Öööuuááá… ííjujjj…

 - Hogy az a… mássz le rólam te utálatos… frász ebbe a vacakba!

Gabriel ezekre a hangokra ébred kora hajnalban. Morogva kikelt az ágyából, s szemeit dörzsölgetve indult, hogy megnézze vajon ki támadt Cristie-re hajnalok hajnalán. Azonban a szobában a lehető legnagyobb meglepetés, és egy padlón hempergő rongykupac fogadta, ami Cristie hangján káromkodott.

 - Ááá, húzod a hajam… ez kész, miért vagy ilyen akaratos te büdös cafat… csak egyszer jussak ki belőled, esküszöm, szálaidra szedlek…

Gabriel orrát befogva kuncogott a lányon, akinek szemlátomást semmi esélye sem volt arra, hogy magától másszon ki az ágytakaró fogságából. Ez a nő tuti, hogy nem százas, gondolta vidáman, s tarkóját vakargatva tovább élvezte a lány küzdelmét.

 - Mi az istenből vagy te? Most már ezer százalék, hogy nincs minden rendben ezzel a pokollal…. Pfff, áuu-úúú… hol a francban van a…a… kijárat… Szia – nézett Cristie a fölé hajló Gabrielre, aki elhúzott szájjal, s nevető szemekkel tekintett le rá,  kezében az ágylepel egyik sarkával.

Cristie ártatlan arccal integetett ki a takaróból – Még mindig nem tudok kimászni… - vigyorgott kérlelően.

A férfi nagyot sóhajtva talpra állította a lányt, akiről így pillanatok alatt lehullott a bársonylepedő. Cristie megszabadulva a ragaszkodó rongydarabból tüzetesen végigmérte a nem éppen szalonképes arkangyalt, aki egy szál boxerben és sima pólóban állt előtte.

 - Uhh, szívesen rád másznék bugyi nélkül! – suttogta félig aléltan – De van rajtam bugyi, sőt te se vagy éppen anyaszült formádban… Krisztus, uááá – sikoltott a fel a lány, amikor Gabriel egyetlen könnyed taszajtással az ágyra utasította, majd fölé mászott, s kéjsóvár tekintettel pillantott rá.

Cristie nagy szemeket meresztett a fölé tornyosuló csodaférfira, aki látszólag nem csak szórakozásból térdelt fölé.

 - Mond el az előbbi mondatodat újból – hajolt közel a lány füléhez Gabriel -, és esküszöm, az utolsó szónál már nem lesz rajtad bugyi, csak én…

A férfi suttogó, buja hangja csiklandozta a lány fülcimpáját, ahogy az előbbieket hihetetlen nyugalommal közölte. Cristie nagyot nyelt, majd kezeit szájára tapasztotta, s amikor Gabriel mélyzöld pillantása ismét az ő tekintetébe furakodott, s szemérmes félelemmel megrázta a fejét. Gabriel ajka kaján mosolyra húzódott, majd elképesztő lassúsággal a lány nyakához hajolt, s lágyan belecsókolt vállhajlatába. Cristie-n végigfutott a vágy, izmai megfeszültek, még aprócska lábujjai is görcsbe rándultak az érzéki érintés nyomán. A férfinak azonban esze ágában sem volt abbahagyni ténykedését. Jobbja cirógatva futott le a lány oldalán, majd ujjait csiklandó gyengédséggel végighúzta a felső és a nadrág közti résen. Még ő maga is meglepődött, mennyire bársonyosan puha Cristie bőre. Képtelen volt felemelni fejét, inkább újabb csókot hintett a kecses, hófehér nyakra, melynek hatására újabb borzongás szaladt át a lány testén. Váratlanul Cristie egyik keskeny karja fonódott a nyakára, s hosszúkás ujjai szenvedélyesen martak szabadon leömlő tincseibe. Gondolatban átkozta magát, amiért efféle játékba kezdett a lánnyal, melyet már ő maga sem akart abbahagyni. Nyelve hegyével nyalta meg a fülcimpája alatti érzékeny bőrt, mire Cristie-ből forró sóhaj szakad ki. Gabriel erőt vége vágyain, kuncogva emelkedett fel, simogatóan húzta végig mutatóujját a lány egyik lecsukott szemhéján.

