Miután Sheldor összekészített egy "túlélő"csomagot szárított solidonhúsból és leyanból, Aritha számára kiválasztott gyűjteményéből egy mandalóriai rövidkardot, mely nehezebb volt ugyan, mint a lány ezüstpengéje, viszont hatékonyabb és tartósabb is:

- Ilyen kardokkal hódítottuk meg a Galaxist - mondta büszkén. - Sokféle élőlény ellen hatásos, feltételezem, itt Morrowindben is hasznát fogod venni.

- Köszönöm, Sheldor - hálálkodott a lány. - De magammal kell vinnem az ezüstpengémet is. Azt mondtad, néped kardja sokféle élőlény ellen hatásos. Morrowind ősi szellemei, csontlordjai és megidézett daedrái azonban nem élőlények. Bennük csak mágiával bűvölt fegyverrel lehet kárt tenni.

- Vagy ezzel itt - húzott elő övéből valami csillogó holmit a férfi. Aritha szemügyre vette a mandalóriai hatalmas tenyerében fekvő hengerszerű, enyhe ívben meghajlított fénylő tárgyat.

- Ez micsoda?

- Távolsági fegyver. Messziről is lehet lőni vele. Lézerpisztoly a neve. Gyorsan és hangtalanul öl.

A lány felkapta fejét, szemében felismerés csillant:

- Távolsági és hangtalan? Ezzel lőtted le a cliff racert?

- Igen - bólintott elismerően Sheldor a lány logikai következtetése hallatán. - Ezt is magunkkal visszük. De csak nálam lesz ilyen. Ez már fejlett technika, és sokkal veszélyesebb a használata, mint a kézi fegyvereké. De tudod, hogy mindig melletted vagyok, és műszakilag rendkívül magas színvonalat képviselő népem minden technikai vívmányával a te védelmedet szolgálom.

Még aznap elugrándoztak az utazóbolhával Gnisisbe, ahol a Darius erődben Aritha belépett a birodalmi légióba. Sheldor is gondolkodott rajta, végül mégis úgy döntött, nem válik meg saját páncéljától. Itt is kaptak feladatot, ami elsőre nem is tűnt nehéznek, inkább erkölcstelennek. A légió egy darab földet akart megszerezni jóval áron alul egy közelben lakó Dunmer kwamabányász özvegyétől. Arithának kellett volna rábeszélnie az özvegyasszonyt, hogy bocsássa a földet a légió rendelkezésére. Amikor azonban az asszony keserű szavaiból az derült ki, hogy férje nem természetes körülmények közt hagyta itt a világot, Aritha és Sheldor nekivágott a kwamabányának, hogy utánajárjanak a dolognak.

- Egyáltalán mi az a kwama? - faggatózott a mandalóriai, mialatt a keskeny sziklaösvényen kaptattak fölfelé a bányához.

- A kwama egy meglehetősen veszélyes, de az emberek számára hasznos állatfaj. Van egy királynőjük, aki tojásokat rak. Ez biztosítja a fennmaradásukat. Vannak kwamamunkások, akik a tojásokat gondozzák, ezek békések, csak akkor támadnak rád, ha betegek, vagy ha megtámadod őket. Vannak sárgás színű, apró, agresszív kwamaférgek, amelyek a járatokat őrzik. Mérget köpködnek a betolakodókra. A kwamaharcosok a királynő közvetlen védelmezői, testőrei. Komoly ellenfelek. Magasabbak az embernél, gyorsan mozognak, felegyesedve járnak, de futás közben négykézlábra ereszkednek, és már messziről villámot küldenek rád. Minden idegent megtámadnak, a bányákban dolgozó emberi munkásokat azonban nem bántják, azoknak a szaga állítólag nem irritálja őket. Hogy miért nem, azt nem tudom, pedig az emberek a kwamakirálynő tojásaival táplálkoznak. Valami ősi, kimondatlan egyezség ez, de én nem értek a kwamák lelkivilágához. Engem mindig megtámadtak.

