Amikor már Seyda Neen felé tartottak, Aritha kinyitotta a vastag sárga füzetet, amit előző nap szerzett be egy balmorai boltban, hogy beleírja a céheknél elvállalt feladatokat. Hasznos ötletnek tűnt, de megvolt a hátránya is. A toll tárolása még nem okozott gondot, a tintásüveget azonban alaposan le kellett zárni, nehogy kifolyjon vagy kiszáradjon a tinta, mert akkor útközben nincs mivel jegyzetelni, és ki tudja, mikor jutnak megint lakott településre, hogy pótolják.

Sheldor futó pillantást vetett a napló első bejegyzéseire, de mert csak furcsa krikszkrakszokat látott, inkább a tájat fürkészte, miközben magában a haditervet kovácsolgatta.

Az élő járművet irányító sötét elf nő közömbösen üldögélt előttük. Amikor leparkoltak Seyda Neenben, a mandalóriai elsőként szállt ki és kezét nyújtva kisegítette breton társnőjét is.

- Merre kell mennünk? - kérdezte a mágusnő. A felderítő a dombon állva pillanatokig figyelte a falut és környékét, emlékeiben kutatva, merről érkezett ide, mert a tegnapi bolyongás, míg az összevissza bolyongó Arithát követte, megnehezítette tájékozódását. De mert felderítőként évek alatt a legapróbb dolgokra is megtanult figyelni, fölfedezett néhány ismerős támpontot, és magabiztosan vágott neki a kora délelőtti napfényben fürdő mocsaras vidéknek. Aritha egyszerre megállt egy széles törzsű fa előtt és leguggolt:

- Adj egy kis időt, Sheldor! - szólt a férfi után. - Mindjárt végzek...

- Rendben - mondta a felderítő, és hátat fordított, hogy ne hozza zavarba társnőjét, bár megfordult a fejében, Aritha miért épp a faluhoz ilyen közel kuporodik le egy fa tövébe, hisz Seyda Neenből épp ide lehet látni. Megdöbbentő, hogy a börtön mennyire kiöli az emberekből a szégyenérzetet...

- Kész vagyok, mehetünk - állt föl hirtelen Aritha és diadalmasan mutatta föl két tenyerét. Az egyikben világosabb és sötétebb szürkésbarna, lapos akármiket szorongatott, a másikban pedig félgömb alakú, különböző árnyalatú kékeszöldeket:

- Nézd, Sheldor, ezeket a gombafajtákat kell Balmorába vinnünk. Nem is gondoltam, hogy egyszerre mind a négyfélét meg fogom itt találni egy helyen. Látod - mutatta -, a hypha facia és a kontár mérge a fa oldalán nő, a világító russula és a lila coprinus pedig a fa tövében.

Sheldor nyelt egyet. Még jó, hogy az imént nem hangosan közölte lenéző véleményét a börtönből szabadultak szégyenérzetét illetően... Rendesen megsérthette volna vele Arithát, pedig szegény annyira boldognak látszik most ezzel a négy kupac sokszínű vacakkal. Persze, az ő számára ez kincs, mert ért ahhoz az alkimiának nevezett kotyvasztáshoz...

Ösztönösen perdült meg, és még mielőtt tudatosította volna magában, mi rohan feléjük, kardja máris lecsapott.

- Megint ez az undorító óriásrovar - fintorgott. - De közlöm veled, hogy ma nem ebből óhajtok ebédelni...

Aritha odament hozzá és tőrét előhúzva letérdelt az oldalán heverő, nem túl bizalomgerjesztő lény mellé:

- Már tegnap is láttam, mennyire viszolyogsz tőle - jegyezte meg. - Tényleg elég furcsán néz ki a fején lévő csáprágó-féle miatt, de hadd nyugtassalak meg: ez nem rovar. Nix véreb a neve.

A mandalóriai lábával kissé odébbrúgta a négylábú teremtményt és jobban megnézte:

- Nix véreb? Nálunk is vannak vérebek, de azokat véletlenül se lehet rovarnak nézni. Kath véreb a nevük. Sőt még tülkös Kath vérebek is vannak. Mindenesetre nagy kő esett le a szívemről, hogy nem rovart etettél velem tegnap.

