l�tszott egy darabig: nem volt �ny�re a hirtelen j�tt k�telezetts�g, de v�g�l mellette d�nt�tt. Elv�gre sohasem �rt lek�telezni egy tisztt�rsat.

– Nos rendben. Felavatom neked azt az eml�km�vet. Majd addig k�lcs�nk�rek valakit�l egy sz�rnyseg�det.

– K�sz�n�m.

A fiatalember fel�llt, gondosan �gyelve r�, hogy m�g v�letlen�l se pillantson az �ra fel�, b�r igen nehez�re esett meg�llni.

– A r�szleteket ak�r meg is besz�lhetn�nk holnap, igaz? – k�rdezte �gysz�lv�n mell�kesen.

– Persze – Ianzana �rtett a mozdulatb�l. F�lig katon�san, f�lig pajkosan tisztelgett neki, azt�n elindult kifel�. – Tov�bbi j� munk�t!

Hrisz Bordigen egy pillanatig sem tart�ztatta. Mi t�bb, ugyancsak megk�nnyebb�lt, amikor az ajt� v�gre becsuk�dott a tisztt�rsa m�g�tt. Vissza�lt az asztala m�g�, �s sz�rakozottan j�tszadozni kezdett egy tollk�ssel.

Nem is tudta hirtelen, hogy mi �t�tt bel� az im�nt. Ugyan mi az �rd�g�rt kellett a tiszteletlens�g felhangj�val besz�lnie a nagykir�lyr�l? A vesz�ly k�zels�ge, amit a perceken bel�l esed�kes �jszakai l�togat�s jelent, ennyire meggondolatlann� tenn�? Sehogyan sem tudta kiverni a fej�b�l Ianzana rendreutas�t� hanghordoz�s�t, �s az ezzel egy�tt t�mad� kellemetlen gondolatot, hogy �gy viselkedett el�tte, mint egy �retlen k�ly�k.

Jobban j�rok, ha nem engedek meg magamnak ilyesmit m�g egyszer, morfond�rozott m�g mindig a tollk�st forgatva a kez�ben. Egy dolog a becs�letbeli tartoz�s, �s egy m�sik k�nnyelm�s�gb�l kock�ztatni a nyakamat.

Nem rezzent �ssze, amikor az �ra el�t�tte a kett�t: mindig is kiv�l�ak voltak az idegei. De az�rt megv�ltozott a viselked�se. Egyszeriben visszatette a hely�re a tollk�st, gondosan elz�rta az egyik fi�kba a l�togat�j�t�l kapott �zenetet, azt�n val�s�ggal megmerevedett �lt�ben, �gy v�rakozott tov�bb.

�s nem is kellett sok� v�rnia. N�h�ny percnek kellett csak eltelnie ahhoz, hogy valaki �vatosan h�rmat koppantson az ajtaj�n.

�tfutott az agy�n, hogy rem�lhet�leg nem Ianzana j�tt vissza m�g valami mondvacsin�lt �r�ggyel, �s biztos, ami biztos alapon �jra maga el� vette a szolg�lati beoszt�st, amelyen �ll�t�lag dolgozott, �gy sz�lt csak ki:

– Igen?

Ez�ttal j�val �vatosabban ny�lt ki az ajt�, �s a f�rfi, aki bel�pett rajta, �gy torpant meg �s meredt r� az asztal m�g�tt helyet foglal� fiatalemberre, mint aki r�miszt� jelen�st vagy k�s�rtetet l�t.

Hrisz Bordigen nem l�tszott tudom�st venni az ijedelm�r�l. Nem �llt fel tisztelettud�an – nem is �rzett tiszteletet a fels�g�rul�val szemben –, csak a fej�t biccentette meg egy kicsit, miel�tt megsz�lalt volna:

– J�jj�n be.

– Bocs�sson meg, admir�lis �r, �n… alighanem rossz helyen j�rok. Bordigen admir�lis h�vatott.

A Hrisz �ltal elk�ld�tt egyenruha, amelyben a menek�l� egyszer� k�zkaton�nak l�ttathatta mag�t, meglep�en j� �lc�nak bizonyult. Kellett persze hozz� a tehets�g is, amivel egy olyan ember viselte, aki sosem szolg�lt semmif�le hadseregben. Ha hosszabb t�von vagy komolyabb helyzetben nem is tudott volna megt�veszteni egy igazi tisztet, arra az�rt megfelelt, hogy v�gigsiethessen benne a Birodalmi Hadiakad�mia folyos�j�n ezen a k�sei �r�n, �s hiteles legyen, amikor az esetleges k�rdez�nek �ti c�lj�r�l nyilatkozik. �gy, ahogyan tette most is: a szem�n �tcik�z� riadalom dac�ra hitelesen alak�totta a katonaembert, nem hallatszott ki m�s a hangj�b�l, mint fegyelem �s enyhe bocs�natk�r�s. �s mivel el tudta k�pzelni, min mehetett kereszt�l az ut�bbi hetekben, ez el�g is volt ahhoz, hogy fel�bressze Hriszben a szimp�ti�t.

