Látva, hogy Zeon ügyet se vet a dremora lord méretes buzogányára, a mandalóriai visszament a fantáziáját megmozgató daedra fegyverért, fölemelte és elismerően füttyentett. Egykezes buzogány volt, jóval nehezebb, mint a repülő ember kardja, Sheldor erejéhez mérten azonban csak a közepes kategóriába tartozott. Egyik oldala kalapácsként szolgált, a fej másik oldala pedig csákányszerűen elhegyesedett. Stabil fogás esett a hosszú nyél végén, ami jelentősen megkönnyítette a fegyver használatát. A felderítő megfordult új szerzeményével. Aritha mögötte állt:

  - Jól mutat a kezedben. Nagyon meggyőző vagy vele - mondta, és most először nem fordította el a fejét. Engedte, hogy a szemében lobogó csodálatot a férfi is észrevehesse. Sheldor a tarisznyába csúsztatta eddig használt kardját, meglengette új fegyverét, és kedves fintorral fölvonta mindkét szemöldökét:

  - Igazán? Nnna. Isten ma már voltam, most ki fogom próbálni, milyen érzés lehet deadra lordnak lenni.

  Zeon közönyösen nézte a jelenetet, nem fűzött hozzá megjegyzést. Annyit mindenesetre megállapított magában, hogy az imént valaminek történnie kellett köztük, és most már nincs az a nyers erő vagy meggyőző érv, amellyel elhidegíthetné egymástól két fiatal társát:

  - Ha befejeztétek ezt az épületes párbeszédet, akkor gyertek utánam. A rom túlsó oldalán van a főbejárat.

  Miután az egész komplexumon körbevezette őket, megállt egy kőfalba süllyesztett, ovális formájú alakzat előtt. Amíg odaértek, egy patkány került útjukba, majd egy kagouti rontott rájuk, végül egy cliff racer árnyéka jelent meg fölöttük.

  - Két lépést nem lehet megtenni anélkül, hogy ne lennék útjában az itteni természetnek - dünnyögött Sheldor. Elkapva Zeon pillantását, hozzátette. - Nem panasz volt, csak hangosan gondolkodtam.

  - Fogsz még káromkodni is, ha majd az igazi nagyokkal szembekerülsz - jegyezte meg a mágus és tenyerét az ajtó közepén lévő mélyedésre tette. A bejárat szabaddá vált.

  Gigantikus méretű teremben találták magukat, melynek közepén óriási szobor állt. Mozgás közben ábrázolták, hatalmas szarvakkal a fején, és bár elsősorban embernek látszott, arcát bikaszerű állat vonásai uralták. A szobor egy négyszögletű magaslaton állt, melyre öt lépcső vezetett föl.

  - Egy daedra isten - súgta Aritha a felderítőnek.

  - Álcázót be! - súgta vissza a mandalóriai, észrevéve egy páncélba bújt orkot, aki a terem bal oldalán ácsorgott háttal nekik, és megjelent egy zöld köpenyt viselő is, aki a szentély lépcsője felé tartott.

  - A terem jobb oldalán még kettő van - mondta halkan Zeon. - Ti abból a szögből még nem látjátok őket. Az a kettő az enyém - ezzel láthatatlanul távozott. A mandalóriai megérintette a lány vállát:

  - A bal oldali páncélos az enyém, a zöld köpenyes rád marad. Csak azzal az eggyel törődj. Nem szeretnélek megsebesíteni téged, ha az orkok rohangászni kezdenének előlünk összevissza a teremben, és összetalálkoznánk. Ha Zeont csapnám le véletlenül, az egyáltalán nem zavar, de benned nem akarok kárt tenni.

  Aritha hallotta a távolodó mandalóriai nehéz lépteit és gyorsan utána szaladt.

  A terem túlsó oldaláról elektrosztatikus sivítás, ork káromkodás, kard-és páncélcsörgés hallatszott. Aritha megkönnyebbülten torpant meg. Ebben a csatazajban Sheldort már nem árulja el csizmájának súlyos dobbanása. A lány most már megnyugodva irányt változtatott, a lármára figyelő zöld köpenyes orkhoz futott és beledöfte a mandalóriai rövidkardot. A mágikus sebzésű ezüstpenge jóval kisebb fizikai sértéssel rendelkezett, ezért elsősorban a természetfeletti lények ellen volt hatásos, amelyek közönséges fegyverre immunisak voltak. A kemény ork páncélok ellen viszont célszerű volt nagy sebzéssel rendelkező buzogányt vagy kardot használni.

