Dean:

Rég szórakoztam ilyen jól, mint az elmúlt néhány percben. Benyitok a szobába, és ott áll az öcsém pucéran, Stellával szemben, akin mindössze egy flottírtörölköző van. Mi a jó eget csinálhattak ezek ketten, amíg én autót szereltem? Az Erotika temetője óta Sammytől bármi kitelik…

Na jó, nyilván az történt, amit paradicsom-arccal magyaráztak, hogy nem tudtak a másik ottlétéről, Stella meg elfelejtett törölközőt hozni magával a fürdőszobába, vagy mi. Nem emlékszem pontosan, mert röhögtem.

-                     Tessék, vedd fel ezt – hallom Stella hangját kintről, amint az öcsémhez beszél, aki telefonján keresztül épp Bobbyval társalog.

-                     De ez Deané! Én ezt föl nem veszem! – méltatlankodik az öcsém. – Bocs, Bobby, ezt nem neked mondtam…

Na, az apácánk rábukkant az ördögös boxeralsómra, amit egy vicces kedvű pincérnőtől kaptam tavaly Valentin-napra. Ezek szerint nem veszítettem el, pedig esküdni mertem volna, hogy Iowában hagytam. Nem baj, legalább már tudom, mit veszek az öcsinek karácsonyra: örödögös boxert! Lehetőleg olyat, ami világít. Hehe…

Basszus, mitől lett olajos a lábujjam, amikor cipőben másztam be a kocsi alá?!

-                     Köszönöm! – kiált fel Stella megkönnyebbülten. Ezek szerint öcsikém rászánta magát az alsógatyára. – És még egyszer bocs az iménti jelenetért – kér elnézést a lány -, csak nem tudtam, hogy itt vagy.

-                     Semmi baj, én se tudtam – mondja Sam. – Azt hittem, Dean szórakozik.

Te úristen, Sammy felvette az örödgös boxeremet! Fényképezze le valaki!

Ez nem igaz, a lábam még mindig tiszta olaj! Rohadt csúszós kád! Most vizes lett a hajam! Nem probléma, akkor azt is megmosom. Blugy, blugy…

-                     Dean, sietnél egy kicsit? – Kicsivel később Sam ingerült hangját hallom az ajtón túlról. – Már tíz perce ülsz a kádban!

-                     Hajat mosok! – kiabálok vissza.

Milyen türelmetlen itt valaki! Igazán tudhatná, hogy imádom sokáig áztatni magam. És különben is, az olaj még mindig nem jött le a lábamról. Hol a szivacs?

Kíváncsi vagyok, Sam mit derített ki Walshéknál, meg hogy miért telefonált Bobby, ezt viszont eszem ágában sincs zárt ajtón keresztül megtárgyalni, úgyhogy nyugodtan fürdőzök tovább. Jé, lejött az olaj! De jó!

-                     Dean, negyed óra! – Az öcsém egyre idegesebb. Akkor bosszantsuk még egy kicsit!

-                     Méred az időmet? Akkor megdöntöm a rekordomat! – lelkendezek.

-                     Én is szeretnék fürödni, lehetőleg még ma!

-                     Nyugi már, még csak hat óra van! Különben is, aki chipendale-t játszik, az várjon a sorára!

És ezzel a vitát lezártnak is tekinthetjük. Nna, mossuk le a sampont…

-                     Negyven perc – dörmögi Sam, amikor kijövök a fürdőszobából.

-                     Új rekord! – vigyorgok rá.

Körülnézek a szobában: az öcsém az alsógatyámban ül a laptopja előtt, Stella pedig nincs sehol.

-                     Az apáca? – kérdezem.

-                     Elment – csukja be Sam a gépét, majd fog egy törölközőt, és elindul a fürdő felé az ördögös boxerben.

Basszus, az öcsém hordja a gatyámat! Ezt nem hagyhatom annyiban!

-                     Szerintem te voltál az első meztelen férfi, akit életében látott – közlöm vele kajánul vigyorogva. – Nem csodálkozom, hogy elmenekült.

