Pár nappal később kiengedtek a kórházból. Zack már a bejáratnál várt, mikor én még javában tracspartit folytattam Bobbal, arról, hogy a holnapi időmérő Forma1-en kinek lesz esélye. Pár nappal korábbi éjszakai beszélgetés egy nagy barátság kezdete volt. Azóta rengeteget beszélgetünk és mint kiderült szeretem és értem a Forma 1 világát. Kár, hogy nem tudom honnan…

-         Szerintem ideje menned, különben Zack letépi a fejemet. – mosolyogott Bob.

-         Oké, igazad van. – azzal puszit adtam az arcára és kimentem a bejárathoz.

-         Szia! – ültem be a kocsiba.

-         Na végre, azt hittem itt fogok éjszakázni. – gúnyolódott.

-         Hahaha…

Említettem már, hogy kaptam tőlük nevet is? Jennyfer vagyok, Jennyfer Rain. Rain, mint eső. Állítólag név nélkül azért nem futkározhatok. A város központján áthaladva egy útlezáráshoz érkeztünk. Mi a fene? A hátsó ülésen ugráló 4 éves kislány, ami szőke göndör hajával inkább egy angyalra hasonlított, izgatott lett. Persze őt csak én láttam, Zack nem. A kislány a gyermekülésben ült és boldogan kacagta ki Zacket. Egy rendőr sétált a kocsi mellé.

-         Sajnálom, de itt nem tudnak áthaladni…- mondta a lehúzott ablakon keresztül nekünk, úgy mint egy autómata. - …forduljanak vissza, majd a következő kereszteződésnél… Zack? – kérdezte mikor végre ránk nézett.

-         Helló Tom! – köszönt Zack. – Mi történt?

-         Öngyilkosságnak néz ki, de még tart a helyszínelés. – Én ekkor érdekeset láttam egy fekete hosszú hajú lány jött ki az utca túloldalán lévő discoból. Zokogva lépett le a járdáról, de a túloldalt már nem érte el, mert egy kocsi abban a pillanatban gázt adott és elgázolta. Behajtott egyenesen a szemetes konténerek közé. Majd, mint aki jól végezte dolgát elhajtott. Magára hagyva a lányt élete utolsó pillanataiban. Valami oknál kifogva, kiszálltam a kocsiból.

-         Jenny! Jenny! Hova mész? – hallottam Zack hangját. A Dragon Clubba tartottam, a discoba, ahol a lány élete utolsó óráit töltötte. Beléptem a helyiségbe. Zack követett és a Tom nevű fickó is. A terembe belépve megcsapott a pia és az izzadság szag. De pár perc múlva megszoktam. Átvettem a lány helyét. Én voltam ő. A teremben lépkedtem, kikerülve az embereket. A fények vibráltak körülöttem, de én egy dj pulthoz közeli asztalhoz ültem. Zack és Tom is leültek mellém. Zack szólongatott, de ezt én nem hallottam én most nem én voltam, hanem Megan, Megan Perez. Édesanyám portugál volt, tőle örököltem fekete hajamat és szememet és a vérmérsékletemet. Leültem, hárman voltak rajtam kívül egy pár és egy szőke lány. A lányt Virginiának hívtam. A pár elment a táncparkettre és én bevallottam, azt hiszem a legjobb barátnőmnek, hogy terhes vagyok. És azt is, hogy Leó nem akarja a babát, de én nem fogom elvetetni. A barátnőm belekezdett a te megőrültél, elcseszed az életed szövegbe, mire hangos szóváltásba keveredtünk… Ekkor felnéztem a sarokban lévő kamerára, az rögzített mindent lettem újra önmagam. Mondtam a két megdöbbent férfinak is, hogy van felvétel a lány vitájáról a barátnőjével. Akik persze miután túlléptek a sokkon, megkeresték a bár tulaját és megnézték a felvételt, ahol ténylegesen látszott a két barátnő veszekedése, majd az áldozat távozása. Kiléptünk a bárból, hideg volt már, lassan kezdett igazi tél lenni. Az út szélén parkoló kocsi helyére mentem. A cigaretta csikkek halomban hevertek a vezető oldal mellett.

-         Gyilkosság volt. – mondtam.

-         És ezt ugyan honnan tudod? – gúnyolódott a Tom nevű fickó.

-         Itt állt a kocsi. – mondtam. - A csikkek a gyilkostól származnak.

-         Ja, a dohányzás megrövidíti az életet… - folytatta a gúnyolódást. Zack gorombán nézett a fickóra.

-         Azért csak ellenőrizd!

-         Most viccelsz?