 - Nos? – suttogta kajánul, mire Cristie mélyen elpirult.

 - Azt várhatod, te perverz pedofil! – rántotta meg kacéran a szemöldökét a lány.

A kis pajzán macska, szeméből süt a vágy, hangjából pedig a metsző irónia éle… - gondolta vidáman Gabriel.

 - Nézzenek oda, tegnap még eszedben sem volt pedofilnak nevezni, kisasszony…

 - Az tegnap volt… - suttogta kihívóan Cristie – És várhatod, hogy elismételjem azt a bizonyos mondatot... Hiába is próbálkozol…

 - Miért gondolja minden nő, hogy – nyalintotta meg a lány fülcimpáját Gabriel – ha egy férfi a nyakát csókolja, akkor törvényszerűen dugni akar?

 - Mert minden férfi egy szexéhes dög! – kuncogott Cristie.

 - Csak intenzívebbek a vágyaink egy női test iránt – játszott tovább Gabriel.

 - Ki kell, ábrándítsalak, egy napos ismeretség után, senkit sem engedek az ágyamba!

 - Hmm ezen segíthetünk… Kirángatlak az ágyadból! Én imádom a földön csinálni… - jött egy újabb csók a férfitól.

 - Nem az ágyon volt a lényeg… - lehelt finom puszit Gabriel álla alá Cristie, amin egy pillanatra felakadt a férfi szeme – Hanem az ismeretség… Tehát, ma nem kefélünk…

 - Tudok várni holnapig… - vigyorodott el Gabriel.

 - Perverz kéjenc! – húzta össze a száját Cristie, majd hevesen magához húzta a férfit és megcsókolta.

Gabriel ismét csak meglepődött a lány gátlástalanságán, de el kellett ismernie, hogy a másik fantasztikusan csókol. Cristie puha, játékos nyelve azonnal szájába siklott, mihelyt megérezte az aprócska rést az ajkai közt, majd kínzóan lassú, kéjes táncba vonta a férfiét, aki nem volt képes tovább tartani magát, s vadul visszacsókolta a lányt. Mit lányt… Egy felperzselt, szenvedélyre éhes nőt, aki megérezve a férfi érzékeinek tompulását, helycserés támadással maga alá utasította Gabrielt Váratlanul szakadt meg az ajkak közt izzó kontaktus, s Cristie férfira pillantott.

 - Nem mondom… Nagy tapasztalatod van… Nekem viszont nagy étvágyam, ha szexről van szó. S mivel nem tudom, hány éves vagy, nem akarom megkockáztatni, hogy pont a csúcs előtt kapj szívrohamot. Édesss… - vigyorgott kajánul Cristie.

 - Ez kész! – nevette el magát csatát vesztetten Gabriel – Neked mindenre van kész válaszod!

 - Ez van szivi! - tápászkodott fel az ágyról Cristie, s felhúzta a férfit is – Hess vissza a szobádba!

 - Egyszer… - emelte szájához a lány kezét Gabriel, s kéjesen végignyalta mutató ujját, hogy aztán a csókot leheljen a felső ujjpercre – az enyém leszel… Ezen a padlón foglak a magamévá tenni, s te sikoltani fogsz a gyönyörtől… Édesss… - azzal sarkon fordult és visszatért a szobájába.

Cristie meghökkenten nézett a távolodó férfi után, s szíve szerint azonnal ráugrott volna, hogy csináld, tedd meg! Most, azonnal! Mán jelleggel! De türtőztette magát. Nem értette a benne dúló vágyakat, alig ismerte a pasast, mégis úgy akarta őt, mintha kezdettől fogva csak rá várt volna. Szíve vadul kalapált mellkasában, testén furcsa remegés futott végig, ahogy visszagondolt Gabriel szemeire, ahogy fölé hajolt. Ha a reggel történteket valami jósnő egy szakadozott, agyonhasznált pakliból olvassa ki neki, akkor garantáltan körberöhögi. Mert hát, ki gondolná, hogy a pokolban is létezik mennyország, hogy a halála után, egy abszolút más világban szexuális vágyakat ébreszt benne egy magát arkangyalnak valló férfi. Ha ezt elmesélhetném az otthoni lelkésznek, szegény kitérne a hitéből és beállna buddhista papnak, kántálni a Himalája tetején – kuncogott magában Cristie. S ha úgy vesszük a szentfazék nyanyák már régen szörnyethaltak volna, ha a nagy favorit Gabriel arkangyalt egy szemérmetlen nőt ölelve, s féktelenül csókolva találták volna a valós életben. És akkor még nem is beszéltünk a drogos Rafaelről… - csóválta a fejé Cristie, majd vidoran elindult, hogy valahonnan tiszta ruhát kotorjon elő, s utána felavatva hatalmas kádját, elmerüljön egy lazítóan forró fürdőben.