- Nem rovar - nyugtatta meg Aritha. - Ha rovarral fogunk találkozni, azt te is fel fogod ismerni. A legjellemzőbb közülük a fekete shalk. Egész Morrowindben előfordul.

- Aha - bólogatott a mandalóriai megértően. - És természetesen az a fekete izé se a barátságosabb lények közé tartozik, igaz?

- Igaz - hagyta rá Aritha, miközben feldarabolta a nix vérebet. - A shalk hatalmas fekete bogár, kemény páncélja van, gyorsan szalad és ha a közeledbe ér, tűzfelhőbe borít. Komoly tűzsértése van.

- Milyen megnyugtató - emelte föl fejét a felderítő és szétnézett a békés, otthonos, ám annál veszélyesebb tájon. - Van itt nálatok egyáltalán olyan lény, ami nem a természeti elemeket hívja segítségül, ha megtámad?

- Igen, van. Például a patkányok, a cliff racerek, a nix vérebek, a kagoutik, a vad guárok vagy az óriásrákok. Ezek viszont a fizikai támadás mellett komoly betegségeket is terjeszthetnek.

Sheldor fejcsóválva legyintett:

- Nem is vártam mást. Mondd, amerre megyünk ezután, mindig meg fogunk állni, hogy ilyen szörnyeket begyűjtsünk, mint ez is itt?

- Jó ideig igen, Sheldor. Ha nem akarunk éhezni, a vadon állatvilága fogja szolgáltatni az ennivalónkat. Még a vad keresésére sem kell időt pazarolni, mert itt mindig van olyan lény, amelyik önszántából is megtámad, csak el kell döntened, melyikből akarsz ennivalót készíteni. Ha majd lesz elég aranyunk, akkor megengedhetjük magunknak, hogy ennivalót is vegyünk belőle. A jó páncélok és fegyverek is sok aranyba kerülnek, tehát mindent, amit találunk, el kell adnunk. Kereskednünk kell.

- Nem egészen értelek, Aritha. Bizonyára találkozunk olyan ellenféllel is, akinek értékes felszerelése van. Elvesszük tőle, és máris a miénk. Ha egyszer úgyis meghalt, már nem lesz szüksége rá, nem igaz?

- De igaz, Sheldor. Jelenlegi felszerelésünkkel azonban nincs esélyünk legyőzni olyan harcost vagy mágust, akinek valóban értékes felszerelése van.

- Ezt meg se hallottam - mondta fensőbbséges mosollyal a mandalóriai. - Majd mutatok neked olyan fegyvert, amivel bárkit el lehet intézni. Az én világomban az én harcos népem évezredeken keresztül a legerősebb és a legjobban felfegyverzett nép volt...

- Volt? - pillantott föl Aritha. - Hát mégis volt valaki, aki legyőzött benneteket?

- Igen - mondta kedvetlenül a felderítő, és a földet rugdosta maga előtt. - A jedik...

A breton nő fölállt, becsukta a hússal megrakott tarisznyát és a felderítő kemény izmú karjára tette kezét:

- Látod, Sheldor, ezért féltelek ebben a világban. Túlságosan büszke vagy. De tudod, azok a harcosok is büszkék voltak, akiket a varázslók fegyver nélkül, csupán elemi mágiával képesek voltak legyőzni. Lehet, hogy nagyon erős fegyvered van, de hogy van-e elég időd és lehetőséged, hogy használd is, az már egyáltalán nem biztos. Tudod, hogyan lehet harcolni a mágiával? Pillanat alatt lebénítod az ellenfeledet, megmérgezed, elszívod az életerejét, megtöröd az akaraterejét, lelassítod, megégeted, megfagyasztod, villámmal halálra sújtod, de az is elég, hogy a személyiségét manipulálod. Megutáltathatod, meggyűlöltetheted őt az emberekkel, olyan szinten, hogy végül szóba sem állnak vele, sőt pusztán a jelenléte akkora agresszivitást válthat ki, hogy minden előzmény nélkül rárohannak és végeznek vele, anélkül, hogy valaha is ártott volna valakinek. Higgy nekem, Sheldor, amíg nem vagy felkészült a mágia bénító, rontó, pusztító erejével szemben is, nem választhatod meg kedvedre az ellenfeleidet. Vedd úgy, hogy itt a mágusok a jedik - a közeli falu felé nézett. - Messzire megyünk? Vagy van időnk arra, hogy eladjunk ebből a húsból és kiegészítő élelmet vegyünk?