Erre az öcskös arca elkomorul, s vörös foltok jelennek meg rajta: zavarban van!

-                     Seggfej – veti oda félvállról, aztán becsukja maga után a kékesszürke ajtót.

-                     Visszakaphatnám az alsógatyámat? – szólok utána.

Az ajtó egy résnyire kinyílik, s egy ördögös boxer repül ki rajta, mely egyebesen a fejemen landol. Ezt meg megbánod, Sammy!

***

-                     Öcskös, ha akarsz valamit attól a csajtól, legközelebb ne csak állj ott, és bámuld! – magyarázom Samnek, amikor már Collinsék háza előtt állunk, frissen és üdén, ráadásul olajmentesen.

Tesókám szkeptikusan néz rám az EMF-fel a kezében. Nem értem, miért, hiszen kettőnk közül én vagyok az, akinek ilyen pofát kellene vágnia. Ugyanis még mindig nem sikerült kibékülnöm Sammy „vízereket keresünk”-ötletével, pedig már azóta próbálkozom, hogy eljöttünk a motelből. Állítólag Walshéknál működött a dolog. Majd meglátjuk.

-                     Ha Collinsék lánya nyit ajtót, megmutatom, hogy csajozik egy profi! – jelentem ki határozottan, majd izomból megnyomom a csengőt.

-                     Miből gondolod, hogy Collinséknak van lányuk? – vonja fel a szemöldökét Sam, még mindig szkeptikusan.

-                     Megérzés – vonok vállat.

Most miért kell így nézni? Az én módszereim mindig beválnak a lányoknál, és még csak nem is kell levetkőznöm hozzá. Legalábbis az első tíz percben nem.

Az ajtó ekkor kinyílik, én meg majdnem feldöntöm az öcsémet, olyat ugrok hátra. Hála a velünk szemben álló, széle-hossza egy nőszemélynek, akinek sárgarépa színű haja van, és az arcára kent foszöld krém miatt úgy néz ki, mint egy vízihulla! Atyaúristen!

-                     Maguk meg kicsodák?! – reccsen ránk a hölgyemény.

-                     A Vízművektől jöttünk – feleli Sam vigyorogva, és látszik rajta, hogy csak komoly erőfeszítések árán tudja visszatartani a nevetést.

Ez nem igaz! Még képes és kiröhög! Nem ezt érdemlem! Csak öt percig szívattam a törölközővel!

-                     Vízereket keresünk – folytatja az öcsém, hivatalosnak tűnő hangon. – Ugyanis a kábelesek szeretnének bekötni ide valamit, és kiküldtek minket, hogy nézzünk körül, nincsenek-e itt vízerek, amelyek akadályozhatják munkálataikat.

-                     Jól van, jöjjenek – von vállat Mrs. Vízihulla kelletlenül, és félreáll az ajtóból. – De ugye nem fognak felásni semmit?

-                     Mi biztos nem – felelem, miközben átszeljük a krémszínűre festett előszobát, ahol cipők hevernek szanaszét a fehér járólappal fedett padlón.

Tényleg, a földalatti vezetékeket nem az utcán szokták bekötni? Ahhoz miért kell bejönnünk a házba? Tudtam én, hogy valami nincs rendben a tervvel! A kis okostojás persze nem jött rá. Szerencsére, Mrs. Collins sem.

-                     Dean – szólít meg Sam vigyorogva -, az előbbi kétméteres ugrás is a csajozási módszereidhez tartozik? – kérdezi.

Jól van, nekem se sikerülhet minden! Honnan tudhattam volna, hogy Collinséknak nincs lányuk? Vagy ha van, akkor házon kívül tartózkodik.

-                     Na és, ha az utcába kötik be a kábelt, ahhoz miért kell… - kezdem, amikor az EMF sípolni kezd.

Mrs. Collins erre elfordul a nagyképernyős plazmatévétől, melynek képernyőjén egy barna hajú, anorexiás csaj kornyikál spanyolul.

