Calderában gyorsan megtalálták a hatalmas emeletes házat, ahol orkok vigyáztak a scamp kereskedőre, amely meglepően emberi gesztussal köszöntötte őket. Elnyújtott, károgáshoz hasonló hangon beszélt, de csak a legszükségesebbeket. Nagyon jó árat kínált a dwemer holmikért és egyéb fegyverekért, páncélokért. Ötezer aranyat fizetett nekik. Eredetileg nem lett volna ennyi eladni való holmijuk, de Sheldor nagylelkűen lemondott arról, hogy megtartsa a rom mélyén talált dwemer páncélzatot, amelyet kíváncsiságból föl akart próbálni, ha majd egyszer minden darabját meg tudják szerezni.

Mialatt Arithát elfoglalta a kereskedés, a felderítő alaposan megszemlélte a scampot, és nem volt elragadtatva tőle. Egyértelműen rútnak találta kopasz, szürkésrózsaszínű bőrével, elálló, hátracsapott, hegyes füleivel, hosszú, keskeny farkával, hegyes fogaival, vékony, karmos karjaival és lábaival. Semmi méltóság nem volt benne, ahogy pedig a mandalóriai elvárta volna annak tudatában, hogy a daedrákat istenek teremtették. Mivel azonban ötezer arannyal gazdagabban távozhattak, ezért a kedvező tényért cserébe Sheldor hajlandó volt engedni a scamp kereskedő iránti kedvezőtlen előítéletéből.

Az utcára érve a mandalóriai a szemben lévő bolt ajtajára mutatott:

- Menjünk be oda is. Adjunk túl azokon az apróságokon, amiket a scamp nem vett meg tőlünk.

Eladogatták az apróságokat, melyekért újabb háromszáz aranyat kaptak. Aritha már az ajtó felé fordult, amikor a mandalóriai megfogta a karját:

- Várj még. Vannak itt csinos női ruhák. Veszünk neked egy párat.

- Fölösleges luxus. Ne adj ki pénzt ilyenekre - rázta fejét a lány. - Majd fogok még találni ruhát, ingyen...

- A halottakon, igaz? - mondta hirtelen indulatosan Sheldor. - Megértem, hogy eddigi életedben halottak ruháival kellett beérned, mert még élelemre sem volt pénzed, nemhogy ruhára. De most már nem vagy egyedül és én nem sajnálom a pénzt arra, hogy rendesen felöltözhess. Az ötezer aranynak csak a fele a tied, mivel együtt jártuk meg azt a dwemer romot. A te 2500 aranyad maradjon a tiéd, de az én 2500 aranyamból igenis egy halom ruhát fogok neked venni, mert megérdemled, és nekem meg jogom van ahhoz, hogy lássam, a harcostársnőm nem csak szép, de csinos is!

A kereskedő érdeklődve figyelte a halkan vitázókat, és jó emberismerő lévén volt egy fogadása arra, hogy az északi barbár akarata fog érvényesülni. Igaza lett.

Sheldor alaposan belerontott a vásárlásba, és ragaszkodott ahhoz, hogy az egyik puha anyagú, elegáns szabású, égkék színű díszes köpenyt Aritha itt helyben magára öltse a fekete lanilin fölé. A felderítő azonnal el is adta a repülő ember holttestéről lehúzott köpenyt, majd körbeforgatta a mérhetetlen zavarban lévő lányt, közben odaszólt a kereskedőnek:

- Ugye, milyen jól áll neki?      

- Elragadó a hölgy, igazán! - helyeselt a kereskedő. - Nézd, északi, itt egy pompás, fodros piros szoknya a hozzá való csipkés nyakú blúzzal, ezt nem akarod neki megvenni?

- Dehogynem - csapott le rá Sheldor és belemerült a szoknyák és blúzok világába. A kereskedő meglepetten konstatálta, hogy az északinak - közismerten igénytelen barbár fajtájától eltérően - meglepően kifinomult ízlése van, és remekül ért a női ruhákhoz. Azt persze nem tudhatta, hogy Sheldor ebben az érzékeny lelkű, művelt, gyönyörű breton nőben öntudatlanul saját népének lányait keresi...

