Vasárnap lévén hazamentünk. Zoltánt én vittem haza a motoromon. Mivel szeretek száguldozni ezért úgy hajtottam mint aki megveszett.

- LASSÍTS!- ordította túl a motorzajt. Kelletlenül lassítottam de azért így is haladtunk vagy 100-zal.

- Kicsit jobb. - sóhajtott majd többet nem szólt.  Mikor hazaértünk Vahur vidáman ugrott ki a járműből. Zoltán valamivel kábábban kászálódott le. Ekkor már a kulcsokkal zörögtem. Végül kinyitottam és beléptünk a nappaliba. A srác leroskadt a kanapéra. Láthatólag megviselték az események. Számomra ez egy nyugalmas hétköznapnak számított ezért kimentem a konyhába kávét főzni.

- Mi az a Nagygyűlés?- kérdezte

- A világ minden sarkából összehívják a vezető csapatokat. Olyanokat mint mi. Itt aztán kiválasztják a legjobbat meg tanácskozás van. Dögunalmas az egész de hát el kell menni rá. Az a szerencse hogy általában valamivel fel szoktuk pörgetni az eseményeket. Két évvel ezelőtt például azt csináltuk hogy a mikrofonokat szereltük meg. Tehát amikor beleszóltak vagy magasan vagy mélyen lehetett hallani a hangot. Képzeld el amikor egy cingár gyerek megszólalt azt hitték valaki oroszlánt hozott. Máskor meg egy kövér ember cérnavékonyságon beszélt. Olyan nevetés volt a lelátókon hogy komolyan féltünk attól hogy leszakad. Sajna rájöttek hogy mi voltunk és ezért szigorú büntetést kaptunk. Egy évig nem vehetünk részt a gyűlésen. Persze ez inkább ajándék volt mint büntetés.

Zoltán nagyot nevetett a történeten.

- A felfogása normális. - állapítottam meg- Örülök hogy nem valami nyámnyila kölyök.

A víz közben felforrt beleraktam a tasak tartalmát és készen is volt a kávé. Kiszóltam:

- Kész a kávé!

- Megyek.

Bejött majd körülnézett. Takaros helység volt egy rádióval. Rögtön megakadt a szeme rajta:

- Bekapcsolhatom?- nézett rám nagy könyörgő szemekkel. Még egy zenemániás.

- Persze. - intettem majd benyomta  gombot. A következő percben rock töltötte be a házat. Felismertem a Kalapácstól volt a Heavy Metal. Énekelni mit énekelni! Üvölteni kezdtük a slágert. Zoltán feltekerte a maximumra a hangerőt úgyhogy rezegtek az ablakot. De ez nem zavart minket.

„ Ajtót vágj a csendbe! Ha más kell állj most félre!”

Ugrálni kezdtünk a zene ütemére. Zoltán csápolt én meg egy fakanálba énekeltem a szöveget. Mikor vége lett lekapcsolta nevetve rogytunk le a székekre. Pihegtünk majd megszólaltam:

- Ez jó volt, de most igyuk meg a kávét.

- Utána viszont irány valahova!

- Rendben.

Megittuk majd újra motorra ültünk.

- Hova megyünk?- kérdezte

- Mit tudom én!- válaszoltam.

- Akkor látogassuk meg a többieket!

- Kapaszkodj!

Megfordultam majd elszáguldottunk a város felé. Zegzugos sikátorokban haldtunk. Bár szűk volt a hely azért elég jól haladtunk.

- Biztos hogy jó felé megyünk?- kérdezte

- Bízz bennem. –válaszoltam majd még jobban nyomtam a gázt. Muszáj volt öngyilkos iramba haladni mert ezeken a helyeken éltek a fogtündérek. Apró rémtündérek de rengetegen vannak. Húsevők de leginkább a csontokat és a fogakat kedvelik. Különben azért jöttem erre mert erre volt a bejárat a Piacra. Biztos voltam benne hogy a többiek is itt lesznek. Ismertem már őket. Ekkor megláttam a falat. Téglából készül graffitis fal volt.

- Szezám tárulj!- kiáltottam és a fal megremegett majd átalakult egy márványkapuvá. Behajtottam rajta majd lefékeztem. Mögöttünk a kapu ismét fal lett és tovább rejtette a Piacot.

- Ez a jelszó?- hitetlenkedett a srác- Ilyen egyszerű?

- Éppen azért. Mert a legtöbben arra gondolnának hogy valami bonyolultabb. Az egyszerűre nem számítanak. Na de kertesük meg a többieket.

- Hogyan találjuk meg őket ebben a kavargásban?

- Csak figyelj. - kacsintottam rá majd elindultunk