Ha Danielle Steel is képbe kerül

Miután a srácok visszaértek, már nem álltunk neki semmiféle kutatásnak. Megbeszéltük, hogy apától majd megkérdezem, honnan is származik a késem. Időközben kiderült, hogy a nagyi és Missouri ismerik egymást. Ezenkívül egyéb dolgokra is fény derült, mint például arra, hogy a nagyi boszorkány. Most nyilván néztek, miért közlöm ezt ennyire higgadtan, mindenféle döbbenet nélkül. Nos, anti-meglepettségem oka, hogy mindig is sejtettem, a nagyi valami rosszban sántikál. Legnagyobb sajnálatomra én valószínűleg nem örököltem semmit a képességeiből, mert az ilyen dolgok anyai ágon öröklődnek, apa meg ugye még mindig nem anya. Ha lennének képességeim, az az elmúlt 23 évben nyilván már kiderült volna, de semmi ilyesmiről nem tudok, hacsak nem ama igen fontos tulajdonságomról, hogy képes vagyok halálra idegesíteni Dean Winchestert. Bár a nagyi azt mondja, hogy az egyik unokatestvére csak 30 akárhány évesen fedezte fel az erejét, szóval még van remény. A nagyi teletömött minket mindenféle földi jóval, igazi terülj-terülj asztalkám volt. Isteni volt végre megint házi kosztot enni. Annievel nem nagyon főzünk, így egy évben egyszer kajálunk rendesen, mikor meglátogat minket a nagymamája. Újfent nem tudtam aludni. Dean a mellettem lévő szobában volt, Sam pedig a folyosó másik végén. Vallomással tartozom. Nem szenvedek inszomniában. Az igazság az, hogy (de nehéz ezt kimondani!), azt hiszem, azért nem tudtam aludni, mert… mert hiányzott Dean szuszogása és az a biztonságérzet, amit kölcsönöz, ha ott van mellettem. Kimondtam. Nem arról van szó, hogy kedvelem, vagy ilyesmi, de azért mégis csak jobban bánik a sötétség gyermekeivel, mint én. Egy darabig még forgolódtam, aztán eszembe jutott valami. Nálam maradt Dean pólója. Röhejes vagyok. Felkeltem és átvettem a pizsamám helyett a pólót. Valamilyen nevetséges okból kifolyólag sikerült elaludnom.

A felfelé kúszó kellemes illatra ébredtem. Úgy ahogy voltam leszaladtam a konyhába, ahol már ott díszelgett a reggeli. Rávetettem magam a kalácsra.

- Vigyázz, még forró! – szólt rám a nagyi, ahogy belépett, de már késő volt. Megkaptam mohóságom jutalmát. Annyira égette a szám, hogy egyik lábamról a másikra ugráltam, mintegy flamingó, miközben legyeztem a szám, nem mintha ez segített volna rajtam. A nagyi ott állt és mosolygott rajtam. – Tessék, kávé. – nyújtott felém egy bögrét.

- Köszönöm. – feleltem, ahogy leültem a pulthoz. A nagyi elém tett egy tányért én pedig rápakoltam mindent, amit találtam az asztalon.

Sam és Dean is felébredtek. Deannek a kómás fejével első dolga volt, hogy jó nagyot beleharapjon egy muffinba, ami még csak akkor hagyta el a sütőt. A nagyival és Sammyvel jót nevettünk, mikor eljárta ugyanazt a táncot, amit előtte 5 perccel én is.

- Jó a pólód. – mondta Dean pár perc múlva. Fülig vörösödtem. Meg is feledkeztem róla, hogy még nem öltöztem fel rendes ruhába.

- Már vissza akartam adni, csak elfelejtettem, és ez kényelmesebb, mint az enyém. – hebegtem. Mi a fenéért magyarázkodom? Nem loptam el! Na és, ha jól érzem magam a ruhájában, akkor mi van? Ez nem olyan, mintha ő hordaná az én cuccaim, mert az tényleg durva lenne.

- Megtarthatod, ha akarod.

- Neked úgyis jobban áll, mint neki. – nevetett Sam, mire Dean egész fura képet vágott. Nem nagyon tudom, mi történik vele, de mostanában olyan furán néz az öccsére, mintha valami baja lenne vele.

- Köszi! Szerintem is. – nevettem én is - Nagyi, akkor eljössz velem valami ruhát keríteni estére?

- Persze, kincsem. – felelte kedvesen.

- Minek neked ruha? Most vásároltál. – kérdezte Dean értetlenkedve.

- Mondjuk azért, mert anyám szerint a női farmer a sátán kreálmánya, másrészről pedig nem fogod elhinni, de nem azért nevezik partynak a partyt, mert a buli, vagy a banzáj már foglalt volt. – válaszoltam ingerülten. Tessék! Nem is akartam vitatkozni és már megint ez megy. – Egyébként ti meg szépen elmehettek addig Sammel és bérelhettek szmokingot.

- Szmokingot? – nézett rám döbbenten.

- Igen, szmokingot. Mit gondoltál, miben kell jönni, bohócruhában?

- Utálom a szmokingot. – Remek! Ismerem azt a nézést. Most az következik, hogy könyörögnöm kell. Miért is akarom én annyira, hogy ők is jöjjenek? Persze, démonok.

- Én meg a bohócokat. – poénkodott Sam.

- Nem megyek. – jelentette ki Dean.

- Dean! – néztem rá könyörgően.

- Nem.