Uriel állát támasztva, komoly tekintettel meredt kótyagos öccsére. Rafael még mindig a nyugtatóit kereste, miközben egyfolytában motyorászott az orra alatt, amiből bátyja csak a „Cristie”, és a „megígérte” szavakat tudta kivenni. Unottan fújt egyet, majd Lucifer könyvszekrényéhez lépett, hogy keressen magának valami olvasnivalót, míg az meg nem érkezik. Azonban csalódnia kellett, testvére ízlése közel sem hasonlított az övéhez. Ő maga mindig is az elgondolkodtató, lélektani regényekért, s az impresszionista költeményekért rajongott, addig Lucifer inkább a krimik közt talált szórakozást. Bár Uriel világ életében azt hangoztatta, hogy bátyja olvasni sem tud, nemhogy örömet lelni a könyvekben. Hiszen mióta csak Pokolvezérként dolgozik, még a papírmunka oroszlánrészét is másra, legtöbb esetben rá, Urielre bízza, mondván: Öcskös, amúgy is csak olvasgatsz, ez is olvasnivaló, meg aláírni való… S ennyivel, mint valami tornádó távozik a könyvtárból. Hamva nuku, híre alig, volt nincs Lucifer… Rá lehetne aggatni a közveszélyes munkakerülő titulust… - gondolta ironikusan Uriel, amikor bátyja belépett, széles mosollyal és kisimult arccal, a szokásos kifogástalan öltözékében: öltöny, ing, nyakkendő.

 - Irritál a bordó! – vetette oda Lucifernek köszönés helyett Uriel, utalva ezzel bátyja bordó szaténingére.

 - Lengessek előtted lepedőt? Torro, torro… - jött a színpadias mozdulat a vidám Lucifertől.

 - Hanyagoljuk! – húzta el kiábrándultan a száját Uriel – Nem vagyok kapható a hülyeségidre.

 - Azt látom öcsi! De mi baj? Csak nem elsült mielőtt…

 - Jó pár éve nem volt dolgom nővel! – szakította félbe Uriel a kajánul vigyorgó Lucifert – Nem láttad a Dosztojevszkij kötetem?

 - Nem t’om. Hogy nézett ki?

 - Mint egy könyv általában – válaszolt fásultan Uriel.

 - Öcsém, totál be vagy savanyodva! – ironizált Lucifer - Amúgy fogalmam sincs… Talán ha megmondanád milyen színű? A színek jobban megragadják a fantáziám!

 - Kék…

 - És vastag?

 - Ha ezerötszáz oldal Neked vastag, akkor… Mit művelsz? – kérdezte gyanakodva bátyját Uriel, mivel az koncentráló szemöldökhúzogatással két tenyerével kezdett el méricskélni.

 - De láttam! – pattant fel vidáman, s a sarokban álló ingaórához szaladt, majd háttal leguggolva Urielnek, furcsa ténykedésbe kezdett. Hirtelen az ingaóra csörögve nekidőlt a mellette álló szekrénysornak, s fülsüketítő kongatásba kezdett. Lucifer hanyagul egy tűzlabdát küldött az idegesítő bútordarab felé, mire az elhallgatott. – Nnnya… Tessék! – nyújtotta át a keresett kötetet öccsének.

Uriel eme gesztus nyomán dühösen pillantott fel testvérére, akinek arcán gyermekien ártatlan mosoly honolt. – Te óralábnak használtad a könyvem? – mire szégyenkező bólintás volt a válasz – Csapnivaló színész vagy!

 - Ugyan már ez csak egy hülye könyv…

 - Felejtsük el! – mordult Uriel – Miért kellett idejönnöm?

