5:00-A felkelő nap hazája

Hál’Istennek! Végre világosodik! Ez volt életem leghosszabb éjszakája. Hiába az a rengeteg nyugtató meg fájdalomcsillapító, amit Sam belém nyomott, mielőtt elment volna, egyszerűen képtelen voltam elaludni. Sam elmondta, hogy a srácot, akit megszállt a démon, hazavitték. Szerencsére nem okoztam maradandó károsodást. Azon gondolkoztunk, vajon hogyan történhetett meg, hogy a késem hatására csak úgy lelépett a démon. A srácok szerint ez nem normális. Én nem tudom, lévén nem vagyok démonológus, számomra semmi sem normális, aminek démonokhoz van köze. Mióta a kis Winchester kitette a lábát a szobából, Deannel nem szóltunk egy szót sem egymáshoz. Sőt, még csak egymásra sem néztünk. A levegő olyan fagyos a lakosztálynak távolról sem nevezhető szállásunkon, hogy jégcsapokat lehetne tördelni a plafonról. A Holnaputánban bekövetkezett jégkorszak semmi ahhoz képest, amit mi produkáltunk. Egyébként nem én voltam az egyetlen, aki álmatlansággal küszködött. Dean is csak forgolódott kb. 4-ig, amikor végre sikerült elaltatnia az álommanónak. 5 óra van, ami azt jelenti, hogy már csak egy órát kell szenvednem, és végre kinyit a motel melletti közért. Halálra unom magam.

5:30-Üdvözöljétek Jasont!

Szép csendben kikászálódtam az ágyból. Ismeritek a mondást az oroszlánról, na pontosan az igaz Deanre is. Jobb nem felkelteni. Lábujjhegyen belopóztam a ruháimmal együtt a fürdőszobába. Azóta nem néztem tükörbe, hogy tegnapelőtt volt az a kis incidensem démon barátommal. Bátorság! Annyira nem lehet borzalmas. Oh, te jó ég! Dehogynem! A szemem alatt akkora lila folt volt, mint a Csendes-óceán, tele volt az egész arcom és testem zúzódásokkal és ott volt még az a borzalmas öltés is a homlokomon. Talán mégsem kéne így emberek közé mennem. Meglát egy gyerek, és azt hiszi, én vagyok Jason a Péntek 13-ból! Ilyenkor jönne jól az alapozó meg a púder. Miért nem használok én ilyesmit? A szemceruza meg a szempillaspirál nem segít rajtam jelen esetben. Mindegy. Gondoljon mindenki, amit akar! Kisebb bajom is nagyobb annál, minthogy mások mit gondolnak.

6:00-Műanyag E

Olyan hang nélkül próbáltam kisurrani és annyira Deanre koncentráltam, hogy nehogy felébresszem, hogy iszonyú nagyot belerúgtam az egyik székbe az asztal mellett. Majdnem felvisítottam, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy visszafojtsam a hangom, és magamban szentségelve féllábon kiugráltam a szobából. Mikor végre kint voltam dühömben elkezdtem a levegőbe rúgdosni, aminek az lett a vége, hogy belerúgtam egy oszlopba véletlenül, szóval sikeresen lesántítottam magam. Van Travisnek az a Why does it always rain on me? című száma, na most pont úgy éreztem magam. Rágyújtottam és tovább szitkozódtam magamban a bolt felé bicegve.

Vettem egy 6-os csomagos energia ital pakkot, két óriás kávét, meg egyet a mormotának is, mert annyira nagyvonalú vagyok, hogy rá is gondoltam. Bevásároltam egy rakat egészségtelen milliónyi E-t tartalmazó kaját. Egy szatyor csokit, gumicukrot, egy óriási fánkot, meg kis robbanós cukorkákat, meg mindenféle chipset. Ja és dobozolt vattacukrot, ami valami borzalmas (tapasztalatból tudom), viszont tömény cukor, és ez az, ami most kell nekem. Annie sosem engedi, hogy túl sok ilyen cuccot egyek, és a koffeint sem hagyja túlzásba vinni, mert szerinte teljesen megkattanok és visszamegyek egy óvódás szintjére. Azt állítja, olyan leszek, mint az a kis srác abban a rajzfilmben, amiben a képzelt barátok vannak, a kis kék izé, meg a nagy piros, a nyúl és az a lila bika, vagy mi. Azonban Annie most nincs itt, szabadon bűnözhetek.