  Aritha feltételezte, hogy a zöld köpeny most is páncélt takar, mert az ork mágusok jóval elővigyázatosabbak, mint a magaself, sötételf vagy breton varázslók. Sejtése beigazolódott. Amikor a rövidkard hegye megcsúszott a páncélon, az ork mágus ingerülten felhördült, és mert nem látta támadóját, nekiiramodott. Igyekezett időt nyerni, míg a chaméleon varázslat megszűnik. A terem bal oldala felé tartott, nem a csatazaj irányába.

  A mandalóriai eközben roppant izmait mozgósítva lesújtott saját ellenfelére a daedra buzogánnyal. A megtermett páncélos ork nyikkanás nélkül nyúlt el a lábánál. Sheldor megperdült, hallva a zödköpenyes közeledését. Tétovázott, nem mert támadni, nehogy társnőjére sújtson le. A túloldalon a lárma elcsendesedett, de még nem lehetett tudni, ki győzött. A mandalóriai vállalva a kockázatot láthatóvá vált, hogy besegítsen Arithának, amikor a zöldköpenyes hirtelen felnyögött és a földre zuhant. A breton lány mandalóriai rövidkardja gyorsan bevégezte a megkezdett munkát. Zeon ekkor jelent meg. Aritha is kikapcsolta álcázóját és meggyőződve arról, hogy mindkét társa épségben van, nekiállt, hogy értékek után kutasson az ork halottakon. Először a páncéloktól szabadította meg őket:

  - Egy ilyen ork mellvért 2400 aranyat is érhet, a csizmák 800 aranyat, a csuklóvédők egyenként 450 aranyat, a vállvédők pedig darabonként 960 aranyat is, csak el kell vinnünk őket Calderába - magyarázta a mandalóriainak, aki pillanatokra megállt mellette, majd felfedező útra indult a teremben.

  - Ha urnákat, vázákat vagy kicsi ládikókat találsz, ne érintsd meg őket! - szólt utána figyelmeztetően Aritha. - A daedra szentélyekben sok a csapdával védett érték, és te nem érzékeled a csapdákat. Ilyen helyen hasznos varázstekercseket és képességnövelő tárgyakat is találhatunk. Ha a páncélokkal végeztem, összeszedünk mindent.

  - Jó, jó, nem nyúlok semmihez az engedélyed nélkül - nyugtatta meg a mandalóriai. Lassú léptekkel fölment a talapzatra és alaposan szemügyre vette a szobrot. Megérintette, hogy rájöjjön, miből lehet, és meglepődött. Még abban sem volt biztos, hogy követ vagy fémet érint-e. Miután úgy döntött, eleget bámulta már a bikafejű istenséget, lenézett a lábánál lévő kis tányérkára, melyen drágakövek hevertek. Bizonyára áldozatok a daedra istennek.

  Zeon látta, hogy a mandalóriai letérdel a tányérkához. A mágus a halott orkokkal foglalkozó Arithára pillantott, majd vissza a felderítőre. Kinyitotta száját, majd becsukta és mintha semmi sem érdekelné, hátat fordítva a talapzatnak, a szentély mennyezetét kezdte tanulmányozni.

  Sheldor a dwemer romban már látott drágaköveket, tudta, mennyire értékesek, és nem állt szándékában itt hagyni őket:

  - Bocs - pillantott föl az istenszoborra -, tudod, nekünk nagyobb szükségünk van rá, mint neked.

  Szavai hallatán Aritha feltekintett és azonnal felugrott:

  - Ne érintsd meg a köveket! - kiáltott kétségbeesve a felderítőre és már szaladt is feléje. Sheldor egy zöld smaragdot tartva azonnal fölegyenesedett a figyelmeztetés hallatán, ez mentette meg az életét. A lépcsőn váratlanul megjelenő dremora lord késlekedés nélkül sújtott le a szentségtörőre. Ha a mandalóriait azalatt éri a támadás, míg térdel, szétszúzta volna a fejét. Így még időben el tudott hajolni és a beléje nevelt reflexeknek köszönhetően már támadott is. Az iszonyatos erővel lezúduló buzogány letaglózta a szentélyt védő daedra teremtményt. A dremora lord tompa bőgéssel dőlt el.

  Zeon megfordult és elhúzta száját:

  - Úgy viselkedsz, mint egy éretlen kölyök. Az ostoba kíváncsiskodásod végezni fog veled, mielőtt megközelítenénk a Szellemkaput.

  Sheldor megnyalta kiszáradt száját, és mély levegőt vett, de nem válaszolt a sértésre. Az ő sokat bíró idegrendszerét is megviselte az iménti esemény. Aritha most ért oda hozzá, és aggódva nézett végig rajta:

  - Nem sebesített meg? Nem esett bajod?

  - Nem. Semmi bajom - nyugtatta meg a felderítő. - Csak nem értem, honnan került elő ez a fickó. Azt hittem, mindenkit kinyuvasztottunk már.