-                     Csak nem vízeret találtak? – kérdezi a nő.

Nem akarja lemosni azt a rohadt krémet?! Mert akárhányszor ránézek, erős bennem a késztetés, hogy belelőjek egy sorozatot.

Apám, ebben a nappaliban tényleg nincsenek növények! Ott a tévé, a hangszórók, a hülye absztrakt festmények meg az ezüstmetál polcok, de sehol egy szál virág vagy egy cserépnyi zöld izé.

-                     Azannyát! – álmélkodok, mire Mrs. Vízihulla-Collins kérdőn néz rám. – Öhm, csak azon csodálkoztam, hogy egy ilyen világos szobában nincsenek növények.

-                     A férjem gyűlöli őket – hangzik a válasz. – Megmérgezte őket, és mind elszáradt.

-                     Milyen kár! – sóhajtok fel.

Annyira azért nem. Így legalább tudjuk, kit kell ma éjjel kiásni.

Hol vagy már, Andy Collins? Itt bolyongunk egy órája a temetőben, de még nem találtuk meg a sírját. Pedig Stella megpróbálta kiszedni Steve Collinsból a pontos helyet, de a srác nem igazán volt képes másról beszélni a Casablancán kívül. Hihetetlen ez a kiscsaj! Egyik pillanatban még az öcsémmel kavar, aztán meg a Collins-gyerekkel… Mi lesz veled, apáca? Ő és Sam alig szólnak egymáshoz, csak elvörösödnek, akárhányszor csak összenéznek. Bobby nem értette, mi ütött beléjük, aztán, mióta felvilágosítottam, folyton vigyorog. Pedig nem is a pókeres verziót meséltem el. Azt csak akartam. Az lett volna a lényege, hogy vetkőzős pókert játszottak, és Stella nyert. De végül az igazat mondtam, mert nem akartam, hogy Sammy agyonvágjon az ásójával.

Hopp, egy Collins-sír! Igaz, ez még nem Andrew, hanem Archibald, de már nem lehetünk messze. Aki először megtalálja, az a vendégem egy sörre!

Nna, meg is van: Andrew Collins, meghalt 1974. június 30-án. Akkor ássunk! Persze, ezt is Samnek meg nekem kell csinálni, mert Stella lány, Bobby meg minek strapálja magát, ha mi, fiatalok is itt vagyunk? Tudjátok, mi ebben a tanulság? Ne vadássz ötvenes pasikkal.

Se beszari lányokkal, akik akkorát képesek visítani, hogy azt még a nagyanyjuk is hallja Sioux Fallsban. Hála Stellának, nem tudtuk elégetni Andy Collins csontjait, mert amikor tartotta nekünk a zseblámpát, az éjjeliőr kutyája megbökte az orrával! Oké, hogy ez volt a második éjszakai túrája a temetőben, és hogy én is megijednék, ha Rex felügyelő a kezemhez nyomná azt a nedves orrát, de mégse kellett volna akkorát visítani, hogy felébredjen rá az éjjeliőr, és kihívja a rendőrséget, akik mostanra már körülvették a temetőt.

Mi van, ha éjszaka megint meghal valaki? Bravó, Stella!

De most legalább nem bőg, pedig elég rendesen lecsesztük a kocsiban, menekülés közben. Igaz, azóta már nyolcvanszor bocsánatot kért, ami bizonyos szempontból még idegesítőbb, mint a sírás, mégis arra utal, hogy valamilyen pozitív hatást már gyakoroltunk a kis apácára.

Bobby reggelig itt marad a motelben, ami azt jelenti, hogy az öcskössel kell egy ágyban aludnom. Már ha ő nem Stellát választja, tekintettel a délután történtekre. Na jó, ehhez azért még a Greenleaf teljes alkoholkészlete kevés lenne. Éppen próbálja felvidítani azzal, hogy a mi bénázásainkról mesél neki, többek között arról, amikor egy alkalommal vadászat közben bekapcsoltuk a tűzjelző berendezést. Persze, az is Sammy műve volt…

-                     Hé, fiúk – dugja k a fejét Bobby a fürdőszobából. – Ma már ne menjetek fürödni, mert elfogyott a meleg víz.