Fölértek a bányához. Aritha elkérte a kulcsot az őrtől, majd Sheldorral az oldalán belépett a légió által őrzött bányába. Fáklyák világították meg a közlekedésre használt alagutakat. Két sötét elf bányász jött velük szembe. Közönyösen haladtak el az érkezők mellett. Sheldor érdeklődve szemlélődött. Még sosem járt ilyen helyen.

Négylábú, gurgulázó hangot adó barna-tarka lények cammogtak el mellettük, melyek még négykézláb járva is a megtermett mandalóriai derekáig értek. Fejükből két vékony csáp tekergőzött, bizonyára érzékelőszerv lehetett. Aritha előhúzta ajándékba kapott mandalóriai rövidkardját (a felderítő nem is elégedettségére), és bátran haladt a kwamamunkások között. Ütemesen cirregő hosszúkás fehér rovarok kerültek lépten-nyomon a lábuk alá. Néha megálltak, és testük legutolsó, elkeskenyedő szelvényét használva többször kopogtattak a földön, majd fejüket fölemelve éles fejhangon sivítoztak. Ezután folytatódott a kopogtatás. Hogy ez az egész mire szolgált, Aritha nem tudta elmagyarázni a kíváncsi felderítőnek. A tanácsokról azonban most sem feledkezett meg:

- Vigyázz, Sheldor, ezek a scribek. Kerüld ki őket. Ha véletlenül rájuk lépsz, támadásnak minősítik és ők is támadnak. Megbénítanak és harapdálni kezdenek...

A férfi lemondóan sóhajtott:

- Nem is tudom, valahogy... nem is vártam mást. Már harmadik napja vagyok Morrowindben, de jóindulatú élőlénnyel - rajtad kívül - még nemigen találkoztam.

Aritha önkéntelenül elnevette magát, de rögtön utána zavarba is jött. A mandalóriai meglepetten vonta föl szemöldökét:

- Te tudsz nevetni is?

- Nem szoktam - vallotta be a lány szégyenkezve. - De nagyon jól érzem magamat, friss vagyok, és jókedvem van. Biztos a leyanod tehet róla, hogy ennyire megfeledkeztem magamról...

- Egész biztos - hagyta rá a férfi. - Úgyhogy víz helyett is leyant fogsz kapni ezután. Nagyon tetszik nekem, amikor megfeledkezel magadról...

Aritha zavarában nem tudta, mit mondjon.

Előttük kiszélesedett a barlang. A földön sárgásfehér tojások ültek fészekszerű kis kupacokban. A fáklyák fényében mozogni látszottak. Sheldor egy fészek fölé hajolt, hogy közelebbről megnézhesse a tojásokat. Nem volt érzékcsalódás: valóban mozogtak. Felszínük örvényszerűen kavargott, mintha valami zajlana a héjon belül:

- Ők lennének a kwamatojások?

- Igen - mondta a lány és megállt egy ajtó előtt:

- Ez a kamrája a tojásrakó királynőnek, akit kwamaharcosok őriznek. Nem akarom őket megölni, de sajnos nem lesz más választásunk...

- Akkor használd az álcázódat - bökött az öv felé Sheldor, és máris láthatatlanná vált. Aritha arca felderült az ötlet hallatán. Viszonylag gyorsan megtalálta a két apró kapcsolót és ő maga is eltűnt. Érezte, ahogy a hatalmas férfitenyér megfogja a kezét. Szokatlanul jó érzés volt... biztonságot adó meleg emberi érintés, amely sosem adatott még neki eddigi életében.

- Így biztos nem veszítelek el - hallotta a mély, kellemes hangot. - Most figyelj rám, máguskisasszony. Nem tudjuk, mit találunk odabent. Az az özvegyasszony csak annyit tud, hogy a férje itt tűnt el, de ő nem hiszi, hogy baleset történhetett, ahogy a légió állítja. Bízd most magad az én harcosösztöneimre, és jegyezd meg, nem állunk szóba senkivel. Az álcázónak csak akkor van értelme, ha nem tudják, kit takar.