  - Ne haragudj, Sheldor, az én hibám, hogy erre nem figyelmeztettelek, csak a ládák csapdáira. Minden szentélyben van őr, általában egy dremora lord, akinek a lelkét a Dunmer papok egy drágakővel kötik össze, tudva, hogy a szentélyek fosztogatói ezeket akarják először ellopni az áldozati tányérról. Több drágakövet tesznek a tányérra, előfordul, hogy értékesebb fegyvert is, ezért nem lehet tudni, melyik tárggyal van összekötve a daedra lélek. Elég, ha csak megmozdítod azt a megbűvölt tárgyat, azzal máris materializálod a szentély őrét. Ne haragudj, nem is gondoltam rá, hogy te éppen ide jössz először...

  - Dehogy haragszom - Sheldor magához ölelte a még mindig kétségbeesett varázslónőt és homlokon csókolta. - Neked köszönhetem az életemet. Ha nem figyelmeztetsz, akkor most az én hullám heverne itt a lépcsőn. No, nincs már semmi baj. Megint tanultam valamit. Legközelebb elővigyázatosabb leszek, egy lépést se teszek ezután nélküled. Most segítek neked, és ha minden értéket összeszedtünk, akkor visszamegyünk a Harcos céhbe és közöljük, hogy ide az 1000 arannyal, mert elvégeztük a feladatot.

  - Még nem végeztük el! - jegyezte meg Zeon. Furcsa hangja hallatán mindketten rákapták tekintetüket. Most is a mennyezetet bámulta a szobor feje fölött:

  - Van odafönt valaki - mutatta. - Az ott a szentély felső szintje. Annak a bejáratát rejtették el a sziklák között. Arról mondtam, hogy fölösleges keresni, mert innen belülről is hozzá lehet férni az emeleti részhez.

  - Én nem látok semmit - forgatta fejét a mandalóriai.

  - Mert látványban pontosan illeszkedik a szentély belső falának mintázatához - magyarázta Aritha. - Ez ugyanolyan, mint a dwemer romban a kivágott padlójú szoba, emlékszel? A kivágott részen keresztül leugorhattunk volna az alsó szintre, de mi megkerestük a lejáratot. Vannak azonban olyan dwemer építmények, ahol nincs külső összeköttetés a szintek között. Ez a megoldás Morrowind ősi építészetéhez tartozik. Sadrith Morában a Telvanni mágusok lakásaiban semmiféle lépcső nincs, ott is ilyen furcsán egybeolvadnak a belső terek.

  - Ez akkor megint repülést jelent, mi? - gyanakodott Sheldor.

  - Igen, oda most csak lebegésvarázslattal tudunk följutni - intett fejével fölfelé a varázslónő. - Ha nem akarjuk órákig keresgélni a külső bejáratot.

  - Rendben - sóhajtott lemondóan a felderítő. - Akkor szárnyaljunk éteri magasságokba.

  - Fölösleges hozzá három harcos. Az csak egy kisebb szobácska. Csak egy ellenfél lehet ott.

  - Meg valószínűleg néhány daedra - súgta Aritha a felderítőnek, és hangosan hozzátette -, Sheldorral fölmegyünk. Te úgysem szedegetnéd össze utána az értékeket.

  - Menjetek - fordított hátat a mágus. - Addig körülnézek az itteni tárolókban.

  Aritha elővette a bűvölt rövidpengét és felnyitva a védőburkot, megdörzsölte a lélekkövet, aztán Sheldor felé nyújtotta kezét.

  Gyorsan emelkedtek, a Kummu mezei Vivec szentély áldása még mindig tartott.

  A szobor fejéhez érve vette csak észre a mandalóriai a felső négyszöget:

  - Most már én is látom. Magamtól rá nem jöttem volna - ismerte el.

  - Mert ez nem a te világod. A te otthonodban... biztos én is hasonló helyzetekbe sodródnék...

  Sheldort - bár jólesett neki - mégis megdöbbentette, hogy ittléte alatt bármilyen hibát vétett is, Aritha soha nem tett neki szemrehányást. Zeonnal szemben pedig még védte is. Még most is, amikor a mandalóriai meggondolatlansága mindannyiukat veszélyeztette. A második mondat hallatán a felderítő megszorította a lány kezét:

  - Aritha, módot fogok keresni arra, hogy magammal vigyelek, megmutatom neked az otthonomat és úgy fogok rád vigyázni, ahogyan most te vigyázol rám. Megígérem.

  A lány felpillantott rá, de arca árnyékban maradt. A következő pillanatok pedig mindkettejük figyelmét elvonták erről a témáról.