- Valami jobb minőségű tisztálkodószerre is szükségünk van - pillantott föl az összevásárolt ruhahalomról a mandalóriai, amit a kereskedő nagy gonddal kezdett összehajtogatni és elcsomagolni. - Mert a készletünk fogyóban van. És van valamilyen finom illatú női parfümöd?

- Igen, több fajta parfümöm is van. Válogass kedvedre. Lecsavarhatod az üvegek tetejét és mindegyikbe beleszagolhatsz, hogy el tudd dönteni, melyik illat felel meg.

Sheldor háromfajta illatszert is elég kellemesnek talált ahhoz, hogy megvegye, de okulva a Telvanni bogárpézsmaparfüm példáján, óvakodott többet megtudni ezeknek a parfümöknek az alapanyagáról. A csendesen félrehúzódva álló lány zilált hajára pillantott, majd újra visszafordult a kereskedőhöz:

- Van Aritha sötét hajához illő ékszered? Igen, látom, van. Ez a vékony arany fémpánt megfelel. És ez az erős fogú fésű is kell a dús hajához. Az előző fésűje már tönkrement. Ezt is csomagold a többi közé.

- Gyűrűt vagy díszes amulettet nem akarsz neki venni, északi? Nagyon jól mutatna rajta.

- Az biztos, de van egy-két mágikus hatású gyűrűnk és amulettünk, és fontosabbnak tartom, hogy Aritha inkább azokat viselje a biztonsága érdekében.

- Ahogy gondolod, északi. Igazad van. Ha megengeded a kérdést, egyszerű átutazó kalandozók vagytok?

- Nem. A Harcos céh, a Mágus céh, a Birodalmi légió és a Tribunal Templom küldetéseit hajtjuk végre.

- Nagyon nemes feladatokat vállaltatok magatokra - bólintott elismerően a kereskedő és viselkedése máris pozitív irányba billent. Sheldor fejben már előzőleg összeadta, mennyit kell majd fizetnie, de nem tiltakozott, amikor a kereskedő az iménti maga szabta árakat jóval olcsóbbra módosította. Ennyit jelentett, hogy nem céltalan kalandozóknak tartják őket.

A mandalóriai a fésűvel végigszántott a lány hullámokban leomló haján, és eligazította benne a hajpántot, aztán fölemelte a tekintélyes csomagot, mely Aritha új ruhatárát rejtette:

- No, most már mehetünk.

- Szivesen látlak benneteket máskor is! - szólt utánuk a kereskedő nyájas hangon.

- Fogsz még látni minket - mondta a mandalóriai és gyengéden félretolva maga elől a lányt, elsőként lépett ki az utcára.

Éles vijjogás, és a cliff racer máris megkezdte fölötte az ereszkedést. Birodalmi légiósok futottak össze. Sheldornak még a kardját sem kellett előhúznia, a légiósok végeztek a lecsapó óriásmadárral. A mandalóriai visszafordult a lányhoz:

- Láttam a szemedben, hogy megint rosszul esett, amiért most sem engedtelek magam elé, ahogy az eddigi közterületeken sem - mondta csöndesen. - Pedig ez nem udvariatlanság. Gondolom, még soha nem volt olyan férfi az életedben, aki féltett volna, azért érted félre a viselkedésemet. Látod - intett fejével a madár tetemére - ezért akartam kilépni előtted az utcára. Pedig nem tudhattam, hogy itt köröz fölöttünk. Mandalóriában a férfiak neveléséhez hozzátartozik, hogy minden körülmények közt védjék a társaságukban lévő nőt, ezért a férfiak lépnek be először egy ismeretlen helyre és elsőként is hagyják el azt. Lehet, hogy ez itt nem divat, de én azért nem fogok változtatni a szokásaimon, mert itt a férfiak nem tudnak viselkedni. No gyere, menjünk vissza Balmorába és tegyük le a ruháidat a mágusoknál, aztán szerezzük meg azt a koponyát Caius informátorának.