6:30-Teóriák

Leültem a szobánk előtt. A kávé mellé újra rágyújtottam. A nap kellemesen sütött. Szinte alig járt valaki az utcán. Jó volt ez a nyugalom. Végre volt időm átgondolni a helyzetem. Tehát. A jelenlegi állapotomra több magyarázat is van.

1. Abszolút és totálisan megzakkantam. A sérüléseim onnan származnak, hogy mikor be akartak dugni a diliházba, ellenálltam. Habár, az is lehetséges, hogy egyáltalán nincsenek is sérüléseim és ezt is csak képzelem. Elgondolkodtató… 2. Nem őrültem meg, pusztán arról van szó, hogy ez az álom (vagy rémálom) hosszabbra nyúlik az átlagosnál, mindjárt csörög az ébresztő, és megint a padlón landolok. Részemről ezt az eshetőséget díjaznám a legjobban. A gumiszoba gondolata nem túl bizalomgerjesztő. 3. Nem őrültem meg és nem is álmodom ezt az egészet, hanem tényleg itt vagyok a sorozat világában, összezárva a világ legirritálóbb alakjával, aki pusztán azért született meg (vagy pattant ki egy forgatókönyv író beteg agyából), hogy megkeserítse az életem.

Jó darabig boncolgattam az elméleteim és arra jutottam, hogy a 2. a legvalószínűbb, a 3. pedig semmiképp nem lehet igaz.

7:30-A fegyveres testületeket hagyjuk ki!

Visszamentem a szobába, remélvén, hogy a Szöszi már kivakarta a csipákat a szeméből, de nem volt szerencsém, ugyanúgy aludt, mint mikor otthagytam. Bár jobban belegondolva, lehet, hogy mégiscsak szerencsém volt. El tudom képzelni, micsoda ribilliót rendezett volna, hogy kimertem tenni a lábam egyedül, anélkül, hogy értesítettem volna a Nemzeti Lovas Hadsereget arról, hogy elmegyek kávézni. Síri csendben összepakoltam a cuccom, hogy készen álljak, mire indulunk. Közben tömtem magamba a borzalmakat, amiket összevásároltam, mert ilyen lehetetlen helyzetben az embernek nagy szüksége van a boldogság hormonokra. Öntöttem magamba az energiaitalokat. Ez a gyengém. Imádom a tutti-fruttis dobozos löttyöket.

8:00-Miért pont én?!

Miután mindent összepakoltam szörnyű felfedezést tettem. Összetört az ipodom!!! Hogy történhetett ez meg?! Miért engem súlyt az ég ilyen kegyetlen eseményekkel?! Mi rosszat tettem, hogy ez a töménytelen mennyiségű iszonyat éppen velem történik?! Nem létező világok! Halottak az álmaimban! Medálok! Démonok! Lelkitársak! Dean! Dean!!! DEAN!!! Menten megőrülök, hacsak nem már meg is őrültem!

8:30-Fegyverszünet

Túljutottam egy komoly idegösszeroppanáson. Néma hisztérikus görcsöt kaptam, ami abban merült ki, hogy egymás után szívtam a cigiket és óriási elánnal hadonásztam a levegőben, továbbá nyomdafestéket nem tűrően káromkodtam. Szerencsére annyira mélyre nem süllyedtem, hogy toporzékoljak, de igen közelálttam ehhez az igen csak gyerekes és megalázó cselekedethez. Ültem ott és halálra untam magam, Dean meg csak aludt, mint akit fejen vágtak egy méretes husánggal. Nem volt elég, hogy az ipodom beadta a kulcsot és eltávozott az örök vadászmezőkre, még az a múlt századból ott maradt tv sem működött. Szóval, mivel nem volt mit hallgatni, és nem volt mit nézni sem, így Deant bámultam, mintha moziban lettem volna, kezemben a dobozos vattacukrommal. Hogy lehet ennyit aludni? Jobban belegondolva persze, nem is aludt olyan sokat, mert ugye 4 körül nyomta el az álom. De akkor is! Én már fent vagyok és unatkozom. Menjünk már! Végre! Azt hiszem, kezd ébredezni!

