Lepattintva
2008.08.19. 00:08
Végre hozzánk is megérkezett a legújabb Apatow film, ami természetesen nem okoz csalódást! Akárcsak a 40 éves szűz vagy a Felkoppintva esetében a hasunkat fogva gurulunk és könyörgünk, hogy hagyják abba, mert nem bírjuk tovább a poénok áradatát. Jason Segel remek munkát végzett a forgatókönyvvel, valóban sikerült megírnia az első romantikus katasztrófakomédiát.
Az alap sztori igen egyszerű. Sarah Marshall egy agyonajnározott sorozatsztár, Peter Bretter egy nyűglődő zenész. Vicces párost alkotnak ők ketten. Peter imádja Saraht, de persze a lány megunja a melegítős srácot és dobja. Ezek után persze jön a vad szexmaraton, majd az idegösszeomlás és végül a Hawaii nyaralás, ahol hogy hogy nem az ex-csaj is feltűnik legújabb hódításával. Kristen Bell jó választás volt Sarah szerepére, mivel utálnunk és szeretnünk is kell őt. Sarah Marshallt azonban valóban elfelejthetjük, mivel a karakter nem túl erőteljes, nem Bell kisasszony hibájából. Jason Segel imádnivaló, amint az összetört zokogó óriást játssza. Az ember legszívesebben megölelné, mintegy nagy mackót. A hotel recepciósát, Rachelt alakító Mila Kunis kiválasztása szintén jó döntésnek bizonyult. A karakter intelligens, karizmatikus és meglátja a jót az emberekben. A film valódi sztárja azonban minden kétséget kizáróan Russel Brand angol komikus. A szerep szószerint rá lett szabva, mivel a karaktert hozzá formálták. Szex mániás, zavarodott rocker, aki már a puszta megjelenésével is kicsapja a biztosítékot, hát, ha még meg is szólal… Egyszerűen elhomályosít mindenki mást maga körül. Annyira nevetséges, hogy az néhol már fáj. A történetet Peter szemszögéből látjuk, plusz pont, hogy egy jelenet erejéig a másik oldal álláspontját is megismerhetjük. Az, hogy főhősnőnk sorozatsztár remek táptalaja például a CSI sorozatok kiparodizálásának is. Összességében a poénok mindig ott és akkor hangzanak el, amikor kellenek, a szereplők egytől egyig hibátlanul tudták átadni, amit kellett, a film remek bemutatkozó volt az első filmes rendezőnek, Nick Stollernek is. Utoljára csak annyit, a gyerekeket hagyjuk inkább otthon, a depresszióban szenvedőket pedig vigyük magunkkal.
|