- Kezdek tengeribeteg lenni ettől az utazóbolhától - jegyezte meg Sheldor, amikor megérkeztek Seyda Neenbe, és kikászálódott az érdemes ízeltlábú hátpáncéljába vájt ülésből. Társnőjét segítő mozdulatának láttán a bolhairányító Dunmer nő ajka megint lebiggyedt, de mert nem először látta már ettől az északi barbártól a fajtájára egyáltalán nem jellemző udvariasságot, nem tett rájuk megjegyzést.

Aritha jobbra fordult és lemutatott a domb aljába:

- Arra kell mennünk. Az ork mágusnő azt mondta, a bolhától nincs messze a sírbolt, ahonnan Llevule Andrano koponyáját meg kell szereznünk.

A mandalóriai lemondóan sóhajtott:

- Hogy miért épp egy koponyára fáj a foga! Fene a gusztusát. Gondolom, ezt a sírt is foszlott húsú zombik, meg vigyorgó fejű, sustorgó szellemek őrzik.

- Valószínűnek tartom - mondta Aritha, ahogy egymás mellett ballagtak. - Látom, mennyire iszonyodsz a síroktól. A te néped hova temeti el a halottait?

- Földbe ásott gödrökbe. De ha egyszer eltemettük, akkor nem fogjuk többé bolygatni őket, ezért nem tartunk nekromantákat, ahogy itt nevezitek ezt a halottgyalázó kreatúrát, amelyik ál-életet ad a halottaknak. Az én népem viszolyog a halálon túli dolgoktól, amelyekre nincs magyarázat, és kíváncsiak se vagyunk arra, hogyan néz ki valamelyik elhantolt rokonunk cirka öt év múlva. Szerintünk a halottak életükben már megtették a kötelességüket, békén kell hagyni őket. Különösen akkor, ha esetleg mi segítettük őket halálba a háborúk során... - tette hozzá bocsánatkérő kisfiús fintorral, amelytől Arithának akaratlanul megdobbant a szive. - Ha népem sokezeréves történelmén végigtekintek, akkor meg kell állapítanom, hogy igen kevés harcos ősöm nyugszik otthoni földben. A hódító hadjáratok során a harcosokat ott temették el társaik, ahol éppen elestek. Nem vitték haza a maradványokat, így őseim csontjai szerte a Galaxisban minden világban megtalálhatóak. Talán még ide, Morrowindbe is elkeveredtek... vagy ha nem, hát ennyi lehetetlen veszélyes lény között botorkálva talán épp én leszek majd az első mandalóriai harcos, akinek a holtteste felavatja ezt a földet...

Aritha összerezzent. Sheldor rákacsintott:

- Ha így történne, ugye néha eljössz majd a síromhoz... csak a szövetségünk emlékének tisztelegve...

A lány szeme furcsán csillant:

- Hogyan tudsz ilyen könnyedén beszélni a saját... halálodról?