Most teh�t a fiatal tiszt kiny�jtott karral bentebb invit�lta, mik�zben t�m�ren csak annyit mondott:

– �n vagyok Bordigen admir�lis.

Leste a hat�st a bar�zd�k szabdalta arcon, az arcon, ami a kora dac�ra is csak az elm�lt hetekben �regedett meg ennyire. Megd�bben�st v�rt, hitetlenked�st, esetleg k�ts�gbees�st, ha az id�sebb ember csapd�t sejt, hiszen nyilv�nval�an nem �r� sz�m�tott. �m a t�rv�nyenk�v�li csak elmosolyodott halv�nyan, mindent �rt�n �s mindentud�n, �s mintha m�g valami halov�ny egy�tt�rz�s is lett volna abban a mozdulatban, amivel k�nnyed�n meghajolt.

– Hrisz, ugyeb�r…

– �gy h�vnak.

A j�vev�ny t�tov�zott egy picit, miel�tt r�k�rdezett volna:

– Az �desapja…?

– K�t h�ttel ezel�tt meg�t�tte a sz�l – �s hogy el�be v�gjon az egy�tt�rz� szavaknak, legyenek azok �szint�k vagy megj�tszottak, Hrisz Bordigen m�r folytatta is: – De sz�nd�komban �ll �ppen �gy cselekedni, ahogyan � j�rna el ebben a helyzetben. Egyet se f�ljen, rendezem a tartoz�st.

Most fel�llt, magukra z�rta az ajt�t, �s csak mintegy mell�kesen k�rdezte, nem is n�zve a m�sikra, hogy ezzel is cs�kkentse a k�vetkez� k�rd�s megal�z� s�ly�t:

– �hes?

– Az vagyok – hangzott az egyszer� v�lasz.

Am�g a fiatal admir�lis n�h�ny szendvicset �s egy j�kora poh�r s�rt vett el� – j� el�re odak�sz�tette m�r az irod�ja h�tulj�ban �ll� alacsony szekr�nyre: sejtette, hogy vend�ge ritk�n evett az ut�bbi id�ben, �s akkor sem sokat –, a menek�l� eln�zte a mozdulatait, �s �nk�ntelen�l is felid�zte mag�ban, amit a sors�r�l tudott. Huszon�t esztendeje is megvan m�r, hogy kipattant a botr�ny, amikor egy el�kel� est�lyen az ifj� Zamur Bordigen �s a m�g fiatalabb Sejla Zobodur… nos, fogalmazzunk diplomat�hoz ill�en: egym�sra tal�lt. Egyik�k sem t�lt�tte be akkor m�g a tizenhatot. �vatlanok voltak, s k�s�bb a l�ny makacs: annak ellen�re hozta vil�gra kettej�k gyermek�t, hogy – egy r�ges-r�gi visz�ly miatt – a csal�dja mereven elz�rk�zott a Bordigenekkel val� mindennem� �rintkez�st�l, arr�l pedig, hogy gyorsan �sszeh�zas�ts�k a k�t ifj� v�tkest, m�g hallani sem akartak. A gyermek v�g�l megsz�letett, fiatal sz�leihez hasonl�an kegyvesztettk�nt, �s mivel a Zobodurok nem fogadt�k be, az apja csal�dj�hoz ker�lt. Zamur Bordigent eldugt�k az Akad�mi�n, �s a jelek szerint hasonl� sors v�rt a fi�ra is.

No nem mintha huszonn�gy �ves fejjel – annyi lehet most ez a fiatalember – admir�lisi rangra, a csal�dja hadvez�r�v� emelkedni olyan rossz p�lyafut�s lenne. M�s csal�dokban a hasonl� kor� fiatalemberek – de m�g ak�r a tizen�t �vvel id�sebbek is – egym�st �lve t�lekedn�nek ugyanez�rt a poz�ci��rt. Nem szabad persze megfeledkezni r�la, hogy a Bordigen h�z mint els� �s leghatalmasabb a tizenkett�b�l, azaz most m�r csak kilencb�l, eg�szen m�shogyan viszonyul az Akad�mi�hoz, mint a t�bbiek. Gyan�that�, hogy a k�z�ny�k m�g�tt egy j�kora illeg�lis mag�nhadsereg is rejt�zik, de ha m�gsincs �gy, akkor is felt�n� az �rdektelens�g�k a nagykir�lyok �ltal alap�tott int�zm�nnyel �s katonas�ggal szemben. M�r Zamur Bordigen is az�rt ker�lt a csal�di admir�lis poz�ci�j�ba, hogy ne legyen a k�zv�lem�ny szeme el�tt, �s a jelek szerint fiv�re, a mostani csal�df� ugyanerre az �ll�spontra helyezkedett a k�nytelen-kelletlen befogadott zabigyerekkel szemben is.

