Kb. úgy 60 disznóra elég sár rakódott le rajtam, úgyhogy a víz maga volt a megváltás, a kókusz illatú testápolóm pedig a hab a tortán. A Paradicsomban éreztem volna magam, ha…

- Nicky, nyisd ki az ajtót!

Szóval, ha életem megrontója nem dübörgött volna folyamatosan az ajtón.

- Még nem vagyok kész. Várd ki a sorod!

- Ha nem nyitod ki, betöröm! – Most meg kellett volna ijednem? Nem a baltás gyilkossal van dolgom.

- Majd, ha végeztem, kinyitom.

Hallottam, hogy Sam magyaráz neki valamit. Feltételezem, olyasmit, hogy hagyjon békén, persze feleslegesen koptatta a száját.

- Oké. Háromig számolok és, ha nem nyitod ki, tényleg betöröm az ajtót! - És komolyan elkezdett számolni, mint Mel Gibson a Halálos fegyverben! – Kettő és fél. – egy pillanatra tétovázva elhallgatott - Ugye nem vagy meztelen?

- Dehogynem. Pucéran várom, hogy betörd az ajtót, és magadévá tegyél. – Na, ez volt aztán a költői megfogalmazás. – Segítek a számolásban! Kettő és fél után három jön.

- Kösz! Nélküled nem ment volna.

Úgy döntöttem, elég a hacacáréból, inkább beengedem, mert a végén képes komolyan faltörő kosnak képzelni magát és rám törni az ajtót, én meg frászt kapok és leesik rólam a törülköző, és valóra válik a kamaszkori rémálmom, hogy meztelenül állok az osztály előtt. Végig gondolván eme rémes eshetőséget, magamra kaptam Dean ingjét, mert ugye tiszta ruhám épp nem volt kéznél.

- Fáradj be! – Erre csak ott állt és bámult, mint borjú az új kapura. Most mi van? Nem vagyok meztelen. Ugye nem vagyok meztelen?! Gyorsan leellenőriztem, hogy még mindig rajtam van-e az ing, és rajtam volt.

- Ez az én ingem. – köszörülte meg a torkát. Olybá tűnt, mintha zavarban lenne kacérul kikandikáló lábaim látványától, de hát így jár, aki bekerget egy nőt a fürdőszobába váltásruha nélkül.

- Micsoda megfigyelés Sherlock! Most azonnal igényt tartasz rá, vagy hajlandó vagy megvárni, amíg előveszek mást?

- Ha már így felajánlottad, most kérem. Kösz! – vigyorgott. Ha lehetne szemmel vetkőztetésért panaszt tenni, az fix, hogy azonnal hívtam volna a rendőrséget. Sharon Stone nem néz így az Elemi ösztönben. Válaszra sem méltattam.

- Na, engedj be hercegnő! – és egyszerűen megfogott és odébb tett az ajtóból. Remélem, tudja, ebből azért nem csinálunk rendszert! Nem vagyok valami pakk, amit ide-oda tologathat!

Hallottam ahogy újra folyik a víz a zuhanyból, és számolni kezdtem magamban: 1, 2, 3.

- NICKY!!! – üvöltött Dean a fürdőszobából.

- Valami probléma van, Szöszi? – kérdeztem kedvesen a csukott ajtótól, mire Sam és a másik férfi is elnevették magukat.

Válasz nem érkezett, de feltételeztem, hogy Dean rekordot fog dönteni, mivel egy csepp melegvizet sem hagytam. Ha olyan kemény legény, egy kis hidegvíz nem árthat neki. Akkor jöttem rá, hogy ott állok egy szál ingben, és nincs hol felöltöznöm, mert ugye már csak nem öltözhetek Sam meg a másik férfi előtt.

- Hello! – üdvözöltem kissé feszengve az idősebb férfit, aki Sammel ült az asztalnál. – Nicole Remington. – mutatkoztam be.

- Bobby Singer. – üdvözölt kedvesen a férfi, aki a morózus külső ellenére igen szimpatikus volt számomra. Kicsit olyan volt, mint a télapó keményebb kiadása.

- Általában több ruhát viselek, de az adott körülmények között ezt is értékelem.

- Végre valaki, aki nem nyavalyog mindenen! – kacagott hangosan - Tanulhatnátok a kis hölgytől. – mondta Samnek, én pedig büszkén mosolyogtam. Azt hiszem, határozottan kedvelem Bobbyt.

- Majd igyekszünk. – felelte Sam kissé sértődötten - Megvárjuk kint, amíg felöltözöl.

Bobby és Sam kimentek, én meg neki álltam öltözni. Felkaptam egy farmert, ledobtam Dean ingjét, épp a pólóm felé nyúltam, mikor Dean kirontott a fürdőszobából (gondolom, nem kell hozzátennem, egy szál törölközőben). A szívem majd kiugrott a helyéről, majd frászt kaptam, az az isten barma meg csak állt ott a hülye törölközőjében, a hülye vizes hajával meg a hülye izmos testével és bámult rám. Még szerencse, hogy háttal álltam!

- Jézus! Meg akarsz ölni?! – ripakodtam rá. Nem csinálhat ilyet, hogy csak úgy ukk-mukk-fukk rátör egy lányra, mikor az öltözik!

