A harci mágus, aki végig csöndben jött mögöttük, most váratlanul megszólalt:

  - Nem azt mondták, hogy egy szekér trágyával állíts oda, ez csupán egy marék jelképes áldozat.

  - Marékra vagy szekérre való, mindenképp büdös! Ráadásul beszerezni se lehet!

  Aritha tűnődve nézett az erőd felé:

  - Próbáljunk szerencsét ott is. Caius szerint úgyis be kell lépnünk a Birodalmi Kultusz szervezetébe.

   A barlangban történtek óta Aritha lelkében valami megváltozott. Eltűnt belőle a bizonytalanság, a kétség. Azura a vívódó lány kérésére kinyilvánította akaratát, és attól kezdve, hogy Aritha elfogadta a küldetést, a daedra istennő átvette személyisége fölött a hatalmat. Irányította, megszilárdította az akaratát, önállóvá tette, egyúttal védelmezőt is rendelt mellé. A lány nem kérdezte társaitól, hajlandók lesznek-e követni őt. A napló feladatai alapján összeállította a legcélszerűbb útvonalat, és nekiindult. Természetesnek tartotta, hogy a mandalóriai kérdezősködés nélkül azonnal melléje szegődik. Talán ő is megérezte a változás mibenlétét, és nem kérdőjelezte meg, hogy társnője milyen isteni útmutatás alapján cselekszik. Megérezve benne a rátermettséget, készséggel átengedte neki a vezetés jogát. Hogy Zeon - aki előítélettel viseltetett Aritha Nerevarine-ná válása iránt - kétségei ellenére miért csatlakozott mégis hozzájuk, egyiküket sem érdekelte, ennek ellenére örültek, hogy úgy döntött, velük tart. Zeon lenyűgöző tudására szükségük volt.

  A pelagiadi erődben egy ork légiós kereskedőnőnek eladhatták a maradék tőröket, íjakat és kitinnyilakat, amiket a falu fegyverkovácsa már nem tudott tőlük átvenni, lévén, hogy elfogyott az aranya. Az ork nő mögött lévő ajtó a Kultusz szentélyébe nyílt, ahol egy barátságos birodalmi nő fogadta őket. Eladogatták neki a fölösleges italokat és minden eddig begyűjtött növényt (Zeon nem kis megelégedésére). Trágyát tőle sem tudtak szerezni, viszont 50 aranyért cserébe beléptette őket a szervezetbe, és az Ebonheart-i központba irányította őket, ahol képzettségüknek és előléptetéseiknek megfelelően gyógyító-vagy harci feladatokat vállalhatnak a Kultusz szolgálatában.

  Mikor az utcára értek, Aritha az égre nézett és megcsóválta fejét:

  - Már elmúlt dél, és még mindig nem tudunk elindulni Vivec oltárához. Suran és Seyda Neen van a legközelebb, de bizonytalan, hogy ott kapunk-e, és időt veszítenénk a járkálással. Nincs más hátra, a fogadó raktárából kell lopnunk...

  Ennél felháborítóbbat nem is mondhatott volna!

  - Ugye nem gondoltad komolyan?! - ez természetesen Sheldor volt. - Nem tudnék többé emelt fővel járni, ha elterjedne a hír a Galaxisban, hogy egy büszke mandalóriai harcosnak egy marék trágya ellopása miatt kellett börtönbe masíroznia!

  Aritha megértően mosolygott, Zeon azonban megjegyezte:

  - Ez már nem büszkeség, ez egyenesen gőg!

  - Akkor lopjál te! - vágta oda a felderítő.

  - Csak nem képzeled, hogy egy harci mágus odáig süllyed, hogy trágyát lop?! - vált egyszerre ingerültté Zeon.

  - Igen? És akkor szerinted mégis mi ez, ha nem gőg?

  Aritha szavai véget vetettek a vitának:

  - Nem titeket akartalak lopásra biztatni. Én magam fogok beosonni a fogadóba...

  - És vissza akarsz menni a börtönbe? - csattant föl a mandalóriai. - Szó se lehet róla. Akkor inkább megyek én...

  Aritha a karjára tette kezét:

  - Nem kell féltened - mondta szeliden. - Van álcázóm. Tőled kaptam. Elfelejtetted?

  - És honnan veszed, hogy épp a fogadó raktárában őriznek ilyen büdös vackot?

  - Mert a szárított trágya kiváló tüzelőanyag, amire egy fogadóban szükség van.

  - A lánynak igaza van - vetette közbe Zeon. - A szárított trágya még csak nem is különösebben büdös. Ki fogjuk bírni a szállítását. Legalábbis az oltárig.

  Aritha nem törődött a mágus közbeszólásával. Sheldor szemébe nézett:

  - Köszönöm, hogy a börtönt is vállaltad volna helyettem - mondta halkan. - Mindjárt jövök. Várjatok itt.

  Az utolsó mondatot persze Sheldor eleresztette a füle mellett és Zeon tiltakozásával nem törődve a lány után indult.

  Mire azonban a fogadóhoz ért, Aritha már győzedelmes mosollyal sietett feléje:

  - Megvan! Végre indulhatunk! Megnézed?

  - Isten őrizz! - tiltakozott a felderítő. - Láttam már trágyát nálunk odahaza, még kölyökkoromban, egy solidontelepen. Egy egész életre megnéztem magamnak. Azt hiszem, akkor döntöttem el, hogy harcos leszek, nem maradok civil, nehogy egy ilyen telepen kelljen leélnem az életemet. Siessünk és szabaduljunk meg tőle.