Végigmentek a fémpadlón. Sheldor közben egyre azon tűnődött, mitől van ennyire világos, mert egyetlen fáklyatartót sem látott, nem hogy fáklyát, az egész belső rész mégis erős sárgás fényben úszott. Rendszertelen időközönként meghatározhatatlan irányból kattogások hallatszottak, de furcsamód ez a monoton zaj természetesnek hangzott. Mintha maga az épület lélegezne. A fémpadló végén elfogyott az út. Az elöl haladó felderítő lekukkantott a mélybe. A fal mellett rövid és keskeny, egyenetlen felületű lapos sziklák szolgáltak hevenyészett lépcsőként, melyek a falból itt-ott kinyúló fém-és szikladarabokra támaszkodtak.

- Nem a legbiztonságosabb módja a közlekedésnek - dünnyögte Sheldor a háta mögé lépő lánynak. - Ez néhány évvel ezelőtti összetákolt lépcsőpótlék lehet, mert kizárt dolognak tartom, hogy ezek a műszaki zsenik épp egy lépcsőt nem voltak képesek kitalálni. Valószínűbb, hogy valamiért megsemmisült. Így, mivel szárnyunk nincs, ugrani meg nem tudunk akkorát, hogy egyben landoljunk a mélyben, meg kell próbálnunk lejutni ezen a csúszós vacakon - és óvatosan megindult. Kétszer is megnézte, hova teszi a lábát és mikor egy fokkal lejjebb jutott, akkor nyújtotta csak kezét a lánynak, hogy őt is lesegítse.

Aritha keveset tudott a világról ahhoz, hogy megtapasztalja, hogyan szoktak viselkedni a férfiak általában egy nővel, de udvariasságot vagy gyengédséget sosem látott tőlük. Még a nők is harcoltak. Mágiával vagy fegyverrel képesek voltak támadni és védekezni. Ebben a vad világban létfeltétel volt, hogy az itt élők valamilyen szinten meg tudják védeni magukat.

A mandalóriai viselkedése azt sugallta, hogy önmagánál ügyetlenebbnek tartja társnőjét, csupán ezért segíti, ezzel azonban egyúttal azt is jelzi, hogy lenézi. Aritha maga is hajlott volna erre a magyarázatra. Két nappal ezelőtt legalábbis igen. Abban biztos volt, ha valóban egy északi férfival hozza össze a sors, és az viselkedne vele így, az annyit jelentene, hogy az északi alábecsüli az ő képességeit, ami egyértelműen a megvetés jele.

Találkozásuk óta azonban a lány világosan érzékelte a különbséget Morrowind férfiai és Sheldor között. A mandalóriai olyan magától értetődő természetességgel segített most is társnőjének, hogy mozdulataiból nem megvetés érződött, hanem egy megszokott reakció: a nő iránti féltés, aki gyakorlatlanabb és persze jóval gyengébb, mint ő, ezért úgy érzi, vigyáznia kell rá. Aritha úgy vélte, ha feltevése igaz, akkor Mandalóriában a nők elég gyámoltalanok lehetnek, talán nincsenek rákényszerítve, hogy harcoljanak. Sheldor valószínűleg csak ösztönösen bánik úgy vele, ahogyan saját népe asszonyával tenné.

- Betolakodók! - hallatszott hirtelen balról, a mélyből, egy kőboltozat alól, és egy sötét elf férfi rohant elő. Nyilván nem az üdvözlésükre, és nem is békés szándék vezérelte, mert tőrt lóbált a kezében. Viszonylag gyorsan rohant föl a lépcsőpótlékon, hozzászokhatott már. A mandalóriai egy mozdulattal lerúgta a feljáróról, majd tovább ereszkedett lefelé. A Dunmer a mélybe zuhant és nagyot csattanva terült el a sziklás talajon. Sheldor nem kommentálta az esetet, kezdett hozzászokni, hogy Morrowindben igen szigorúan veszik a magántulajdon fogalmát. Igaz ugyan, hogy ez egy közterületen álló ősi rom, de úgy látszik, a lakáskérdés égető gond lehet ebben a világban, ezért mindenki azon a helyen lakik, ahol éppen akar. Vagy amit el tud foglalni. Mindenesetre ez a rom előkelőbb lakókörnyezet, mint például a varázsló barlangja volt Seyda Neen közelében.

