A kagouti váratlanul, csendben támadott. Forgószélként rohant le a lejtőn két vaskos, pikkelyes hüllőlábán, fehér agyarain megcsillant a nap. Aritha kitért előle és oldalba támadta. A hüllő felbődült és megfordult a domboldalon, hogy végezzen támadójával. Sheldor kardja ekkor döfte keresztül. A kagouti rekedt hörgéssel bukott fel. A mandalóriai félreugrott, mielőtt a súlyos test magával sodorta volna a domb aljába, ahol mozdulatlanul nyúlt el. A másik kagouti azonnal előrohant. Vészes fújtatással felbőszülve rohanta meg a bottal hadonászó kétlábúakat. Alábecsülte őket. De erre már csak a domb aljában jöhetett volna rá, ha maradt volna benne élet.

  - Nézd, egy könyv - emelt föl Aritha egy piros bőrborítású tárgyat. Kinyitotta és belelapozott. Hirtelen elpirult.

  - Miről szól? - hajolt át a válla fölött a felderítő, nem tudva elolvasni a számára érthetetlen krikszkrakszokat.

  - Egy ismertető tanulmány a kagoutikról. Hogy amikor szerelmesek, akkor az átlagnál is ingerlékenyebbé válnak, különösen a hím, mert félti a nőstényét.

  Sheldor közelebb hajolt:

  - Hát nem ez a legtermészetesebb ösztön az Élet fennmaradása érdekében?

  Ahogy Aritha fölemelte fejét, arcát végigsúrolta a férfi néhány lazán előrehulló fekete hajfürtje. A varázslónő némán nézett a sötét szempárba:

  - Most... most mennünk kell - mondta halkan.

  - Hát menjünk - egyenesedett föl a férfi és lefutott a dombról. - Ezekből nem akarsz trófeát gyűjteni? - bökdöste meg csizmájával a két kagouti tetemét.

  - Nem. Lesz elég cipelnivalónk a daedra szentélyből. Nézd, közben Zeonnak sikerült megtalálnia a sötét elfet.

  A bosmer hálából - amiért Dunmer barátját épségben előkerítették - egy fénylőn vibráló amulettet ajándékozott nekik:

  - Ez egy mágikus tárgy. Lassúesés amulett a neve. Ha a hegyekben magas szikláról akartok leugrani, és nincs lebegővarázslatotok, vagy egyszerűen csak kipottyantok egy magas toronyból, akkor csak dörzsöljétek meg ennek az amulettnek a lélekkövét, és teljes fél percen keresztül lelassítja a zuhanásotokat.

  Aritha udvariasan megköszönte a hasznos ajándékot majd Zeonra pillantott:

  - Itt fogunk átkelni a hegyen?

  - Igen. Fölmegyünk azon a meredek emelkedőn, ott pedig - mivel nincs lebegővarázslatotok - adok nektek egy rövidkardot. Mind a ketten megfogjátok és megdörzsölitek a lélekkövét. Fél percen keresztül emelkedni fogtok vele. Mondjuk jóval lassabban a kettős súly miatt, mintha csak egyikőtök használná egyszerre. Ha fél perc elteltével még nem értetek föl, akkor a varázslat megszakadása előtt újra megdörzsölitek a lélekkövet. Ha fölértek a hegytetőre, ott már nem lesz szükség lebegővarázslatra. Viszonylag széles hegygerincen lehet haladni, csak jól nézzétek meg, hova teszitek a lábatokat, mert ha lecsúsztok, nehéz lesz megint visszaevickélni a gerincre. A tetőről el lehet látni a csapott tetejű piramiserődig, a Marandusig, de odáig nem megyünk el. A daedra szentély balra lesz tőletek. Előremegyek körülnézni. Siessetek utánam. A tetőn találkozunk. És vigyázzatok, mert a cliff racerek csapatostul röpködnek a hegy fölött! A kardotok legyen a kezetek ügyében!

  A harci mágus ezzel könnyedén felszaladt az imént mutatott emelkedőn. A mandalóriai lenézett a lányra:

  - Szerintem a repülés már önmagában is elég veszélyes foglalatosság. Mit szólnál az álcázáshoz, hogy legalább a cliff racereket ne hívjuk ki magunk ellen?