Eleve nem volt már sok belőle, hiszen délután mindnyájan túlestünk a tisztálkodási programon. A tapasztalt vadász pólóban, alsógatyában kacsázik ki a fürdőszobából, baseballsapkával a fején. Vajon alvás közben leveszi? Jó kérdés…

***

Reggel visszavisszük Bobbyt Jeremy Owenshez, aki azzal fogad bennünket, hogy az éjjel sírgyalázók jártak a temetőben.

-                     Tudjuk – von vállat a tapasztalt vadász. – Azért is vagyunk itt. Letehetnénk az ásóinkat nálad, amíg a rendőrök nyomoznak? – kérdezi kertelés nélkül.

-                     Sejtettem, hogy ti voltatok – mondja az ansleyi autószerelő, száját keserű mosolyra húzva. – De miért akarjátok nálam hagyni az ásókat?

-                     Mert lehetséges, hogy a rendőrök a motelekbe is benéznek, vagy ne adj’ isten, az autókba – magyarázom. – Na már most, ha találnak a kocsinkban két ásót, az esetleg gyanús lehet nekik.

Nem mintha a fegyverraktár a csomagtartóban nem lenne gyanús, de hát szövetségi nyomozók vagyunk, nem? Nekik kell fegyver! Ásó viszont nem létszükség a munkájukhoz.

-                     A te garázsodat valószínűleg békén hagyják – veszi át a szót Bobby -, mert benned bíznak.

-                     És este úgyis elvisszük innen őket – szól közbe Stella.

-                     Csak nem vissza akartok menni a temetőbe? – tátja el a száját Jeremy.

Mind a négyen bólintunk, mire az autószerelő a fejét csóválja.

-                     A környék tele van rendőrökkel. Roy ugyanis addig nem fog elmozdulni onnan, amíg el nem kapja a sírgyalázót – magyarázza. – Normális esetben magasról tojna az egészre, de most be akarja bizonyítani az ansleyi fakabátok hatékonyságát az itt tartózkodó szövetségi ügynököknek. – Jelentőségteljes pillantást vet Samre és rám.

A franc egye meg! Ilyen buzgómócsingot a gimiben láttam utoljára! Miért most kell mélyítgetnie a nyelvcsapásait?! Stella, ezt sosem bocsátom meg neked! És mindenek föltött: soha többet adom ki magam szövetségi nyomozónak!

-                     Nem lehet őket valahogy kijátszani? – tűnődik Sam.

Naná, oszoljunk két csoportra: Bobby és én harisnyával a fejükön beosonunk a bankba, pénzt követelünk, és amíg a rendőrök velünk próbálnak megegyezni, Sammy és Stella végeznek Andy Collinsszal.

-                     Vigyétek el az őrsöt egy Lakers-meccsre – javasol Jeremy.

Ennél még az én bankos ötletem is jobb!

-                     Másképp nem lehet szellemeket ölni? – szólal meg Stella ártatlanul. – Csak úgy, hogy elégetjük a csontjaikat?

Mindnyájan kérdőn nézünk rá, mire ő elpirul a falon lógó jávorszarvasagancs alatt. Mert Jeremy nappalija tele van vadásztrófeákkal: vaddisznó, szarvas, puma… már csak az éneklő lazac hiányzik. Úgy érzem magam, mint egy vadászkastélyban.

-                     Ez a legegyszerűbb módszer – feleli Bobby elmélázva. – Hiretelen nem jut eszembe másik, de gondolkodom.

Na, azt nekem is kéne, mert én is csak az égetősre emlékszem.

-                     Apukátok naplójában olvastam, hogy egyes kísérteteket tükör segítségével lehet kinyírni – folytatja Stella. – Össze kell törni, vagy ilyesmi.

-                     Az Bloody Maryk ellen hatásos – világosítom fel. – De ez egy sofőrgyilkos gyerek!