 - Cristie Archer megérkezett – ült le cseresznyefa asztala mögé Lucifer.

 - Ő az, akiben…

 - Igen! – szakította félbe öccsét a Pokolvezér – Ezért is akartam Veled beszélni. Jó lenne, ha rá tudnád venni Michaelt, hogy adjon a csajnak szárnyakat.

 - Mi a frásznak? – pislantott bátyjára szeme sarkából Uriel – Csak nem akarsz őrangyalt csinálni abból a luvnyából, akiben…

 - De igen! Pontosan ez a tervem!

 - Te eszement, ha az a ribanc visszakapja a szárnyait lőttek a Pokol Lucifer módra receptnek! – gúnyolódott az öcs.

 - Ide figyelj, Uriel, ne mássz a levesembe! – vetette oda némi dühvel Lucifer.

 - Michael nem fog neki szárnyakat adni!

 - Hát köpök Michaelre! Biztos megint valami kocsmában hentereg egy kurvával, vagy csatak részegen lófrál a Purgatóriumban. Mostanában megint előjött az abnormalitása.

- Jah a kínzásokra érted? – kérdezte halvány mosollyal Uriel.

 - Igen – dőlt hátra székében Lucifer - A múltkor is rajtakaptam, ahogy konyakkal a kezében parázson táncoltatott egy volt drogdielert.

 - Miért, az ipse nem érdemelte meg?

 - De igen, viszont ez az én játszóterem!

 - Ácsi öcskös. Te alapítottad, de jó ideje mi is itt lakunk! – emelte fel figyelmeztetően az ujját Uriel.

 - Jó anyád az öcskös! Tudtommal öregebb vagyok Nálad! – csattant fel Lucifer.

 - Kemény egy órával! De nyugodj meg, már anyánk hasában se rajongtam érted. Nagy tér kellett a működésedhez. És most tessék-lássék, panaszkodsz, hogy nem elég nagy ez a placc! – gúnyolódott Uriel.

 - Nem igaz, miért nekem kell, hogy ikertestvérem legyen! A fenébe is, mindig velem kúrt el a sors! – mérgelődött Lucifer, s láthatóan korábbi jó kedve már réges-régen a múlté volt. - Amúgy meg, ki mondta, hogy költözzetek ide? – kérdezte miközben rágyújtott egy cigire.

 - Senki, de próbáltál volna meg a felhőkön csücsülni! Unalmas, na meg, azok a tetves párakupacok illékonyak is… Na, meg ne is beszéljünk róla, mennyire nedvesek!

 - Nedvesek, mi?! Leszarom! – csapott az asztalra Lucifer - Mióta ti négyen itt vagytok, azóta semmi sem a régi! És még a nevetek is egyforma! Michael Gabriel, Uriel, Rafael! Ki volt az az észlény, aki kitalálta.

 - Kérdezd azt a faszkalap Ábrahámot, miért hallotta félre, mikor bemutatkoztunk! – hárított Uriel.

 - De legalább használnátok az eredeti neveteket!

 - Nekem ez határozottan jobban bejön.

 - Még jó, hogy én érhetően mutatkoztam be annak a humanoid majomnak… – fintorgott Lucifer – Bár több ópiumot kellett volna a pipájába tömni… Kezdetben nem akarta elhinni, hogy nem Beatriche vagyok… Pedig most őszintén, nőnek nézek ki?

 - Am… Kiről beszélsz? – kérdezte érdeklődve Uriel.

 - Dantéról te eszelős! – kiáltotta dühösen Lucifer – Emlékszel még? Isteni színjáték!

 - Huh az tényleg színjáték, pedig a rímeket egész jól eltalálta… - gondolkodott el Uriel.

 - Ne kezd el!

 - Jól van, na! Visszatérve a nevekre, hangsúlyozom, hogy Lucifer se jobb. Mi a jó büdös francnak a fény ebben a lebujban.

 - Fulladj meg… - puffogott Lucifer, s már válaszát fontolgatta, amikor az ajtón kopogtak - Ki az? – kiáltotta felpaprikázott hangulatban.

 - Peter…

 - A fenébe, már megint azzal fog jönni, hogy fáj a háta – markolt a hajába a Pokolvezér - Bassza meg, pedig csak az a dolga, hogy üldögéljen! Még a bagóját is fizetem. Ráadásul vissza is él vele! Az elmúlt néhány száz évben átment gyárkémén üzemmódba.