- Harcos vagyok, Aritha, és egy harcos élete nem életbiztosítás. Különösen azoké a harcosoké nem, akik idegen világokban olyan dologba ütik bele a dolgukat, amiről eleve tudják, hogy hosszú távon káros lehet az egészségükre. Nem a pusztulás tényétől félek, hisz törvényszerű, hogy minden élet végén a halál vár, tehát velem is ugyanúgy megtörténik majd, ahogy bárkivel ebben a világban. Csak az időpontot lehet késleltetni valamennyire. Némely esetben. Ezzel a tudattal együtt lehet élni, sőt akkor éled igazán az életed, ha már az elején elfogadod, hogy halálraítélt vagy. Akkor tudod igazán értékelni az ezernyi színben pompázó világ szépségét, akkor tudod igazán forró szenvedéllyel, őszinte szerelemmel ölelni a kedvesedet. Tisztában vagyunk azzal, hogy a következő lehet az utolsó lélegzetvételünk, ezért mindent bele akarunk zsúfolni egyetlen életbe. De persze a felelősség súlyát is éreznünk és vállalnunk kell. Ami engem most igazán aggaszt, az a dwemer-Nerevar-Tribunal história, amiben most már a sithek is jó mélyen vájkálnak, méghozzá önszántukból, csak azt nem tudom elképzelni, miért. Legutolsó rémálmod azt sugallja, hogy ez a sith-dwemer kapcsolat talán már ezredévekkel ezelőtt létrejöhetett, feltéve, ha azoknak a Dagoth Ur fölött landoló sith gépeknek a látványát Lord Nerevar emlékeiből merítetted. Ha meg ez a látomás a jelenkori Dagoth Ur Citadellát mutatja, hát az sem a legvidámabb lehetőség. Akármelyik korszakból való is a látomásod, a sitheknek valamire szükségük volt vagy van a dwemerektől, és valamilyen közük nyilván Lord Dagoth-hoz is van, azért köröznek lángövezte birodalma ősi, szürke tornyai fölött.

- Sheldor, a dwemerek már ezredévek óta nem léteznek, tehát ha azok a sithek, akik a te világod ellenségei, most valóban itt vannak, akkor nem a dwemerek miatt érkeztek Morrowindbe. Nézd, ez lesz az a kereszteződés, amiről az ork mágusnő beszélt. Itt a közelben balra kell lennie annak a sírboltnak... vigyááázzz!!!

A mandalóriai csak annyit látott, hogy két fölfelé görbülő rövid-, és két lefelé görbülő hosszú éles agyar rohan feléje. Aritha gyors egymásutánban három tűzlabdát lőtt rá. A rücskös hüllőbőrbe bugyolált szörnyeteg rekedt hangon felhördült és megtántorodott. A felderítő látványa azonban valamiért annyira irritálta, hogy a mágusnő oldaltámadása sem térítette el kiszemelt zsákmányától. A negyedik tűzlabda is telibe találta. Megingott, de roppant testét még továbbvitte a kendület. Egyenesen a mandalóriai kinyújtott kardjába. Mély hörgéssel nyúlt el a felderítő lábánál.

Sheldor szemrevételezte a monstrum csontgallérját, és óriási karmokkal felszerelt két vaskos, izmos lábát.

- Ilyet eddig még nem láttam, de meséltél egy gyíkszerű daedráról, amelyiknek csontgallérja van. Csak a nevére nem emlékszem.

- Amire te gondolsz Sheldor, az egy daedra teremtmény, a clanfear, de ez itt csak egy kagouti.

- Csak? - visszhangozta a felderítő. - Érdekes felfogásod van a veszélyesség fokozatairól. Szerinted ez csak egy ártalmatlan ócska kis hüllőcske?

- Nem mondtam, hogy ártalmatlan, csak a köztük lévő különbséget szeretném megértetni veled. A kagouti igen veszélyes állat, csakúgy, mint a cliff racer, a nix véreb, az óriásrák, az alit, vagy a mészároshal, de ők Morrowind természetes élővilágához tartoznak. A daedrákat azonban az istenek teremtették, és egyfajta mágikus erővel is felruházták őket, ezért veszélyesebbek, mint a természetes élővilág lényei.

- Rendben, meggyőztél - mondta a mandalóriai. - De ugye nem akarod most összekenni az új ruhádat a föltrancsírozásával?

- Nem - nyugtatta meg Aritha. - Elég sok aranyat sikerült szereznünk Calderában az eladott dwemer holmikból, úgyhogy a sírboltból is csak a legértékesebb holmikat fogjuk elhozni, megígérem. Nézd csak azt a Dunmer férfit ott az úton! Valamiért nagyon integet. Nem kellene megkérdeznünk tőle, mit akar?