Sheldor fejével a nyiladék felé intett, ahol a tegnapi repülő ember lezuhant:

- Arrafelé kell mennünk. Ott az út sziklák közé vezet. Ott van a... - elhallgatott. - Szóval odamegyünk! - vágta ki magát. - Nincs messze, úgyhogy ha akarsz, előtte bekukkanthatunk a kereskedőhöz. Add csak azt a hússal megrakott tarisznyát, majd én viszem.

Aritha bólintott és megindult a falu felé, de a fahíd előtt hirtelen megállította a férfit:

- Sheldor, ne feledd, hogy téged északinak tartanak. Balmora a Dunmer Hlaalu Ház központja, és a Hlaalu-knak nincsenek előítéleteik, ott azért nem foglalkoztak veled különösebben. Itt azonban birodalmi légiósok vannak. Ők jól emlékeznek az elképesztő eseményre, hogy az uralkodó halál helyett kegyelmet adott nekem a felségsértésért, és jobban figyelnek rám. Mivel te velem együtt érkeztél, így téged is szemmel fognak tartani. A kereskedőházban ráadásul van egy északi légiós, aki talán örülni fog, ha meglát téged, mint fajtársát. Lehet, hogy szóba próbál elegyedni veled, természetesen az északiak anyanyelvén. Két lehetőséged van. Vagy megjátszod, hogy néma vagy, és akkor majd én beszélek helyetted, vagy pedig a birodalmi nyelven - amit te sith nyelvnek nevezel - közlöd vele, hogy te a birodalomban születtél, a szüleid elkötelezettjei voltak a birodalomnak, ezért nem nem tanították meg neked Skyrim nyelvét...

- Skyrim? - ismételte a felderítő.

- Igen - mondta Aritha. - Skyrim az északiak otthona. Annyit nem árt tudnod az északiakról, hogy rendkívül agresszív, erőszakos, vad, de bátor harcos nép - elmosolyodott. - Egy kicsit olyanok, mint a te néped. Ezzel az összehasonlítással nem akartalak megbántani, mert hisz Morrowind népe épp ezekért a kemény tulajdonságaiért tiszteli az északi harcosokat. Nos, néma leszel?

- Skyrim, Skyrim - ízlelgette a szót a mandalóriai. A mágusnő megértően bólintott:

- Rendben, akkor hát beszélni akarsz. Talán nem is baj, mert lehet, hogy máskor is erre vezet az utunk, nehogy akkor leplezd le magadat, hogy nem vagy néma.

Így hát a mandalóriai is begyalogolt a breton lány oldalán Seyda Neen-be, amit tegnap még gondosan elkerült. A birodalmi légiósok alaposan megnézték, de elutasító magatartásuk azt sugallta, nem hajlandók annyira leereszkedni a két leigázott nép gyermekeihez, hogy szóba elegyedjenek velük.

Arithát nem zavarta a lekezelő modor, a mandalóriait azonban annál inkább. Váratlanul lecövekelt az egyik katona előtt és határozottan nekiszegezte a kérdést:

- Hol vannak Morrowindben birodalmi helyőrségek?

A katona meghökkent, de azonnal válaszolt:

- Gnisisben, Ald-Ruhn-ban, Sadrith Morá-ban, Tel Vos-ban, Balmorában és Solstheimben.

- Hol lehet belépni a birodalmi légióba?

- Az utazóbolhával elmentek Gnisisbe, a Darius erődbe. Csak ott van most hely a belépésre.

- Köszönöm - mondta a felderítő és elégedetten sétált tovább.

- Jó ötlet - jegyezte meg Aritha, érzékelve, hogy Sheldor kérdése máris enyhített a közelben tartózkodó légiósok megvetésén. - Mindenképp be kell lépnünk a légióba, és akkor az ő magatartásuk is megváltozik majd. Sőt, nagyobb biztonságban leszünk a bérgyilkosoktól is, mert a légiósok baj esetén megvédik egymást.