Lépcsőpótlék-fordulóhoz értek. Jobbról hirtelen elfogyott a sziklafal és szabályos, négyszögletes, hatalmas nyílás vált láthatóvá. Odabent szintén az ismeretlen forrásból áradó sárga fény világított, a berendezés pedig mindössze egyetlen ládából állt, a tetején egy üveg valamilyen itallal és egy - ki tudja, milyen megfontolásból meggyújtott - égő gyertyával.

Balról a fogadóbizottság újabb tagja közeledett jó ütemben, de ő sem tűnt barátságosabbnak, mint társa, és fölemelt tőre sem látszott kevésbé élesnek. Sheldor fölemelte kardját, Aritha azonban egy tűzlabdával megelőzte. A sötét elf nyikkanás nélkül esett össze.

Sheldor hátrapillantott a válla fölött:

- Mivel te lassan töltődő mágiával üzemelsz, jó lenne, ha ezeket a látványos trükköket a fajsúlyosabb ellenfelek számára tartogatnád. Mint látod, ezekkel még én is elbírok - körülnézett. - Szerinted merre menjünk? Mondott valamit az altmer nevelőnőd arról, hogy hova érdemes apró, de értékes dolgokat eldugdosni egy ekkora teremben? Remélem, nem a falra kell másznunk azért a bűvös kockáért.

- Ez a hely nemcsak ebből a teremből áll, Sheldor - világosította föl a mágusnő. - Ez még csak az előszoba. A dwemerek építményeinek csak kisebbik része van a föld felett, a föld alatt egész folyosórendszert alakítottak ki. Ők itt laktak, itt dolgoztak, ez tehát a lakóhelyük és a munkahelyük is volt egyben. Mi most még csak a sziklába vájt előtérben vagyunk, alig valamivel a felszín alatt. Feltételezésem, hogy jóval lejjebb kell mennünk azért a kockáért.

Sheldor sóhajtott:

- Már csak azon csodálkozom, hogy még mindig csodálkozom valamin. Ez a világ annyira illogikus, hogy hiábavaló dolog értelmet, meg összefüggéseket keresgélni benne. Morrowind Saborrának való ínyencség. Neki aztán lenne itt csemegéznivalója bőven...

- Ki az a Saborra? - pillantott rá érdeklődve a lány.

- Ő a közvetlen felettesem. Klántestvérem, felderítő-főparancsnokom, egyúttal a kiképzőm, tanítóm és amire a legbüszkébb vagyok, a barátom is. Saborra fantasztikus logikai érzékkel rendelkezik, imád elméleteket gyártani, és képes magyarázatot adni arra is, amire nincs magyarázat. Ő elemében érezné itt magát. Sőt, úgy fogalmazok, hogy elemében fogja érezni magát. Mert előbb-utóbb ide kell őt hoznom. A "hogyan"-ról még fogalmam sincs. Neki erre is lenne ötlete a helyemben, csakhogy ha ő lenne most a helyemben, akkor nem is kellene gondolkodnia azon, hogyan hozza ide magát, hisz már itt van.

Aritha arca felderült:

- Ezt a bonyolult gondolkodásmódot is Saborrától tanultad?

- Csakis - jelent meg Sheldor nevető arcán a két vonzó gödröcske. Ahogy a lányra pillantott, még látta Aritha szemében a furcsa csillanást. Aztán a lány gyorsan elfordította arcát:

- Szeretnél már... hazamenni, ugye? - kérdezte tétován, és nintha még a hangja is színtelenebb lett volna. - Számodra ez a világ ellenséges, és minden ember... idegen, ugye?

