Dean az asztal mellett állt, kérdőn nézett az öccsére és a feleségére, akik még mindig nem válaszoltak a kérdésére. Dara könyörögve nézett a fiatalabb Winchesterre, ne árulja el a titkát a bátyának.

DEAN: Nyögjétek már ki! – mondta türelmetlenül.

Sam már épp nyitotta a száját, hogy mindent elmondjon a bátyának, de Dara közbeszólt és nem hagyta.

DARA: Bela itt volt.

DEAN: Mi? – kérdezte döbbenten.

DARA: Itt volt…

DEAN: Mi a fenéért nem hívtatok fel? – vágott közbe.

DARA: Minden annyira gyorsan történt. Nem volt időnk gondolkozni. – mondta, miközben felállt az ágyról.

DEAN: Hol az a ribanc? – mindketten lesütötték a szemüket – Most meg mi van?

DARA: Kidobtam. – válaszolta Dara bűntudattal teli hangon.

DEAN: Mert megszerezted a coltot. – újabb kínos csend támadt – Megvan, ugye?

DARA: Nincs.

DEAN: Nincs. – ismételte – Ezt nem hiszem el! Meg akarsz ölni? Mert, ha igen itt vagyok! Gyerünk, csináld! – ordított a lánnyal. Dara nem nézett rá, a földet bámulta. Sam érezte, hogy közbe kell lépnie, mielőtt a bátyja valami olyat mond, amit meg fog bánni.

SAM: Dean, nem kéne… - lépett oda a bátyjához, de az nem hagyta beszélni.

DEAN: Miért nem?! Kidobta az egyetlen esélyem, hogy ne kelljen a pokolba mennem!

DARA: Igen! Elcsesztem! Most már jobb? – ordított vissza.

SAM: Dara… - a fiatal Winchester nem tudta, mit tegyen. Dean olyasvalamiért bántotta a lányt, ami miatt nem érdemelte volna meg.

DARA: Sajnálom, oké?!

DEAN: Persze, hogy oké! Egy sajnálom is meg tud menteni a rohadt pokoltól! Bárcsak sosem találkoztunk volna! – ahogy az utolsó szavak elhagyták az idősebb Winchester száját, a szobában síri csend támadt. Dara csak bámult rá, úgy érezte, mintha kést döftek volna a szívébe. – Remek! Elfelejtettem a gézt! – majd kiment és becsapta maga mögött az ajtót. Dara hátat fordított Samnek. Érezte a szemében gyűlő égető könnyeket. Nem akarta, hogy bárki is sírni lássa. Erősnek kellett lennie.

SAM: Nem úgy értette.

DARA: De igen.

SAM: Dehogy! Csak meg van ijedve. Hidd el, én tudom! Szeret és el kéne neki mindent mondanod!

Dara letörölte az arcán végig folyó könnyet, majd Sam felé fordult. A szemében mintha vihart tombolt volna. Elkeseredettség, harag és düh tükröződött a tekintetében.

DARA: Ez az ÉN életem, az ÉN döntésem és NEM mondok el neki semmit! Hát nem látod? Hol élsz te, Sammy, Sohaországban? Az egyetlen ok, amiért itt vagyok, hogy még mindig az apja tökéletes katonája! Soha nem hozott volna magával, ha ő nem mondja neki! Ez nem egy tündérmese, ahol a herceg megmenti a hercegnőt és boldogan élnek, amíg meg nem halnak! Nem szeret, soha nem is tette, csak egy rohadt munka vagyok neki!

Úgy érezte, nem bírja tovább. Túl nagy volt a teher. De tudta, nem omolhat össze. Nem ott és nem akkor… miatta.

Most az egyszer Dean nem bánta, hogy gyalogolnia kellett. Szüksége volt rá, hogy kiszellőztesse a fejét. Abban a pillanatban megbánta, amit Daranak mondott, ahogy kiejtette a száján, de akkor már nem volt visszaút. Az igazság az, hogy rettegett. Már csak 2 hete maradt, és úgy tűnt, az utolsó esélye is elúszott, hogy kibújjon az alku alól. Megvette a gézt, majd visszasétált a motel szobába. Dara az ágyon feküdt csukott szemekkel, Sam pedig az asztalnál ült. Megfogta a szatyrot, amit előzőleg az asztalra tett, majd leült az ágyra a lány mellé. Dara felkelt, hogy be tudja kötni a sebét. Nem szóltak egymáshoz, még csak nem is néztek egymásra. Mialatt Dean kitisztította a sebet, majd pár öltéssel összevarrta, Dara elfordította a fejét. Sam csendben ülve figyelte őket. Nem tudta, mit tegyen, mondjon el mindent a bátyjának, vagy hagyja, hogy a dolgok csak megtörténjenek. Ismerte a testvérét, tudta, ha a lány meghal, és megtudja az igazat, abba belepusztul. Nem volt benne biztos, hogy még egyszer túlélné, hogy valaki más hal meg helyette.

Másnap újra úton voltak. A kocsiban nyomasztó csend volt. Délután megálltak egy városban. Dara a kocsiban maradt, míg a két testvér elment venni valami ennivalót. Mikor kiléptek a közértből, Dean meglátott egy cd boltot.

DEAN: Menj csak, mindjárt megyek én is. – mondta az öccsének, ahogy odaadta neki a chipset, amit Daranak vettek.

SAM: Oké. – felelte, majd elindult vissza a kocsihoz.

Pár perc múlva Dean beszállt a kocsiba és egy kazettát nyomott Dara kezébe.

DEAN: Boldog születésnapot! – mondta kissé félszegen. A lány ránézett, majd a kazettára. Jimi Hendrix „The Cry of Love” albuma volt.

VISSZATEKINTÉS

Dean elmélázva üldögélt a lerobbant motelszobában, ahol megszálltak, amíg az apjuk vadászni ment. A lányra gondolt, akinek előtte pár perccel neki ment. 11, talán 12 éves lehetett. Nem tudta kiverni a fejéből. Reményvesztettség, düh, harag, szomorúság, annyi kimondatlan érzés tükröződött a tekintetében, mintha magát látta volna. Kinézett az ablakon és a lány még mindig ott ült. A közelben volt egy lemezbolt, úgy döntött, körülnéz. Amint az üzletben sétálgatott, meglátta Jimi Hendrix „The Cry of Love” albumát. Megvette a lemezt és elindult visszafele. A lány még mindig ott üldögélt a lépcsőn. Dean megállt előtte.

DEAN: Mert olyan elveszettnek tűntél, és neked mentem. – mondta, miközben felé nyújtotta a lemezt.

JELEN

DARA: Köszönöm! – Dean szemében ott volt a megbánás, ahogy a lányra nézett.