Egy fiatal Dunmer nő ment el mellettük. Sheldor meg mert volna esküdni, hogy feltűnés nélkül "megszaglászta" őt... és nem ez a sötét elf nő volt az egyetlen. Tegnap Balmorában is voltak hasonló diszkrét jelenetek, sőt a többi városban is, ahol a mágusteleporttal megfordultak, csak azt nem értette, miért. Igaz, nem is törődött vele. Azért az feltűnt neki, hogy nemcsak a sötét elfek, és nemcsak a nők érdeklődését keltette föl...

Föllépdeltek a stabil falétrán és beléptek a kereskedőházba. Hosszúkás arcú magaself férfi fogadta őket, udvarias modora kétségtelenül a legjobb vevőcsalogató módszer. Érdeklődve szemlélte a mandalóriait, miközben ő is "beleszagolt" a levegőbe...

- Megbocsátanál az érdeklődésemért, északi, de mint kereskedőt, rendkívül érdekelne, hol szerezted. Ez nem Telvanni pézsma...

Sheldor dermedten állt, fogalma sem volt arról, mit válaszoljon, hisz magát a kérdést sem értette.

Aritha már átadta a hús egy részét, és most az olcsó könnyűpáncélok között válogatott. Csak fél füllel figyelt eddig, a kérdés hallatán azonban gyorsan közbeszólt:

- Nem, ez valóban nem Telvanni pézsma. Egy Sadrith Mora környéki szigeten találtuk egy apró üvegcsében. Sajnos, a nevét mi sem tudjuk, de a fejlesztése csak kísérleti stádiumban lehet, mert mi sem találkoztunk még ilyennel. Valami szórakozott Telvanni mágus hagyhatta el - elmosolyodott. - Jó lenne, ha tovább foglalkozna a fejlesztésével, mert mint észrevettem, mások is nagyon kellemesnek találják...

A kereskedő egyetértően bólogatott, majd megkötötte a mágusnővel a csereüzletet. Távozóban Aritha megkérdezte:

- Meg tudnád mondani nekünk, merre van Kummu mezeje, ahol Vivec oltárát megtalálhatjuk? Templomi zarándokúton vagyunk, de nem ismerjük a környéket.

A magaself készségesen és részletesen elmagyarázta az utat, majd barátságosan elköszönt tőlük. Az, hogy nem csupán céltalan kalandorok, hanem békés templomi zarándokok, sokat javított megítélésükön, ezzel együtt környezetük hozzállásán.

Már kint jártak a faluból, amikor Sheldor megkérdezte:

- Most már engem is beavatnál, hogy mi a baj velem?

Aritha fölnézett rá. Arca derűs volt, de még a szeme is nevetett, bizonyára mulatságosnak találta a helyzetet:

- Egyáltalán semmi baj nincs veled, Sheldor, sőt... Tudod, az északiaknak van egy sajátos furcsa... szaguk, amit más fajok... kellemetlennek találnak. A Telvanni mágusok azonban készítettek egy különleges illatú parfümöt bizonyos... rovarok pézsmamirigyeiből, és ezt Telvanni pézsmaparfümnek nevezték el. Nagyon drága, de megéri megvenni, mert ez az illat minden faj számára ellenállhatatlan, sőt még az északi barbárokat is vonzóvá teszi... Neked azonban nincs "északi szagod", ugyanakkor a Telvanni pézsmaparfüm illata sem érződik rajtad, ezért nem érti senki, miért van mégis ilyen kellemes illatod...

Sheldor nem tudta, mit mondjon. Mondhatta volna éppen, hogy a kellemes testszaghoz nem a parfüm hiányzik, hanem a rendszeres napi tisztálkodás. Az mindenesetre olcsóbb, mint méregdrága löttyöket vásárolni, hogy elnyomják vele az izzadságszagot. Ettől függetlenül Mandalória népe is használt illatosítókat, melyeket a civil kutatók idegen világokból szerzett tudás alapján gyártottak le. Sheldornak is volt belőle, hiszen a felderítők nem mindig juthattak hozzá egy kiadós fürdőhöz, az illatosító ilyenkor legalább a közérzetüket javította.

Önbizalmát mindenesetre jócskán megnövelte, hogy Morrowind kényes orrú népe Telvanni rovarparfüm nélkül is vonzónak találja.