 - Szerintem komolyan vette az iparosodást. Mindig ki akar tűnni… - kuncogott Uriel, ami erősen meglepő volt tőle. Uriel ugyanis csak a mosoly fogalmát ismerte, bár azt is csak különlegesen ritka alkalmakkor.

 - Lehet – bólintott kiábrándultan Lucifer - Gyere be!

Peter kezeit tördelve röhejesen bárgyú arccal becsoszogott az irodába. A pasas enyhén szólva szánalmasan festett azzal a fura, megfoghatatlan színű arcával, a mellén befőttes gumival összefogott szakállával, hosszú, csimbókos hajával, na meg a röhejes pipaszár lábaival, melyek halásznadrágja alól lógtak ki. A nyomában belépő friss és üde Gabriel szöges ellentéte volt az öreg portásnak, pedig az előbbi jóval többet megért már, mint Peter. Az arkangyal tökéletesen vasalt, hosszított, bordó zubbonyában, magasított nyakú ingében, és fehér nyakkendőjével a tipikus 1800-as évekbeli angol főurak stílusát idézte. Uriel végignézett az érkezőkön, majd mikor meglátta öccse zubbonyát káromkodva megszólalt.

 - Tököm ki van!  Mindenki piros napot tart?

 - Mi a bajod a pirossal? - nézett bátyjára meglepetten Gabriel, miközben lehuppant egy fotelba - Amúgy ez nem piros, hanem bordó, enyhe ibolya beütéssel… - majd Luciferre pillantott – Bal lábbal kelt fel?

 - Nem, bikás napja van… - kacsintott Lucifer, mire Gabriellel együtt fulladozva elnevették magukat.

Hogy Urielnek bikás napja legyen… Huh, na az lenne csak a csoda! Az örökké halvérű Uriel, aki legjobban a könyvek társaságában érzi magát. Akit nem izgatnak fel a nők, egy bizonyos eset óta. Akinek kétszer annyi esélye van a spontán orgazmusra, ha egy alliterációt talál, mintha inkább nővel hetyegne. Testvérei persze mindig is furcsa szemmel nézték Uriel bogarasságát, de egy biztos volt: mivel az arkangyal levetkőzte nők iránti szenvedélyét, sokkal hidegebb fejjel tudott gondolkodni egy válsághelyzetben, mint a többiek, se ez sokszor hasznára is vált a kis társaságnak.

Peter szorongva álldogált az irodában, s nem mert az angyali testvérek vitájába avatkozni. De ahogy a nevetés alábbhagyott, várakozóan tekintett Luciferre, aki végül kelletlenül ugyan, de intésével jelezte, hogy hallgatja a portást.

 - Lucifer, tudod a minap beszéltünk arról, hogy fáj a hátam – kezdte ártatlanul Peter, de hiába ütött meg alázatos hangot, Lucifer láthatóan nem kultiválta mostani meghunyászkodását.

 - Vegyél be gyógyszert. Ott van egy rakat pirula a fiókban! – vetette oda a Pokolvezér.

 - Még hogy én azokat a bogyókat faljam, amit azok csinálnak odafenn. Ez abszurd! – háborodott fel Peter.

 - Akkor meg, ne nyavalyogj! – húzta el a száját Gabriel.

 - Majdnem kétezer éve vagyok portás! Igazán előléptethetnél már! – beszélt Luciferhez Peter, s a legifjabb arkangyal közbeszólását még csak egy pillantásra sem méltatta.

 - Innen fúj hát a szél! – kuncogott Gabriel, de bátyja mogorva arca láttán beléfagyott a szó.

 - Gondolhattam volna – nézett kiábrándultan a portásra Lucifer, miközben már a határidőnaplóját bogarászta - Tudod mit, az elkövetkező huszonhét napban nem fog meghalni senki, menj feküdj be az Elysiumi szanatóriumba.

 - Benne vagyok! Van ott egy nagymellű nővérke… Hiányom van már úgy is! – csapta össze ráncos tenyereit vidáman Peter.