A faajtó nyikorogva tárult ki. Egy sodronyinget és acél lábvédőt viselő légiós állt nem messze tőlük. Zöldbőrű, agyaras szájú, brutális erejű ork. Sheldor látott orkokat Balmorában, és itt a légiósok közt is. Arithától tudta, hogy vad, kemény nép, nem különösebben megbízható, de ha megfizetik, jó zsoldos vagy katona válik belőlük.

A zajra rájuk pillantott, és zavartnak tűnt, hiszen látta, hogy az ajtó kinyílt, be azonban senki se jött rajta. A mandalóriai jobbnak látta, ha az ajtó nyitva is marad mögöttük. Az ork azzal fog foglalkozni, mialatt ők szépen beosonnak. Szemben látott egy másik faajtót, úgy gondolta, az van a legközelebb, először benéznek oda. Egy pillantást azért vetett balra is. Vagy ötven méterre tőlük kerek fejű, a munkásokhoz hasonlóan barna-tarka, rovarszerű lényeket látott két lábra egyenesedve járkálni oda-vissza. Bizonyára ők a kwamaharcosok. Rendszeresen ismétlődő, nyöszörgéshez hasonló gurgulázó hangot is hallott felőlük. Vagy ők produkálták, vagy a királynőjük, aki azonban innen nem látszott.

A mandalóriai gyengéden megszorította a tenyerébe simuló kis kezet, majd tovább indult a szemközti ajtó felé. Másik nyikorgás. Az ork döbbenten perdült meg, és fölváltva forgatta fejét ide-oda a két nyitott ajtó között.

Ahogy átlépték a küszöböt, Sheldor azonnal meghallotta az idegborzoló suhogást és érezte a hideg fuvallatot. Hogy miért kell a szellemeknek még egy kwamabányába is bepofátlankodniuk! Nem elég, hogy a sírboltok tele vannak velük? Lehet, hogy ez szereti a kwamatojást, azért dekkol itt?

- Sheldor - súgta Aritha. - Egy szellem...

- Én is hallom - dörmögte rosszkedvűen a mandalóriai.

- Meg kell szüntetnem az álcázást, hogy kapcsolatot teremthessek vele - súgta a lány.

- De miért épp vele akarsz kapcsolatot teremteni? - szaladt ki Sheldor száján. Nem lehetett tudni, tréfának szánja-e, vagy komolyan kérdezi, Aritha azonban nyilván nem értette a célzást. Nyugodt hangon ennyit mondott:

- Mert feltételezem, ő az az eltűnt bányász, akit keresünk...

- Ezt honnan tudod, mikor még nem is kommunikáltál vele? Hisz épp azért akarod megszüntetni az álcázásodat, hogy kommunikálhass vele, nem? Ha így is megérted, mit akar, akkor meg minek kell láthatóvá válnod?

- Sheldor, én mágus vagyok, aki képes a mágián keresztül felfogni a valóntúli világ jelenlétét. Arra azonban még senki sem jött rá, hogy a szellemek és daedrák elől miért lehet ugyanúgy elrejtőzni illúzióvarázslattal, mint az emberek elől. Bizonyára fölfogják a jelenlétünket, csak nem zavarja őket, amíg láthatatlanok vagyunk, azért nem támadnak. Amíg viszont nem látnak minket, mentális kapcsolatot se tudunk teremteni velük. Ez a szellem zavarodott, de nem őrült. Nincs benne bosszúvágy, csak szomorúság. Nem fog megtámadni, ha látható leszek. Talán megtudjuk tőle, kicsoda és mit csinál itt.

A következő pillanatban Aritha láthatóvá vált, de továbbra is a felderítő kezét fogva bátran megindult a kanyar felé, mely mögül a suhogó hang jött. A félig átlátszó, koponyafejű alak egy helyben lebegett. Meghatározott időközönként sóhajszerű hangot adott ki, mintha lélegezne. A férfi kikapcsolta álcázóját, és végigfutott a hátán a hideg, mert ő is felfogta a gondolati üzenetet...

