A nap felkelt, Daranak pedig már csak 15 órája maradt, míg a pokol kutyái a mélybe rántják. Sam nagyon örült, mikor meglátta, hogy Dara nem ment el előző éjszaka, ahogy tervezte.

SAM: Örülök, hogy maradtál! – mondta mosolyogva a lánynak.

DARA: Én nem. Gyenge voltam. A fenébe is, el kellett volna mennem! – válaszolta dühösen. Mérges volt magára, amiért előző este elgyengült. Pusztán azért maradt, mert az utolsó éjszakáját ebben a világban a szeretett férfival akarta tölteni, és ezt nem tudta megbocsátani magának. Most nehezebb lesz eltűnni, mintha a terv szerint cselekedett volna.

SAM: Még több mint félnapunk van! Még van esély! – próbálta győzködni Darat és saját magát is a fiatal Winchester.

DARA: Persze. – felelte abszolút meggyőződésmentesen.

DEAN: Indulás! Még sok dolgunk van, ha meg akarunk menteni. – Dean meglepően jókedvű volt. Tele volt energiával. Együtt énekelte a dalokat az énekesekkel. Egészen olyan volt, mint akit kicseréltek.

Pár kilométer után a kocsi bedöglött. Szerencsére épp egy benzinkút előtt állt le az autó.

DEAN: Remek! Azt hittem, új nap, új esély, erre ez történik! – méltatlankodott Dean.

SAM: Nyugi már! Nem nagy ügy! Megyek veszek valami kaját. Kérsz valamit? – kérdezte a bátyját.

DEAN: Valami ehetőt, tök mindegy mit. – felelte, miközben mind kiszálltak a kocsiból.

SAM: Dara?

DARA: Nem, kösz. – válaszolta kissé leverten. - Sam csak bólintott, majd bement a közértbe.

DEAN: Beteg vagy, vagy mi? – nézett meglepetten a lányra Dean.

DARA: Nem vagyok éhes.

DEAN: Te mindig éhes vagy. – mondta, miközben felnyitotta a motorháztetőt. Dara csak állt a kocsi mellett, egy pillanatra sem vette le a szemét Deanről.

DARA: Dean… - szólalt meg Dara bizonytalanul.

DEAN: Igen? – a kocsiban matatott, nem nézett fel. A lány nagyot sóhajtott, talán könnyebb is így, hogy nem kell a szemébe néznie.

DARA: Én… - egy pillanatra tétován elhallgatott.

DEAN: Te? – kérdezte még mindig az autót babrálva.

DARA: Szeretlek. – mondta alig hallhatóan.

Dean abbahagyta, amit csinált. Meglepődött. Nem tudta mire vélni a dolgot. Soha egyikőjük sem mondta még ezt ki. Nem tudta, mit feleljen. Ő is szerette a lányt, de sosem tudta jól kifejezni az érzéseit.

DEAN: Biztos, jól vagy? – nézett aggódva Darara. Dara érezte, ahogy könnyek gyűlnek a szemében, de Dean ezt nem láthatta a napszemüvege miatt.

DARA: Persze. – felelte tetetett jókedvvel – Meggondoltam magam, mégiscsak ennék egy fagyit. – Itt volt az idő. El kellett mennie. Tudta, ha most nem teszi meg, később nem lesz rá alkalma.

DEAN: Akkor menj és vegyél magadnak!

DARA: Hoznál nekem egyet? Addig megnézem a kocsit.

DEAN: Oké. – forgatta a szemét.

Dean bement a közértbe, Dara pedig gondolta még gyorsan belenéz a kocsiba, mielőtt elmegy, hátha rájön, mi baja van. Ahogy az autó felé hajolt a háta mögül morgást hallott. Egy pillanatra megmerevedett, még levegőt sem vett. Lassan megfordult, és szembetalálta magát a pokol kutyáinak vérszomjas vicsorával.

DARA: Hé, hé! Ez így nem oké! Nem itt és nem most! Még van több mint 13 órám! Ha, ha most elvisztek, megszegitek az alkut! – magyarázott maga elé tartva kezeit – Fenébe is! Ezek csak kutyák! – szitkozódott.

Hirtelen futásnak eredt. Beszaladt az út másik oldalán lévő erdőbe. Tudta, nem menekülhet meg. Csak arra tudott gondolni, Dean nem tudhatja meg, mi történt. Utolsó lehelletéig küzdött, hogy minél jobban eltávolodjon a benzinkúttól. Nem jutott túl messzire az erdőben, mikor a vérebek utolérték és neki estek.

Dean és Sam épp kiléptek az üzletből, mikor meghallották a sikolyt.

DEAN: Hol van Dara? – kérdezte Dean halálra rémülve.

Mindketten eldobtak mindent, ami a kezükben volt, és a hang irányába rohantak. Pár pillanat múlva újabb kiáltásokat hallottak, majd minden elcsendesült. Az erdőre némaság borult, a madarak sem trilláztak, csak a levelek zizegését lehetett hallani a lágy szellőben. Dean és Sam megtorpantak. Dean jobbra fordult és meglátta a lány testét az avarban fekve. Mindene csupa vér volt, az arcát, a hasát, az egész testét karmolás és harapás nyomok borították. Dean letérdelt, a karjaiba vette a halott lányt.

DEAN: Gyerünk! Nem teheted ezt velem! – rázta meg dühösen az élettelen testet könnyeivel küszködve – Kelj már fel! Ez nem vicces! Hallod?! Nem fogsz itt meghalni nekem! Nem hagyhatom, hogy megint megtörténjen!