 - Te Peter, az előbb mondtad, hogy majdnem kétezer éves vagy? – heccelte az öreget ismét Gabriel – És hát fáj a hátad. Vigyázz, nehogy összeszard magad közben…

 - Pukkadj meg Gabriel! – mordult Peter, majd ismét Luciferhez fordult – Amúgy előléptetés nincs?

 - Nincs! És most kapd fel a szakállad, és slattyogj ki innen! – intett Lucifer, s ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést.

Cristie testben és lélekben felfrissülten lépett ki a fürdőből. Világért sem merte volna hinni, hogy a pokolban is ekkora élvezetet jelent egy kád forró víz, meg pár szál finom illatú füstölő, főleg ha csodálatos rózsák aromájával keveredik, s alkot harmonikus akkordot. Fogalma sem volt róla, hogy vajon ki készítette ki neki azokat a drága olajokat, melyek a kádja melletti fonott polcocskán sorakoztak. Elképzelése sem volt, hogyan kerülhetett a kedvenc parfümje a többi kozmetikum közé, de örömmel vette a gesztust.

Miután felitatta testéről a kövér vízcseppeket, felkapta magára a szekrényből találomra összeválogatott ruhákat, majd a tükörhöz lépett. Elmosolyodott. A éjkék organdiblúz, hagyta megmutatni karcsú derekát és csípőjét, míg a térd fölé érő meggybordó harangszoknya és magas sarkú topánka kiemelte vékony, hosszú lábait.

 - Ahhoz képest, hogy hulla vagyok, egész jól tartom magam! – nevette el magát.

Miközben haját fésülte, kopogást hallott. Letipegett a földszintre, és hajkefével a kezében ajtót nyitott. A küszöbön Joe állt, aki meglepetten pillantott a lányra… bár inkább a támadó magasságba emelt fésűre.

 - Azzal akarsz földbe kalapálni?

 - Jaj, nem… izé… csak éppen próbáltam valami emberi formát varázsolni a hajamból… Kicsit elfeküdtem az éjjel… - mentegetőzött Cristie – Gyere be! – azzal sarkon fordult s visszasétált a nappaliba.

Joe miután belökte maga után az ajtót, élveteg mosollyal időzött el Cristie vonzó, nőies idomain, melyek nem mindennapi látványt nyújtottak a pokolban. A lány mit sem vett észre vendége kocsányon lógó szemeiből, csak erősen összpontosított, hogy egyik égnek álló tincsét a többi közé igazítsa.

 - Joe, mondok én Neked valamit!

 - Hmm?

 - Sose vágass magadnak ilyen frizurát. Én is bolond voltam… Miért nem hagytam meg a régit…

 - Miért milyen frizurád van? – kérdezte álmatagon Joe. Cristie végre rájött, hogy a mogyorós miért is van olyan síri csöndben, mikor megérkezése óta csak piszkálódott vele. Pillanatok alatt szaladt fel agyában a pumpa, és sivítva jelezte a robbanásküszöböt. Mindez csak annyiban ütközött ki, hogy a férfihoz vágta a hajkeféjét, morcos káromkodás közepette.

 - Szexista állat! Nem elég, reggel Gabriel, még most te is? Komolyan kezd érdekelni, hogy feláll-e nektek még egyáltalán…

 - Auu, közveszélyes liba! Amúgy válaszolva, nekem igen… Az asszony nem panaszkodik… - kaparta fel a földről a gyilkos fésűt Joe - Az arkangyal kvintett szerint meg csak Uriel impotens, egy bizonyos eset óta, de a részleteket nem ismerem…

 - Bizonyos eset? – nézett nagyot Cristie – Mesélj csak!

 - Mondtam már, hogy csak hírből tudom… De egy biztos! A bizonyos eset nagyon régen történt, és mind az öten benne voltak. – suttogta jelentőségteljesen bólogatva Joe.

 - Aha… - húzta fel a szemöldökét Cristie – Majd kiderítem én ezt!

 - Ha megtudod, ugye elmondod…

 - Mindenképpen talán… - vigyorgott Cristie.

 - Fujj! Mondtam már, hogy utállak? – indult az ajtó felé Joe sértődötten.

 - Nem, de gondoltam… Hova indulsz? – kérdezte Cristie.

 - Te is jössz. Na csipkedd magad, aztán kám, gó tu de kempingszerkó.