- Légyszi, légyszi, légyszi! – pillogtam minden erőbedobásommal, bár a szempilla rebegtetés nem az én műfajom, de azért próbálkozni még lehet.

- Nem.

- Kérlek! – összekulcsoltam a kezeim és próbáltam olyan szomorú kutyus képet vágni, ahogy Sam szokta csinálni – Kaja is lesz. – Ez volt az utolsó ötletem. Ha ez sem hatja meg, akkor semmi.

- Jól van. – felelte a legkevésbé sem lelkesen, mire én diadalittasan vigyorogtam.

- Kész vagy már, Hercegnő? – türelmetlenkedett Dean. Még jó, hogy bezártam a szobám ajtaját!

- Fogd vissza a lovaidat, Szöszi! Mindjárt. – feleltem.

- Ezelőtt 20 perccel is ezt mondtad.

Tulajdonképpen már kész voltam. Ott álltam a szoba közepén. Egy egyszerű fekete nyakba akasztós hát nélküli mélyen dekoltált ruhát vettem. Elég hülyén éreztem magam. Évek óta nem volt rajtam szoknya. Talán a középiskolában viseltem utoljára, akkor is csak azért, mert muszáj volt. Ezek után, feltételezem, nem meglepő, hogy egy cseppet feszengtem a reakciók miatt. Ott topogtam a tükör előtt, mint valami szerencsétlen első bálozó, és nem mertem kimenni. Szedd már össze magad! A késem becsúsztattam a harisnyatartómba, csak biztos ami biztos. Őrült egy világ ez. Sosem tudhatja az ember, hol bukkan fel Lilith valamelyik küldönce, hogy eltegyen láb alól. Vettem egy mélylevegőt, és kinyitottam az ajtót. Sam és Dean ott álltak, mikor kiléptem. Ahogy megláttak, mindketten olyan döbbent fejet vágtak, hogy azt gondoltam, valami nem stimmel rajtam.

- Ennyire borzasztó? – kérdeztem rémülten.

- Borzasztó? – nézett rám Sam meglepetten – Épp ellenkezőleg. Gyönyörű vagy.

Deanre néztem, aki még mindig csak állt ott és bámult, mint borjú az új kapura. Sam oldalba bökte.

- Ja, te, tudod… - köszörülte meg a torkát. Ennél többre nem igazán számíthattam. És miért is számítottam volna? Nem mindegy, mit gondol? Nem. Jézus, ez most már kóros!

- Hozom a kulcsokat. Rose már elment. Itt a nyakkendőd – nyomta Dean kezébe, mielőtt elment.

Dean bement a szobába és neki állt a csokornyakkendővel szerencsétlenkedni. Jót mosolyogtam a bénaságán.

- Gyere ide! – szóltam neki.

Odaállt elém, én meg elkezdtem megkötni a nyakkendőt. Rám sem néz. Lehet, hogy Sam csak illedelmes akart lenni, és mégsem vagyok így jó? Ő sosem bántana meg senkit.

- Kész. – jelentettem.

- Egész jól nézel ki… - Oh, oh, oh! Miért is akartam, hogy rám nézzem? Zavarba jöttem, de nagyon, annyira, mint… Nem is tudok mit mondani, mennyire. Csak azért, mert rám nézett. Mi a jó ég történik velem?! Úgy viselkedek, mintegy szűzlány.

- Te aztán tudod, hogy kell levenni egy nőt a lábáról. – próbáltam elviccelni a dolgot.

Mélyen a szemébe néztem. Még jó, hogy nem előtte tettem, mert akkor tuti, hogy még el is csuklott volna a hangom! Teljesen elvesztem a tekintetében. Úgy éreztem, végre sikerült belátnom az arrogáns, öntelt maszk mögé és végre az igazi Deant látom, azt aki feláldozta magát az öccséért, aki rettenthetetlennek mutatja magát, de ugyanúgy fél, mint bárki más. Az ajkunk egyre közelebb volt, éreztem a lélegzetét…, amikor Sam berontott, mi pedig szétrebbentünk, mint a rajtakapott kamaszok.

- Mehetünk! – mondta vidáman.

Deannel egy pillanatig zavartan álltunk. Majd mindketten elindultunk. Az ajtóban egymásnak mentünk véletlenül, mivel mindketten egyszerre akartunk kimenni. Úgy ugrottam félre, mint akit megrázott a 220 és olyan érzés is volt. Végül Dean előre engedett. Szerencsére Sam semmit nem vett észre abból, hogy milyen különösen viselkedünk. A szívem még mindig olyan gyorsan dobogott, hogy már attól tartottam, szívrohamot kapok Tényleg majdnem megcsókolt? És én tényleg majdnem megcsókoltam? És szétrebbentünk?! Mi az, hogy szétrebbentünk?! Kezdek úgy viselkedni, mint valami nyáltól csöpögő Danielle Steel regény bugyuta főhősnője. Ez viszont azt feltételezné, hogy érzéseket táplálok Dean irányába, még hozzá nem negatív érzéseket. Mert bár soha nem olvastam Danielle Steelt, annyit azért tudok, hogy a főhősnő őrülten szerelmes valakibe. Azonban én nem vagyok és nem is leszek az. Ez lehetetlen. Egészen biztos, hogy ez nem lehetséges. Dean Winchester egy idegesítő, beképzelt, arrogáns, érzéketlen s*ggfej. Nem érzek iránta semmit. Ugye?