-                     Tudom, de azt is olvastam, hogy a tükörben el lehet fogni a szellemet.

-                     Akkor Amanda Phillips hogy nem szorult be a fürdőszobatükörbe? – húzom fel a szemöldökömet.

Jeremy ekkor az italos szekrényéhez csoszog, kivesz onnan egy Johnnie Walkert, majd nagyot húz belőle. Sok neki ennyi természetfeletti így, egyszerre. Meg tudom érteni. De… nem akar bennünket is megkínálni?

-                     És ha abban a tükörben fognánk el, amelyiknél megölték? – szólal meg ismét Stella. – Annak a kamionnak, amelyik elütötte, biztos volt egy visszapillantó tükre!

-                     Ismered azt a mondást, hogy tűt keres a szénakazalban?! Mert ez pont olyan!

Nem hiszem el, hogy ezzel a kiscsajjal veszekszek egy ilyen bődületes baromságon! Azt még kevésbé érem fel ésszel, hogy még mindig kitart az álláspontja mellett. Sosem láttam még ennyire határozottnak. Álmában megszállta valami?

-                     Interneten utánanézhetnénk – kel a lány védelmére Sam. – Mindegyik kamionsofőr, aki itt meghalt, a Ross&Reed-nél dolgozott, sőt Aaron Westbrooke is! A városi adattárból kikereshetnénk a gyilkos kamion rendszámát, felhívnánk a céget, rákérdeznénk a kocsira…

-                     Lehet, hogy hülyeség, amit Stella mond – töpreng Bobby. – Bonyolultnak bonyolult, de nem hülyeség.

Naná, csak éppen mindennek meghatározott időben kell történnie: a szellemnek pontosan akkor kell meglátnia magát a tükörben, amikor elérjük a pontot, ahol elütötték. Előtte persze meg kell találnunk azt a visszapillantó tükröt, amelyik abban a bizonyos kamionban volt. Tudjátok, mit? Inkább raboljunk bankot.

Nem hiszem el, hogy bár még mindig nem találtunk semmit a visszapillantó tükörről, Bobby és Sam kitartanak Stella hülye ötlete mellett. Én már régen feladtam. Délután öt óra van, emberek! Ha eddig nem volt semmi, ezután se lesz!

Most éppen Apa naplóját lapozgatom, hátha rábukkanok valami használhatóra. Hmmm… démonok, a louisianiai szellem, fekete kutyák, csontvázak… á, szellemek!

-                     Basszus, de hülyék vagyunk! – kiáltom, végigolvasva apa bejegyzését. – Ezüst! Szíven kell szúrnunk a rohadékot egy ezüst tőrrel!

A többiek is szíveskednek végre rám figyelni, de az öcsém már megint idegesítően szkeptikus fejet vág, Stella tágra nyílt szemmel mered rám, Bobby pedig a homlokára csap.

-                     Meg akarod idézni? – kérdezi az öcsém.

-                     Mondjuk – vonok vállat.

Ekkor az ablakon keresztül látom, amint egy piros kamion befordul a motel parkolójába.

-                     De lehet, hogy nem is kell idehívnunk – teszem hozzá, sokatmondó pillantást vetve a járgányra.

Kilenc óra körül Bobby már a közeli kocsmában ücsörög a Buddy Harris nevű, harmincas sofőrrel, és ki tudja, hányadik sört gurítja már le. Az idősödő vadász véletlenül épp akkor botlott bele az ürgébe, amikor az épp a kamionja körül őgyelgett, és mivel a kamionsofőrök szeretnek inni, azonnal rábólintott egy körre a kocsmában. Annyira sietett, hogy még a slusszkulcsot is az ajtóban felejtette. Milyen kár… na de így legalább nem kell az álkulcsokkal szenvedni.

Hú, ez nagyon brutális! Elveszek egy ekkora vezetőülésben! Mekkora kormány! Wow, ez a topless hawaii-baba nagyon tuti! Máris otthon érzem magam!