-         Nem halál komoly vagyok. – A két férfi vitája közben én elindultam. A túloldalra akartam átmenni. Potyogtak a könnyeim és közben az én szemembe is könnyek ragyogtak. Csak megértésre vágyott és támogatásra. Szerette a férfit. Szerette a picit, aki még csak egy mikroszkopikus méretű embrió volt, de kettőjük szerelmének gyümölcse. Őt úgy is nevelték és szóba sem jöhetett nála az abortusz, még ha el is cseszi ezzel az életét. Az ő élete. Ha nem segít neki senki, majd megbirkózik vele egyedül. Egy kocsi kereke csikorgott fel, hátranézett és észrevette a fékezés nélkül felé száguldó autót. A lámpa fénye felcsillant a szélvédőn, a kocsiban ülő férfi néhány pillanatig láthatóvá vált. Ő az. Ő Leó. Az, akit tiszta szívéből szeretett. Fáj, minden porcikám, de csak egy pillanatig. Mostmár nem fáj semmi, semmi sem. Csak a kérdés: Miért? A kocsi hangja egyre távolodik. És én egyre jobban fázom. Hideg van. Már nem érzek semmit csak ürességet… Beleszédültem az érzésekbe. Hirtelen egy meleg kéz térített vissza a valóságba, amely erősen karolt. Itt vagyok, jól vagyok. A kocsiba ültetett, majd elég gyors iramban hazavezetett. Nem szólt hozzám és én sem hozzá. A kocsiból a saját lábamon sétáltam be a lakásába. Ő ledobta a kulcsot. Én azon gondolkoztam, hogy miért tudom én mindezt és neki is valami hasonló járhatott a fejében. Valami vacsit készített, megcsörrent a telefon.

-         Igen?

-         Szia Zack! Tom vagyok. Tudom, hihetetlennek hangzik, de szinte minden a barátnődet igazolja. A barátnő és a lány szerelme is itt van az őrsön be tudnátok jönni kihallgatásra?

-         Megkérdezem tőle, ha ő akarja, akkor elviszem.

Akartam, nem magam miatt, hanem a lány utolsó kérdésére akartam választ kapni a „Miért?”-re. Bementünk. Mindenki ismeősként fogadta Zacket. Én csak a beugró általam már csak látomásoknak nevezett képeket néztem. A felderített ügyeket, az ott dolgozók családját… De egy megtört férfit is láttam azon az ajtón bejönni, a többiek némán követték az útját egy irodába, ahol egy fekete, felzselézett hajú meggyötört, napok óta nem alvó férfi ült az íróasztal mögött. Zack belépett az irodába. Egymásra néztek.

-         Felmondtam. – közölte Zack a másik férfival. Csak egy képet vitt magával az asztalról, ahol egy boldog család látható. A göndör hajú kislány, egy gyönyörű szőke nő és Zack.

A valóvilágba Zack térített vissza.

-         Megjöttünk. – mutatott egy szobára.

-         Sziasztok! – köszönt Zack. Két férfi volt a szobában Tom és az a másik fickó, akit a látomásomban láttam.

-         Sziasztok! – köszöntünk mi is.

-         Jennyfer bemutatom Philip Moore-t.

-         Örülök, hogy megismerhetlek. Már sokat hallottam róla.- mondta Philip.

-         Én is örülök, bár én ezt nem mondhatom el rólad. Mármint, hogy hallottam rólad. – tettem hozzá a második mondatot a férfi értetlenségét látva.

-         Hát ezen nem csodálkozok, Zack nem szívesen dicsekszik azzal, hogy ismer. – mosolygott a férfi. Ezzel megmutatva a kis gödröcskéket az arcán.

-         Marha poénos vagy. – mosolyogta meg a beszólást Zack is. Engem viszont valami más kötött le. Egy másik érzés vette át a szerepet nálam. A szomorúság. A kihallgató szoba másik felében voltunk. Az üvegen keresztül tisztán láttam a lányt. Őt néztem. A három férfi észrevette ezt.

-         Én hallgatom ki! – mondta Zack.

-         Ezt nem tartom jó ötletnek. – kezdett bele Phil.

-         Egyetértek! – kontrázott rá Tom is.

-         Akkor is én megyek!

-         Veled megyek. – szólaltam meg a hirtelen támadt csendben.

-         Rendben, menjünk! – azzal udvariasan előre engedett. Én csak a lányra tudtam gondolni. A lányra, aki meghalt. És aki nem tudja miért kellett így távoznia.

Órákat töltöttünk a kihallgatóban. Kérdések és válaszok. Támadások és megnyugtatások. Kontra és kontra. Az eredmény nagy semmi. Egy nagy adag semmi. Csak néztem a lányt és zakatoltak a fejemben a gondolatok. De semmi megérzés vagy látomás. Az ajtón kopogtak.

-         Igen? – szólt Zack.

-         Mr. Collen telefonon keresik. – szólt be Tom az ajtón.