- Gondoltam már rá. – felelte azzal az idegesítő „Dean Winchester-grimasz”-szal a képén.

- Tapsra vársz? Fordulj már el! – Meglepő módon megtette, amit kértem, persze fejeket vágott, de nem izgatott. Elgondolkoztató, hogy egészen biztosan vérrokonság van-e közte és az öccse között. Részemről komolyan kétlem. – Amúgy ez nálad valami betegség, hogy folyton egy szál semmiben flangálsz? – kérdeztem, mikor felvettem a pólóm.

- Egy pillanattal ezelőtt még te sem voltál túlöltözött. Amúgy meg nincs mit takargatnom, ami szép, az szép. Nem szeretném megfosztani a világot egy ilyen élménytől.

- Atyaég! - Ezt gyakorlja, vagy születési rendellenesség? – Tudnál még ennél is önteltebb lenni?

- Igyekszik az ember. – felelte, miközben bevonult a fürdőszobába a ruháival együtt. Naná, ő öltözhet nyugodtan!

- Bejöhetünk? – nyitotta ki résnyire az ajtót Sam. Egy pillanatra meg is feledkeztem róla, hogy kint várnak.

- Persze. – feleltem, ahogy levetődtem az ágyra.

Bobby és Sam beavattak, bár nem volt túl sok mondanivalójuk azonkívül, hogy nem találtak semmit. Remek! Vajon meddig fogok még itt szívni? Pár perc múlva Dean is csatlakozott hozzánk.

- Van egy ismerősöm itt a városban. Óriási könyvtára van, talán ott találunk valamit.

- Menjünk! – mondta Dean. Én pedig boldogan végig dőltem az ágyon. Végre egyedül lehetek kicsit! – Mondom, menjünk! – mondta még egyszer Dean, és azt hittem hallucinálok. Komolyan azt akarja, hogy én is menjek? Végre megszabadulhatna tőlem, ha csak rövid időre is, és nem használja ki az alkalmat?

- Én nem megyek. – jelentettem ki határozottan. Szükségem volt a magányra, mert komolyan kezdett az egész szitu az idegeimre menni.

- Már hogy a fenébe ne jönnél! – Nem igazán értettem, mi ütött Deanbe. Lehet, hogy skizofrén?

- Mondom, hogy nem. El leszek itt. – válaszoltam még mindig csukott szemmel.

- Miért ne maradhatna itt? – tette fel Sam az abszolút jogos kérdést. Miért ne maradhatnék itt?

- Mert mi van, ha valami megtámadja, zsenikém? – felelte Dean. Most megbuggyantam, vagy aggódik értem? Nyilván elment az eszem. Nem nagyon tudok olyan helyzetet elképzelni, amiben Dean Winchester értem aggódna.

- Nincs itt semmi, ami megtámadná. A hely teljesen tiszta, semmi jele paranormális tevékenységnek. – szállt be Bobby is a vitába.

- Jól van, oké! De, ha valami bajod lesz, ne engem hibáztass! – hadonászott felém dühösen.

- Te lennél az utolsó. – feleltem szarkasztikusan.

- Sózd be az ajtót, meg az ablakot, ahogy elmentünk! Szentelt víz a szekrényben, pisztoly az ágy alatt. Ne menj sehova, ne nyiss ajtót senkinek, és ne vedd fel a telefont! – Apja fia. Épp úgy parancsolgat, mint a férfi az álmaimban, a hanglejtése, a mozdulatai, az arckifejezési is ugyanolyanok.

- Igen, anyu.

Dean még morgott valamit, majd mind elmentek. Végre! A telefonért nyúltam, rendeltem egy pizzat, mert farkaséhes voltam. Még hogy ne telefonáljak! Úgy beszélt velem, mintegy taknyos kamasszal! A táskámból kivettem az ipodom. Még jó, hogy ez is velem zuhant! Az ipodom nélkül olyan vagyok, mint Hamupipőke a üvegcipellője nélkül. Feltekertem teljes hangerőre csodás kis kütyüm és őrülten ugráltam az ágyon a Paradise Cityre. Szinte még vége se lett a dalnak, mikor kopogtak. Megjött a pizza! Az ablakhoz szaladtam, hogy megnézzem, biztos a kajám érkezett e meg, és nem valami szadista szörnyeteg toporog ott. Egy huszon éves srác állt az ajtóban, pizza futár egyenruhában, baseballsapkával a fején, kezében a betevőmmel. Nyugtáztam magamban, hogy nem fenyeget veszély és kinyitottam az ajtót.

- Köszönöm! – nyújtottam felé a pénzt.

- Számomra a megtiszteltetés. – Olyan vérfagyasztóan mondta, hogy megállt az ütő bennem. Éreztem, hogy bajban vagyok. Mikor rám nézett, láttam, hogy a szeme teljesen fekete. Gőzöm nem volt, hogy ez mit jelent, de hogy semmi jót, az biztos.

- Oké, ez csak valami félreértés… - de nem tudtam tovább folytatni a magyarázkodást, ami csupán arra szolgált volna, hogy egy kis időt nyerjek, amíg kitalálok valamit, mert már repültem is keresztül a szobán. Basszus!