Basszus! Már megint elfelejtettem besózni az ajtót, meg az ablakokat. Látom magam előtt, ahogy Sam rosszallóan ingatja a fejét, hogy miért is nem tettem meg a kellő óvintézkedéseket, Dean meg…na igen, Dean leordítaná a fejem, hogy miért nem tudom az életben egyszer azt csinálni, amit ő mond. Fogalmam sincs, hogy itt, az én világomban van-e okom bármitől is tartani, de jobb félni, mint megijedni. Mondjátok, hogy paranoiás lettem odaát, de ti is azok lennétek, ha egy démon úgy falhoz vágna, hogy úgy pattantok vissza, mint teniszlabda Nadal ütőjéről. Amúgy is épp reklám van, szóval itt az alkalom, hogy megtegyem, amit eddig elmulasztottam. Normális esetben az emberek nem tartanak ipari mennyiségű sót otthon, de Annie nagymamája, a drága, 2 évvel ezelőtt karácsonykor meglepett minket 20 kiló durva sóval. Miért? Azért, mert szegénykém a világért sem akarta megérteni, hogy New Yorkban, egy társas ház 4. emeletén az embernek az ég egy adta világon semmi szüksége sóra a havazások idején és máskor sem. Jézusom! Ez tényleg 20 kiló és iszonyú nehéz! Még jó, hogy edzésben vagyok! Kezdjük az ajtóval! Kisebb lakásban kéne laknunk, vagy a sót kéne közelebb tartani az ajtóhoz. Ahogy ott guggoltam és sót hintettem a földre, az ajtó hirtelen kinyílt. Annyira megijedtem, hogy hanyatt estem.

- Annie! Jézusom, a frászt hoztad rám! – mondtam egy kicsit megkönnyebülve, mikor láttam, hogy csak a barátnőm érkezett meg. – Kell egy macska!

- Macska? – kérdezte meglepetten – Azt hittem, félsz a macskáktól. – Kell ezt most felemlegetni! Dean egy hétig röhögött, mikor ezt megtudta. De aztán jött a hullámvasút… Édes bosszú.

- Igen, de vannak dolgok, amiktől még a macskáknál is jobban félek. – Démonok, szellemek, boszorkányok, alakváltók… Még a hideg is kirázott.

- Aha. Tulajdonképpen mit is csinálsz te most? – nézett rám érdeklődve, ahogy becsukta az ajtót maga mögött.

- Besózom az ajtókat és az ablakokat…? – A válaszom inkább kérdés, mint kijelentés volt. Nem szeretném, ha Annie azt gondolná, megőrültem.

- Csak nem az Odaátot nézed? Nem gondoltam, hogy ez a nap is eljön, hogy én ezt mondom, de azt hiszem, túl sokat nézted a sorozatot. – állapította meg a tényt, ami félig igaz, félig hamis volt. Mert való igaz, hogy túl sokat néztem egy huzamban Deant és Samet, csak nem úgy, ahogy ő gondolja.

- Tudod, ott ahol voltam…

- Kansasben? – Értem. Annie úgy tudja, hazamentem. Na, legalább most már azt is tudom, mit gondol, hova tűntem.

- Igen, ott. Szóval, Kansasben nem lehet túl sok mindent csinálni, így rákaptam a sorozatra. – Ennél okosabb nem jutott eszembe nagy hirtelenjében. És végül is nem hazudtam akkorát… Kansasben is voltunk. Közben hallottam, hogy vége a reklám blokknak.

- Oké. – nézett rám furcsán - Oh, ez a kedvenc részem! – Az, amikor engem szétver egy rohadt démon?! Szép kis barátnő! Nem mintha tudná, hogy ez tényleg megtörtént, de akkor is. - Dean itt kezdett el aggódni Nicole miatt. Annyira cuki! – ujjongott, miközben ledobta a kabátját és levetődött a kanapéra. Cuki? Dean Winchester? Ez lenne az utolsó szó, ami eszembe jutna róla. Nem, mégsem, ez egyáltalán nem jutna eszembe. Törlődne a szótáramból. Várjunk csak! Mit mondott Anni? Dean aggódott miattam?

- Mit csinál Dean? – tápászkodtam fel a földről – Aggódott miatt…, már mint Nicole miatt?

- Te nem láttad? Azt hittem, mást se csináltál, csak a tv-t bámultad.

- Ez a rész valahogy kimaradt. – Persze, hogy kimaradt. Nem voltam ott, mivel épp az életemért küzdöttem.

- Akkor gyere már! Visszatekerem, hogy egy pillanatról se maradj le, mert ez nagyon fontos rész.

Szerencse, hogy az én drága barátnőm tudja, hogy mik a fontos részek. Dean tényleg azért jött volna vissza, mert aggódott miattam? Nekem azt mondta, otthagyta a telefonját. Lehet, hogy hazudott? Épp erről beszéltem, most végre mindent átlátok majd.

- Egy pillanat. – Nem feledkeztem meg a biztonsági szabályokról, szóval fogtam a sót és elkezdtem beszórni az ablakokat is, biztos, ami biztos.

- Most csak viccelsz, ugye? – Annie úgy nézett rám, mintha elment volna az eszem, de az ő érdeke is, hogy megtegyük a tőlünk telhető legtöbbet a biztonságunk érdekében.

- A só tisztít is. Nem kell takarítani.

- Biztos jól vagy, Nicole?

- Igen, száz százalék. – befejeztem a sózást és leültem a kanapéra – Indíthatod. - Annie aggódva méregetett, én meg kezdtem ideges lenni, mikor indítja már el a videot – Nyugi már! Jól vagyok!

- Ha te mondod. – mondta, ahogy végre elindította a filmet.