-         Ha megbocsátanak. – mondta Zack, majd kiment magamra hagyva a nővel. Hirtelen megrohantak a látomások. Képek az estéről. A telefon…

-         Nos, Gini. – szólaltam meg pár perc némaság után. – Ugye hívhatom így? – A lány döbbenten ült velem szemben. – Jaj, nem, így csak a barátai hívták. Akik kicsit megfogyatkoztak a gimi óta. Hogy is volt? Anne meghalt tavaly nyáron hosszú betegség után. Megan pedig. Ki is van még, aki Gininek becézhet? Persze Leó. Leó is évfolyamtársatok volt? – a nő leforrázva ült velem szemben. – Válaszolok helyetted igen az volt. Hogy is volt az a telefon? Ne nézz, úgy, mintha nem tudnád miről beszélek. Legalább annyira jól tudod, mint én, hogy miről beszélek! Mikor Megan elmondta Leónak, hogy terhes. Hogy kisbabát vár. Hogy boldog, mert gyereket szülhet gyerekkori szerelmének. Leó téged hívott. Igaz? Miért? Miért pont téged hívott? Hát persze, hogy beszélj vele, hogy beszéld rá, hogy elvetesse a gyereket. Megbeszéltétek a helyet. A Dragonba. Ha együtt lépsz ki vele a kijáraton, akkor rábeszélted és ezzel jeleztél volna, hogy ne taposson a gázra. Nem beszélted le és egy percig nem gondolkodtál azon, hogy helyesen cselekszetek e. Mindenképpen elütetted volna. Semmiképpen sem jöttél volna ki egyszerre vele a discoból. Igaz? IGAZAM VAN? – emeltem fel vele a hangot.

-         Elkapta! – mondta Tom a szoba másik felében. A három férfi megdöbbenve hallgatta a beszélgetést.

-         Mi a baj Gini! – vette át a beszélgetés irányítását Megan. – Elvitte az oroszlán a nyelvedet?

-         Ki maga?

-         Az lényegtelen.

-         Ki vagy te Gini?

-         MAGA NEM HÍVHAT GININEK! – kiabált.

-         Miért nem, Gini? – kérdeztem egy teljesen más hangnemben. – Gyilkos vagy! Gyilkos! Gyilkos! Hogy tudsz a tükörbe nézni? Hogyan? Miért tetted, Gini? MIÉRT? – kiabáltam rá.

-         Az a dög, az a kígyó. Mindig mindene megvolt és neki minden kellett. Nem volt elég neki, hogy minden pasi az ő lábainál hevert neki pont Leó kellett. Pedig tudta, mindig is tudta, hogy szeretem őt. Igen egy percig nem gondolkoztam azon, hogy vele együtt lépjek e ki a Dragonból. Így kellett lennie! Meghalt, de az élet megy tovább! – mondta, olyan nyugalommal, mintha csak csevegne egy filmről. Én átvettem az irányítást Megantól és megéreztem a gyűlöletet, azt a gyűlöletet, ami ebből a nőből sugárzott. A gyűlöletet, ami a gimi óta csak erősödött benne. Szegény Megan, azt hitte bízhat ebben a nőben, szegény lány, ha tudta volna… Ki kell mennem innen! Az ajtóhoz rohantam és szinte feltéptem azt. A folyosón újabb érzések törtek rám. Túl sok volt és én túlságosan kevés mindehhez. Gyűlölet, félelem, csalódottság, fájdalom… A folyosón végig futottam az utca felé. Ki a parkba, ahol még több érzelem ért. Csak a negatív élmények mellé csak kevés boldogság jutott. Sikítani szerettem volna. Körbe fordultam. A park egyik szegletében egy szerelmespár. A másik padon egy néni ült és éppen iszonyúan haragudott egy gördeszkás srácra, aki majdnem elgázolta. A harmadik padnál éppen egy kamasz fiú veszekedett az édesanyjával. Egy másik srác éppen kutyagumiba lépett és iszonyúan átkozódott, mert éppen izgult az első randija miatt… Könnyek szöktek a szemembe és szép lassan végiggurultak az arcomon.

-         Jól vagy? – érintette meg a vállamat Zack. Hátrafordultam.

-         Nem, nem vagyok jól. – Ő átölelt én pedig zokogni kezdtem.

-         Csss! Nincs semmi baj! – nyugtatott.

* * *

Az este csendesen telt el. Elaludtam. Reggel incsiklandó kávé illatra ébredtem.

-         Jó reggelt!

-         Szia! – köszöntem Zacknek. – Köszönöm! – mondtam a kávés bögrére.

-         Nincs mit!

-         Jobban vagy? – kérdezte.

-         Soha jobban. – válaszoltam. A kezem, ami még mindig be volt kötve egyáltalán nem fájt már.

-         Lelkileg gondoltam. – mondta.

-         Elmúlt.

-         Mi történt?

-         Túl sok volt előbb a gyűlölet, aztán túl sok érzelem ért egyszerre.

-         Tehát érzed, amit mások éreznek?

-         Igen, időnként és nem állandóan.

-         Meg volt ez a képességed régebben is?

-         Nem tudom, nem értem az egészet, nem tudom irányítani sem.

-         És mi volt a gilkossági helyszínen.

-         A lány szemével láttam, aztán éreztem, amit ő érzett.

-         Azt is, ahogy meghal? – kérdezte döbbenve.

-         Igen. Akkor megérintetted a vállamat és így visszarángattál a valóságba. Félelmetes volt.

-         Holnapra megbeszéltem egy időpontot Evaval, Eva pszichológus. Talán tud segíteni az amnéziáddal kapcsolatban. De csak ha beleegyezel.

      -     Felőlem oké.