- Jézus! A frászt hoztad rám! Mi a fenét csinálsz?! – kérdezte kómás fejjel. Ez az ember elképesztő! Még fel sem ébredt és már háborog!

- Figyelem, ahogy alszol. – válaszoltam. Mégis mit gondolt, mi a jó eget csinálok? Gyakorolom a telepátiát.

- Miért? – kérdezte felháborodva. – Na vajon miért? Mert annyira gyönyörű, hogy le sem bírom venni róla a szemem.

- Mert unatkozom.

- Tuti, hogy nem egy diliházból léptél meg? – kérdezte, miközben kikászálódott az ágyból.

- Kávé. – Felé nyújtottam a poharat, ő meg gyanakodva méregetett, de azért elvette. Ezzel úgy vélem egy időre fegyverszünetet kötöttünk.

9:30-Házirend

Indulásra készen álltam a kocsi mellett. Hihetetlen, mennyit tud tökölni egy pasi a készülődéssel. Már 1 órája rühelődzik. Nekem legrosszabb esetben is félóra elég, hogy rendbe szedjem magam. Végre! Itt van teljes pompájában.

- Oké, mielőtt elindulnánk, elmondom a szabályokat. – közölte, mielőtt beszálltunk volna a kocsiba. Remek! Tiszta, mint az oviban. Még szabályok is vannak. – Egy, a sofőr, vagyis ÉN választok zenét. Az utas befogja a száját és nem nyúl a magnóhoz. – Majd lekötöm a kezem. - Kettő, a kocsiban nincs evés, ivás, dohányzás. – Ez a pokol, Dean pedig a sátán. - Három, ha wc-re kell menned, most menj, mert nem fogunk 10 percenként megállni! – Azt gondolja, valami pisis vagyok, aki nem bírja ki?!

- Befejezted?

- Be.

12:00-Mindjárt kidobom a padlóra, annyira izgi

Órák óta úton voltunk. Deannél unalmasabb utazótársat még nem élt a világ. Nem is értem Annie mit eszik rajta. Meg akartam nézni a kazettáit, de nem hagyta. Úgy csinál, mintha valami két lábon járó katasztrófa lennék, aki minden pillanatban képes kárt okozni. De legalább a zene jó volt. Hallgattunk Black Sabbathot, AC/DC-t, Metallicat. El kell ismerni, nincs rossz ízlése. Unalmamban a karfán doboltam a ritmust.

- Abbahagynád? – nézett rám ingerülten. Abbahagytam. Lehet valaki még ennél is utálatosabb? A filmekben az ember csak azt látja, hogy a szereplők elindulnak valahova és a következő jelenetben már ott is vannak. Amint láthatjátok ez nem így van. Az út hosszú és olyan unalmas, mint a Gyűrűk ura 3. része.

- Unatkozom.

Erre hátranyúlt és a kezembe nyomott egy újságot.

- Olvass.

- Nem olvasok kocsiban. – közöltem.

- Miért nem? – kérdezte ingerülten.

- Mert rosszul leszek és feltételezem, nem szeretnéd viszont látni a reggelimet a kocsid padlóján.

Erre olyan képet vágott, hogy azt hittem, az ő reggelije fog kikötni az ülésen. Kikapta a kezemből az újságot, és visszadobta hátra.

A magnó elkezdett fura hangokat kiadni, majd bekapta a kazettát.

- Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs! – Dean dühösen rángatta a kazettát. Én sem hiszem el. Remélem, a rádió működik! Ha az sem, tényleg meg fog ölni az unalom. A halotti bizonyítványomban az fog szerepelni, halál oka: kóros unalomitisz, vagy valami ilyesmi. Dean bekapcsolta a rádiót. A kedvenc számom! Aerosmith-Crazy! Ez az a szám, amit nem bírok nyugton végig ülni. A hangerő szabályozó felé nyúltam, erre Dean rácsapott a kezemre.

- Első szabály, ne nyúlj a rádióhoz! – Szőrösszívű diktátor! Azért is adok rá hangot! – Nicky!

Már nem hallottam mit magyaráz, mert feltekertem teljes hangerőre a rádiót. Együtt énekeltem Steven Tylerrel. A refrénnél jártunk, aztán jött a gitárszóló, én pedig neki álltam léggitározni. Eszeveszett módon tomboltam. Lehúztam az ablakot és élveztem a hajamba kapó szélt.

- Őrült vagy! – Nevette el magát Dean. Én is nevettem, ahogy tovább énekeltem. Persze a girl-t mindig boynak énekeltem, elég hülyén jött volna ki, ha nem teszem. Teljesen kiment a fejemből minden bajom és átadtam magam a pillanatnak.

14:00

- Messze vagyunk még? – kérdeztem kb. huszadszorra. A rádió bekrepált. Az isten háta mögött még vétel sincs.

- Igen.

Frusztráltan fújtam egyet. Most már legalább értem a Szamárt a Shrekben. Iszonyú idegesítő csak menni és menni és menni és menni.

- Hova is megyünk tulajdonképpen?

- Kansasbe. – Na álljunk csak meg egy percre! Kansasbe? Kansasbe?! Ezt miért nem mondta nekem senki?!

- Pontosan hova Kansasbe? – kérdeztem türelmetlenül.

- Lawrencebe.

- Lawrencebe?

- Igen, Lawrencebe. Betűzzem is a kedvedért?

6 vagy 7 éve nem voltam Lawrenceben, mióta a nagyi meghalt. Vajon vannak ott ismerőseim ebben a világban? Megfogadtam, hogy nem megyek vissza oda. Nincs már ami odakössön. Túl sok fájó emlék. A cigimért nyúltam.

- Mondtam, hogy nincs cigi a kocsiban! – figyelmeztetett.

- Nem is a kocsiban akartam rágyújtani. Állj meg!

- Dehogy állok!

- Ha nem akarod, hogy itt cigizzek, akkor megállsz! – a gyújtót a cigi felé emeltem – Esküszöm, megteszem, ha nem állsz meg!

A fenyegetés hatásos volt. Dean lehúzódott az útszélére, én meg kipattantam és rágyújtottam.

- Mi bajod van? – kérdezte, mikor ő is kiszállt.

- Semmi. – Majd pont vele fogok lelkizni, mi?

- Jó.

- Jó.

Szerettem volna még egy cigire rágyújtani, mire Dean úgy nézett rám, mint a véres húsra.

- Mit csinálsz?

- Szerinted? Rágyújtok.

- Egy cigiről volt szó.

- Nem beszéltük meg a mennyiséget, ha jól emlékszem.

Szerette volna kivenni a gyújtót a kezemből, de nem hagytam magam. Majd ő mondja meg, hogy mit csinálhatok, meg mit nem! A kocsi oldalához szorított. Kelepcében voltam. Se jobbra, se balra.

- Add ide a cigit, Hercegnő!

- Nem.

A szívem majd kiugrott a helyéről. Vészesen közel volt hozzám. Már attól tartottam, szívrohamot kapok. Nyilvánvalóan a hülye medál miatt van az egész! Attól tartva, hogy mit fogok tenni, ha minél előbb nem kerülök távolabb Deantől, megpróbáltam kibújni a karja alatt, de elkapott a derekamnál fogva.

- Elég volt a fogócskából!

Nem fogjátok elhinni, mit művelt! Fogott és bevágott a csomagtartóba! Engem! Egy élő embert!

- Dean! Dean Winchester! Ezt még nagyon meg fogod bánni!

A fegyverszünetnek ezennel hivatalosan is VÉGE!!!!!!!