 - Borzalmas az angoltudásod…

 - Sajnálom, a pokolban nincs nyelvtanár… - lépett ki a házból Joe, majd megindult, mint aki versenylovat reggelizett.

Cristie belenyugvóan követte az ipsét, aki hátra sem nézett, s ismét felvette a nem szólok hozzád stílust. A lány nem is törekedett arra, hogy beszédbe elegyedjen az idegenvezetővel, inkább tüzetesen felmérte a környéket. Nagy meglepetésére a város tegnap óta megtelt élettel. Idefelé jövet ugyanis egy árva lelket sem látott az utcákon, most azonban normális embereknek tűnő egyének szöszmötöltek a kertekben, cseverésztek a kerítések mellett. Egyesek kertésznadrágban, sövénynyíró ollóval a kezükben diskuráltak szomszédaikkal, mások a lehullott avarleveleket gereblyézték. Több nőt látott kisebb csoportokban az előkertekben ácsorogva viccelődni, avagy divatról vitatkozni. Egyszóval az egész átkozottul bizarr volt. De ami, a legfurcsább volt, sehol sem látott gyerekeket, vagy öregeket. Pedig, ha ez a halottak gyűjtőtábora, akkor legalább az öregebb korosztálynak képviselnie kéne magát ebben a világban… S ha mindez nem lett volna elég, a tegnapi szutykosnak titulált városka egyenesen szikrázott a lanyha napsütésben, mintha csak valami kaliforniai kertvárosban sétálgattak volna. Született feleségek és s Lila akác köz – motyogta döbbenten Cristie, mire Joe megszólalt.

 - Odanézz! Michael! – mutatott egy nem messze terpeszkedő játszótéri padra a férfi.

Cristie azonnal a Joe által megjelölt helyre nézett, ahol egy hanyag, kissé lump pasas üldögélt nyitott ingben, sötét nadrágban szárnyakkal a hátán… Mi van? pislantott nagyot Cristie.

 - Szááárnyaaak? Angyalka! – sikkantott óvodásokat meghazudtoló vékonyka hangon és lelkesedéssel, majd mit sem törődve tovább Joe-val a Michaelnek nevezett manusz felé szaladt.

Michael mit sem sejtve az ellene indított merényletről, fejét vállain nyugtatva, arcát az ég felé fordítva süttette magát a napon. Hosszú, izmos karjai a pad támlájára fektette, zöldes kígyóhoz hasonlatos varkocsa mellkasán pihent. Cristie aprócska ökleit melléhez szorítva, rajongó szemekkel meredt a férfira, aki nagy sokára kinyitotta egyik szemét és fintorogva a lányra nézett, majd kísérőjére.

- Nem mondom, ez az eddigi legjobb, Joe! Felülmúltad önmagad, de most nem kell! Egy már kifárasztott éjjel… - motyogta Michael, majd visszahunyta szemhéját – Talán máskor… Vagy vidd el te…

Cristie hirtelen nem értette miről is van szó. Kérdően nézett az elvörösödő, elliluló, végül elsárguló Joe-ra, aki idegesen lépkedett egyik lábáról a másira, miközben fogát csikorgatva bájvigyort erőltetett az arcára. Na maff… gondolhattam volna, hogy ez a barom minden szart kikotyog… De miért most könyörgöm! – futott át Joe agyán, s közben már azon filózott, hogyan is mászik ki ebből a nagy rakás katyvaszból, melybe saját hibájából gyalogolt bele. Miért nem tudom én sose a hosszabb utat választani! – dohogott magában, majd, mint akinek a fogát húzzák megszólalt.

 - Figy, Michael! Ez itt Cristie Archer!

 - Szép név, de nem próbálom fel! Kösz… És most egy-két, lehet odébb csoszogni! – morogta az orra alatt az arkangyal.

 - De ő Cristie Archer! – toppantott Joe, mivel az említett lány arcvonásai lassan fúriás kifejezésbe mentek át, s az a tegnapiakból levonva, semmi jóhoz nem vezetett. Na és akkor nem is beszéltünk a reggeli hajkeféről, mely attól függetlenül, hogy Joe nem mutatta ki, igenis nagyot koppant az öreg buksiján, s nem felejtett el egy fájó, krumpliszerű aláírást hagyni a maga után.  – Az a Cristie Archer! Tudooood!