Sheldor most már tudta, mi volt az a csillanás, és biztos volt abban, hogy eddigi észrevételei is helytállóak, de visszanyelte az ajkára kívánkozó szavakat, és könnyedén ennyit mondott:

- Nézd, én nem voltam felkészülve egy hosszabb itt tartózkodásra. Ha annak a nyavalyás sithnek, akit követtem napokkal ezelőtt, sikerült volna valahogy leráznia engem, akkor nem keveredtem volna bele ebbe az ép ésszel felfoghatatlan históriába. Igaz, akkor nem szereztem volna tudomást az uralkodómat és világomat fenyegető veszélyről. Ha belegondolok, mindenképp hasznos és szerencsés fordulat, hogy nem hagytam magam lerázni. Szóval merre fogunk menni?

Aritha habozva pillantott mindkét irányba:

- Talán nézzünk körül először odafönt - mutatott a szemközt lévő emeleti részre.

A mandalóriai a mutatott irányba nézett:

- Úgy érted, oda föl? Nem egészen értelek. Kétfelé vezet többé-kevésbé járható út, és megnyugtattál, hogy nem kell falat másznunk, erre most azt találod ki, hogy repüljünk? Mégis hogyan? Mivel?

- Nem kell repülnünk - mondta a lány szenvtelen hangon. - Ott a följárat.

- Arra a csúszós, keskeny meredek szikladarabra gondolsz?

- Igen, arra. Onnan csak egy kicsit kell ugranunk, és már fönt is vagyunk. Az van a legközelebb. A legtöbb ember arra gondolna, hogy nyilván a legjobban őrzött helyen rejtették el azt a bűvös kockát. Már persze akkor, ha valóban létezik, nemcsak a legendák túloznak. Ezért a kincsvadász először lemegy a mélybe, a legveszélyesebb helyekre, és nagyon valószínű, hogy többé nem is kerül elő. Ezért gondolom, hogy a kocka valahol itt van fönt, ahol senki nem keresi.

- Egyáltalán mi ez a kocka? Kincs?

- Nem tudom, Sheldor. Egy ősi dwemer szimbólum, de én nem tudom, mire való. Számunkra csak azért képvisel értéket, mert csak ezért cserébe kapjuk meg az információt a Hatodik Házról.

- Rendben - mondta letörten a mandalóriai. - Bízom a megérzéseidben. Rugaszkodjunk neki.

Viszonylag könnyen sikerült följutniuk. Ahogy fölkapaszkodtak az erkélyfélére, a felderítőt logikája azonnal a szemben lévő súlyos szekrényhez vezette. Nem volt zárva, de nem sok értéket találtak benne. A legfelső polcon azonban apró fehér kerek valamiket találtak. Több marékra valót. Aritha gondosan összeszedegette őket és besöpörte a tarisznyába:

- Ez már önmagában is nagy érték. Ősi dwemer pénzérme.

- Pénzérme? Ezt használhatjuk arany helyett?

- Nem. De ez nagyon ritka régiség, mert kevesen mernek érte behatolni az ősi romokba. Egyetlen ilyen pénzérméért 50 aranyat is kaphatunk, és nekünk most több marékra való van belőle. Ha a többi részben is találunk ilyet, akkor rendesen fölszerelkezhetünk fegyverekkel, varázslatokkal, italokkal, sőt szobát is bérelhetünk éjszakára olyan településeken, ahol nincsenek céhek. Nem kell kint aludnunk a veszélyes vadonban. Nézd csak, ez egy dwemer lándzsa. Ez kb 300 aranyat ér. A mágus céhnél hallottam, hogy Calderában van egy daedra kereskedő...

- Daedra? Úgy érted, nincs elég kereskedő Morrowindben, ezért valaki megidézett egy daedrát? Van ennek értelme? És ha teszem azt, megtámadja a vevőket, akkor mi van?

- Nem támadja meg. Ez csak egy scamp.

- Micsoda?

