Ez a film korántsem olyan drámai, mint amilyennek látszani szeretne. Végig olvasva a stáblistát az ember valami merőben jobbra számít, mint amit kap. Meryl Streep, Tom Cruise, Robert Redford. Az ő nevük garancia, hogy valami lenyűgözőt fogunk látni a vásznon, vagy mégsem?

            A történet három szálon fut. Egy californiai egyetem professzora Stephen Malley (Robert Redford) éppen arról próbálja meggyőzni kedvenc tékozló diákját, Todd Hayest (Andrew Garfield), hogy a világ igenis számít rá. Lehet, hogy csak én vagyok túl cinikus, de ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egy tanártól elhangzó tanmese megtud győzni a „nagyzüllés” időszakát megélő diákot arról, hogy meg tudja váltani a világot? Ha ez a csoda mégis megtörténne, szegény fiatalember, vagy olyan pénzét lobogtató politikus lenne, amilyen nem akart lenni, vagy összeomlana a tudattól, hogy mégsem tudja megmenteni a világot. Másrészt, ha van is arra esély, hogy egy tanár meggyőzzön egy diákot, arról, hogy többre képes a féktelen dorbézoláson kívül, ahhoz bizony nagyobb meggyőzőerő szükségeltetik, mint amit Robert Redford produkált a filmben. Bármennyire is fáj ezt mondanom, de alakítása erőtlen és gyenge volt. Ennyi átéléssel egy tyúkot sem lenne képes meggyőzni arról, hogy tojást tojjon. Ebből a szálból bontakozik ki egy másik történet, professzor Malley 2 régi diákjáról. Ernest Rodriguez (Michael Pena) és Arian Finch (Derek Luke) hivatásos katonának álltak, hogy miután leszerelnek, a hadsereg támogatásával megszerezzék diplomájukat. HA leszerelnek. Arra vágynak, hogy elismert emberek legyenek és úgy gondolják ezt csak így érhetik el, mivel egyikük afro-amerikai, másikuk pedig dél-amerikai származású. A film ezen vonala az igazi amerikai „együtt hajtunk, együtt halunk” típusú barátságot hívatott megismertetni újfent a közönséggel. Itt jön a képbe a történet harmadik vonala, azaz Jasper Irving szenátor (Tom Cruise) és Janine Roth (Meryl Streep) újságíró erőteljesnek csak nagy jóindulattal nevezhető vitája az iraki háborúról. Hogy valami jót is mondjak végre, Tom Cruise csakúgy lubickol szerepében. Zseniálisan hozza az eltökélt, tenyérbe mászó szenátort, aki nem ismer se istent, se embert, ha el akarja érni a célját. Politikus karakteréhez méltóan széles vigyorral az arcán bombázza közhelyekkel és választási kampányba illő szlogenekkel a megszeppent újságírónőt. Bizony, Meryl Streep megszeppent, a szerepéhez tartozik. Eltekintve attól, hogy a karakter a legkevésbé sem illik hozzá, természetesen, hozza a formáját. Elhisszük neki, hogy ő egy remek újságíró, aki eltévedt a média sötét és anyagias világában. Gondoljunk csak bele, mennyire kiábrándító lehet 40 év után rájönni arra, hogy a munkánk nemhogy semmit nem ér, épp az ellenkezőjét értük el, mint amit szerettünk volna. Ez aztán a kellemetlen felismerés. A kör itt be is zárul. Ahogy Janine Roth újságírónő, úgy az ifjú titán Todd sem fogja megváltani a világot, hiába jár be kedvenc politikatudomány tanárának óráira.