A szellem elmondta, hogy mióta a légió őrzi a bányát, a bányászcsaládok nem jutnak elegendő élelemhez. Ezért ő beosont, hogy friss kwamatojást vigyen haza a családjának. Az ajtó előtt őrködő ork légiós azonban fejszével megölte őt, holttestét pedig beledobta a közeli, nagyon mély bányatóba. Azóta nem tud elszabadulni a földi léttől, de megnyugodni sem tud. Azt kérte Arithától, hogy hozza föl a mélyből a gyilkos fejszét és vigye el bizonyítékként a gnisisi erőd parancsnokának, aztán hagyják abba özvegye zaklatását a föld miatt. Legalább ennyi becsület legyen a légióban. Végül azt kérte, büntessék meg a gyilkosát, hogy ő békében elenyészhessen...

Sheldor a lány arcát fürkészte:

- És persze te most le akarsz menni a mélybe a fejszéért. Szó se lehet róla. Én megyek.

- Nem, Sheldor, muszáj, hogy én menjek. Nekem kell megoldanom ezt a feladatot. Én vállaltam el.

- Az engem nem érdekel. Harcostársak vagyunk, mindegy, melyikünk teszi meg. Nekem erősebb és nagyobb a tüdőm, tovább bírom a vízben levegő nélkül, mint te.

- Nekem viszont van egy varázslatom, amivel tudok a vízben lélegezni, nem is kell hozzá sok mágiát használnom.

- Ez biztos, vagy csak most találtad ki?

- Nem hazudok, Sheldor. Neked akkor sem hazudnék, ha nem függne ennyire egymástól a sorsunk...

- Rendben - engedett a mandalóriai. - Akkor mehetsz. Itt nincsenek olyan ronda mészároshalak, mint Seyda Neen vizeiben?

- Mindjárt meglátjuk. Ha egy kicsit megmozgatom a felszínt, bármilyen lény van a vízben, azonnal fel fog jönni a mélyből, hogy megkóstoljon.

- És gondolod, hogy én azt meg fogom várni? Hadd lássam csak azt a tavat!

Vagy harminc méter megtétele után kiterjedt víztükör csillant előttük:

- Tényleg mély - jegyezte meg a lány, és letérdelt a parton. - De tiszta a vize, le lehet látni. Itt nem lehet semmilyen élőlény, mert látszik, hogy nincs oldalcsatorna, ami összeköthetné ezt a barlangi tavat a tengerrel. Itt nem tud megélni semmi. Nincs mit ennie. Látod, még növények sincsenek benne. Ez halott tó.

- Akárcsak az a bányász, aki benne van - tette hozzá Sheldor. - Mindegy, amíg nem pancsoltunk egy kicsit, addig nem engedlek lemenni.

- Rendben - egyezett bele a mágusnő és felkavarta a partmenti vizet. Semmi reakció. Sheldor fölszedegetett néhány kődarabot, és a tó különböző pontjain a vízbe hajigálta őket. A víz azonban néma maradt.

- Az ezüstpengédet azért vidd magaddal - mondta a felderítő. - Az könnyebb, mint az én kardom - megszorította a lány kezét. - Vigyázz magadra. Nekem így jobban tetszel, mintha a kísérteted kísérgetne ezután...

Aritha elmosolyodott, aztán kezében az ezüstkarddal belemerült a vízbe.

- A vízlégző varázslatról ne feledkezz meg! - szólt utána Sheldor és tekintetével követte a nyugodt mozdulatokkal lefelé tempózó lány alakját.

Fülét hirtelen harci zaj ütötte meg, mely a háta mögül jött. Első reakciója az álcázó bekapcsolása volt, aztán felugrott. Pillanatokig tétovázott. Nem merte itthagyni a lányt, ugyanakkor semmi kedve nem volt csapdába esni egy halott szellem társaságában, ha valaki úgy dönt, hogy lezárja a barlangajtót, ezzel elzárja visszavonulásuk útját. Nagy ugrásokkal futott az ajtó felé. Mikor meghallotta az ork dühödt ordítását, mely hörgésbe fulladt, ugyanakkor megpillantotta a lassan szétfoszló szellemet, már valósággal száguldott a még mindig dúló csata irányába.