- Scamp a neve. A leggyengébb daedra. Kistermetű, hegyesfülű közelharcos, de úgy tudom, ez a kereskedő nem megidézett lény, hanem valahol találták és megszelidítették az orkok. Azok felügyelnek rá ebben a calderai üzletházban.

- És téged miért épp ez a daedra kereskedő érdekel?

- Mert azt hallottam a mágusoktól és a harcosoktól, hogy ez a scamp nem ért a kereskedelemhez, ahogy az őrá vigyázó orkok sem, ezért 100%-os áron veszi át a jó állapotú páncélokat és fegyvereket, a dwemer műtárgyakat, a varázsitalokat, a bűvölt tárgyakat, a varázstekercseket, sőt még a tiltott kábítószert, a skoomát is el lehet neki adni. Gondolj bele, egy üveg skoomát, ami gyakorlatilag eladhatatlan, ez a scamp 500 aranyért vesz meg.

- Eszerint az orkok csak ráfizetnek erre a kereskedelemre. Akkor miért éri meg nekik?

- Két okból. Először is az orkok nem szeretnek dolgozni, és nem szeretnek vevőkkel beszélgetni sem, valamiből azonban meg kell élniük. Ez a scamp helyettük dolgozik. Ő tartja el őket, nekik csak az a feladatuk, hogy vigyázzanak rá, nehogy valaki ki akarja rabolni. A másik ok, hogy a scamp ugyan teljes áron vesz át tőled mindent, de teljes áron is árusítja. Tehát egy 20 000 aranyat érő bűvölt üvegkardért bizony ki kell fizetned a 20 000 aranyat. És mindig van olyan, akinek van pénze és hajlandósága kifizetni a nagy összeget, mert ez még mindig olcsóbb és veszélytelenebb, mint például bemenni érte egy daedra szentélybe, egy dwemer romba, vagy egy nekromanta szentélybe. Vagy akár csak egy sírboltba. Érted?

- Értem - bólintott Sheldor és körülnézett. - Itt semmi más nincs. Ott egy kétszárnyú kerek ajtó. Talán az mögött lesz még valami értékes holmi.

- Lehet. De előbb én fogom megérinteni az ajtót. Zárakkal és csapdákkal szokták levédeni mind a két szárnyát - elővett egy csapdablokkolót és az ajtó közelébe tartotta.

- Semmi - mondta és előhúzta ezüstkardját. A mandalóriai szelíden félretolta a lányt maga elől, majd a repülő ember kardját fölemelve belökte az ajtó jobb szárnyát. Tisztán lehetett érteni a feléjük rohanó fejszés birodalmi férfi keresetlen szavait. A mandalóriai egy kardcsapással elhallgattatta a káromkodót:

- Hát illik így beszélni egy hölgy előtt? - és nekiállt kutatni a fal melletti ládákban.

Aritha máris letérdelt a halott mellé, és kikutatta a zsebeit:

- Egy halom ital, és varázstekercs van nála! - és elkezdte átrámolni saját tarisznyájába. Sheldor azonban mind kedveszegettebben turkált a ládákban. Üresek voltak. Utoljára a rozsdás fémpolc előtt állt meg, de néhány díszes poháron és egy nehéz kancsón kívül nem talált mást. A legalsó polcon levő tárgy viszont fölkeltette a figyelmét:

- Nézd, egy kocka. Jó súlya van.

A mágusnő már végzett a holttest kifosztásával és közelebbről is megnézte a kérdéses kockát. Két tenyerébe fogta és behunyt szemmel koncentrált:

- Mágikus kisugárzása van - állapította meg. - Megtaláltad, Sheldor, akár vissza is mehetünk Balmorába. Most már meg fogjuk kapni az információt a Harcos céhben a Hatodik Házról.

- Ne sisess annyira, Aritha! Ha már idejöttünk, nézzünk körül a többi részen is. Van még elég hely a tarisznyánkban néhány értékesebb tárgy számára, aztán elcipeljük az egészet Calderába, ahhoz a scamp kereskedőhöz. Rendben?

- Rendben.