Eln�zte Hrisz Bordigent, �s felm�rte mag�ban. J� k�lsej� fiatalember, annyi szent: mindk�t csal�db�l, mindk�t felmen�j�t�l a legoptim�lisabb von�sokat �r�k�lte. A b�re kreol, ha nem is olyan s�t�t, mint a Zobodurok�, a haja viszont tejfelsz�ke, mint minden Bordigennek, �s az apja z�ld szeme par�zslik el� az arc�b�l. Katonaember l�t�re lehetne r�videbb is a haja: l�gy hull�mokban eg�szen az �ll�ig omlanak azok a majdnem feh�r f�rtjei. N�ha szeml�tom�st bosszantj�k, olyankor t�relmetlen mozdulattal a f�le m�g� kotorja �ket. �s egy�bk�nt is jellemz� ez a t�relmetlen mozg�s az eg�sz l�ny�re, annak ellen�re is, hogy a katona�let �s az azzal j�r� fegyelmezetts�g �gyszint�n megl�tszik mind a tart�s�n, mind a viselked�s�n. Nyilv�n m�r itt is gyerekesedett az Akad�mi�n, lett m�g h�sz�ves kora el�tt csapatparancsnok, �s most, hogy az apja meghalt, a vez�rkar tagja. A kor�n megkezdett neveltet�s megmutatta hat�s�t az eg�sz test�n, �s a k�tszerte id�sebb f�rfi szinte megirigyelte remek fizikum�t.  Nemcsak j� fel�p�t�s�, de izmos �s kem�nyk�t�s� is a leg�ny, ak�rcsak a legderekabb k�zkaton�k, a tart�sa viszont m�ris vezet��. Zamur b�szke lehetett r�. De � maga is meg volt el�gedve az �sszk�ppel.

Ha pedig az ifj� admir�lis meg�r�k�lte az apja – ifj�kori ball�p�se ellen�re is – rend�thetetlen becs�letess�g�t �s tisztess�g�t is, h�t ann�l jobb. M�rpedig a jelek szerint meg�r�k�lte, ha egyszer k�pes a hadsereg sz�v�ben, �jnek �vadj�n seg�ts�get aj�nlani egy fels�g�rul�ssal v�dolt bukott arisztokrat�nak csak az�rt, mert az egyszer valami csek�lys�g �gy�ben kih�zta a cs�v�b�l Zamur Bordigent. Hogy fesz�lt miatta, �s l�that�lag viaskodik benne a sz�nalommal az �t�letalkot�s, az csak m�g jobban meger�s�tette a diplomat�ban a nagyra�rt�kel�st. Sz�val hely�n van az esze, de a sz�ve is, �s amikor a kett� ellentmond egym�snak, ink�bb hallgat az ut�bbira. Igaz�n dics�retes tulajdons�g.

Hrisz Bordigen j�l l�tta, hogy felm�rik, �s val�sz�n�leg azt is, hogy kedvez� benyom�st keltett apja r�gi ismer�s�ben, de nem t�nt �gy, hogy ez k�l�n�sebb hat�ssal lenne r�. Odatette az �telt a m�sik el�, �s sz�tlanul figyelte, am�g evett, n�mi elismer�ssel ad�zva a t�nynek, hogy nem vetette r� mag�t csak �gy a t�lra: �riember �s diplomata volt els�dlegesen, �s csak m�sodsorban �hez�.

Megv�rta, am�g az id�sebb f�rfi befejezi az ev�st, �s megt�rli a sz�j�t az asztalkend�vel, azt�n sz�raz hangon megt�rte a csendet:

– Ink�bb ne mondjunk neveket.

– Helyes. Nem akarom bajba keverni, fiatalember.

Hrisznek l�that�lag nem volt �ny�re a megsz�l�t�s, de fegyelmezetten elengedte a f�le mellett.

– Korl�tozottak az eszk�zeim – jelentette ki ink�bb. – �s nem �ll sz�nd�komban vesz�lyeztetni a magam vagy a csal�dom �let�t. Ezt nyilv�n meg�rti.

A diplomata felemelte a kez�t. Mindannak ellen�re, amit a k�zelm�ltban �t kellett �lnie, most m�gis mosolygott. Egyre jobban tetszett neki ez a fi�.

– Amit k�rn�k �nt�l, Bordigen admir�lis – ez�ttal �gyelt a megsz�l�t�sra: l�tta az el�bb az �tcik�z� bossz�s�got az ifj� tiszt arc�n –, az �n sz�m�ra minim�lis kock�zatot, nekem viszont nagyon nagy seg�ts�get jelent.

Hrisz intett, hogy mondja m�r.

– Be kell jutnom a Birodalmi Iratt�rba.

L�tta a megd�bben�st a fiatalember arc�n, de azt is, ahogy a k�vetkez� pillanatban �rr� lesz rajta.