 - Nem, nem tudom! – vetette oda Michael, majd ráncolt homlokkal felnézett, kezeit térdére hajtotta – De úgy is elmondod, melyik bordélyból szedted össze!

Csak ezt ne mondta volna… Cristie-nek, ha eddig nem is volt tiszta, de most kivilágosodtak a dolgok, és szokásához híven meggondolatlanul cselekedett.

 - Te barom! – képelte fel fujtatva Joe-t – Te kurvapecér! – rúgta bokán az arkangyalt - Elegem van! Inkább a Tartaros, mint ez az abnormális kóceráj!

Michael a kapott sípcsontgólon csak pislogni tudott. S nem csak azért, mert meglepte, hanem azért is, mivel idejét nem tudta, mikor rugdalták meg utoljára. Valahogy mindenki azt gondolta róla, hogy megközelíthetetlen, már-már féltek tőle itt az Őrök Városában. Gyűlölte a tudatot, hogy kikerülik, s nem azért, mert jobban szerette a konyakot a házimunkánál, vagy mert minden héten új nővel hentergett, hanem pusztán azért, mert Michaelnek hívták. Nem kicsit esett hát el az álla, amikor ez előtte álló fújtató, fullvörös kiskemence elétrappolt, akkor még gyermeki lelkesedéssel az arcán. Eleinte még bájosnak is tűnt, de az előbbi simogatásnak nem nevezhető gesztusa után, szó szerint félelmetes volt, főleg parázsló szemeivel.

 - Ugye nem tudja, hogy az itteniek rendelkeznek bizonyos…

 - Nem! – rázta a fejét Joe, s közben nemzetközi kézjelzéseket használva Michaelbe fojtotta a szót.

 - Rendben van, na! Azt hittem, hogy…

 - KI NE MOND! – kiáltotta tajtékozva Cristie.

 - A világért se! – szeppent meg Michael – Amúgy nem is nézel ki annak!

 - Képzeld észrevettem! – dohogott tovább Cristie.

 - Figyelj csak! – pattant fel Michael, hogy mentse a helyzetet – Nézd, van szárnyam! Angyalka…

 - Aki röptében még a legyet is megdugja? – húzta el a száját a lány.

 - A legyet azért nem… - gondolkodott el Michael, de Cristie lilulni kezdő arca láttán inkább másra terelte a témát – Izé… a piros jobban állt!

 - Szerintem zárjuk le a témát… - próbált közbeszólni Joe.

 - Támogatom! – bólogatott sűrűn Michael, de a következő pillanatban éles fájdalom nyilallt a homlokába – Azt a kurva, büdös mindenségit neki! – kiáltott, miközben visszarogyott a padra, s tenyerét fejére nyomva próbálta enyhíteni a fájdalmat.

Cristie-nek seperc alatt elszállt a dühe az arkangyal kínlódó arcát látva. Mellé guggolt – szoknyáját persze gondosan térdhajlatába igazította! –, és nem tudván mit tehetne, Michael combját kezdte simogatni. Pszichológiai tanulmányaiból még emlékezett arra, hogy a lassú, nyugtató gesztusok segítenek átvészelni a fájdalmat. De ami ezután következett, arra egyáltalán nem számított…

 - Ugyan, az előbb még a bokámon rugdaltál… de ha kicsivel feljebb is ténykednél, nem haragudnék meg…! – vigyorgott a lányra Michael, s vonásain már nyoma sem volt a gyötrődésnek.

Cristie megszólalni sem bírt, hápogott, mint valami némább fajta kacsa, s fánk nagyságú szemeket meresztett a kaján vigyorú Michaelre. Aztán a következő percben erőltetetten elmosolyodott és felállt, magával húzva a férfit is.

 - Kicsivel feljebb… - kérdezte bájos arccal, majd felrántva térdét nem éppen simogató mozdulattal illette Michael agyontúrázott férfiasságát – Ez a kicsivel feljebb?

 - Nagyon úgy rémlik… - nyögte Michael, nadrágját és azon belül rekedt dolgait markolászva – Menjünk, az előbb Lucifer hívott… - azzal fel-felszisszenve a fájdalomtól a Pokolvezér pazar villája felé vette az irányt.