-                     Dean, biztos vagy benne, hogy te akarod vezetni? – kérdezi Sam a piros-fehérre festett ajtóban állva. Jé, most én nézek le őrá, és nem fordítva. Kiiirály!

-                     Miért, talán te akarod? – kérdezek vissza.

Az öcskös szótlan marad, s ezt akár „nem”-ként is értelmezhetjük.

-                     Tudsz kamiont vezetni? – aggodalmaskodik Stella nagy szemeket meresztve.

-                     Még sosem próbáltam, de nem lehet olyan nehéz – vonok vállat, majd a zsebembe nyúlok az Impala kulcsaiért. – Ti gyertek utánam a babymmel – dobom le azokat az öcsémnek.

-                     Nálad van a tőr? – érdeklődik Sam felvont szemöldökkel.

És hol marad a „köszönöm”? Bunkó egyetemisták.

Nna, induljunk!

Jé, ez nem is nehéz, csak szokatlan! De nagyon tuti! Ha abbahagyom a vadászatot, esküszöm, megtanulok vezetni egy ilyet! Lassan elérjük az országútnak azon pontját, ahol Andy Collins meghalt.

Közben feltekerem a rádión a hangot, ugyanis találtam egy szuper old rock-adót, és végre kiereszthetem a hangom anélkül, hogy az öcsém hozzám vágna valamit. Fire fight fire… ó, ha tudnám tovább a szövegét…

A franc egye meg, hogy pont most kezd el recsegni! Jön a Collins-gyerek. Hmm… hová is tettem a tőrt?

Jézusom, ez a hang! Judy Stuart kornyikálására emlékeztet, még általánosból. Kiszakad a dobhártyám! Ráadásul ez a visítozó dög le akarja sodorni a kamiont az árokba! Alig bírom tartani a kormányt! Basszus, döntsd már el, hogy a szembesávba akarsz menni, vagy az árokba! Te rohadt kis…

Ilyen nincs! Mit akarhatnak tőlem ilyenkor telefonon?!

-                     Sammy, te vagy az? – veszem fel kissé ingerülten.

-                     Nem, Claudia Schiffer – vág vissza az öcsém. Most mit poénkodik itt vészhelyzetben?

-                     Hasonlítasz is rá – dünnyögöm.

-                     Minden rendben van? – kérdezi.

-                     Naná, cukorkák, virágok, már csak Bambi hiányzik. Meg Walt Disney – ironizálok.

Ekkor a szellem kilök a vezetőülésből. Elejtem a telefont, és olyat látok a kormányon, hogy a kamion eleje az árokban köt ki, én beesek a két ülés elé, ahol majdnem felnyársal egy kézifék. Te rohadék! Csak ki ne gyulladjon a járgány, mert akkor nem hiszem, én is szellem leszek!

Egyszer csak azon veszem észre magam, hogy egy kövérkés, vöröses hajú, sápadt gyerek telepszik rám, hatalmas karikákkal vérben forgó, zöld szemei alatt, aztán éles fájdalom hasít a mellkasomba.

Remegő kézzel kutatok a tőr után a kabátzsebemben, miközben már egész testemet feszíti a fájdalom, és sötét karikák táncolnak a szemem előtt. Érzem, hogy gyengülök, míg az a rohadék egyre nagyobb súllyal nehezedik rám. A francba, nem akarok meghalni! Ujjaimat szorosan a tőr markolata köré fonom, és minden erőmet megfeszítve felemelem a kezem, melyből majd’ kiesik az ezüst penge, annyira remeg.

Hirtelen minden elhomályosul, majd vakító fehér fény árad szét a kamionban. Most mi van? A fehérség lassan eloszlik az utastérben. Andy Collins szelleme eltűnt – ezek szerint sikerült leszúrnom. Hurrá!

Végignézek magamon, hogy mindenem megvan-e. Basszus, teljesen átizzadtam a ruhámat! Tiszta víz! Tekintetemmel az ezüst tőr után kutatok, mely az anyósülés alatt hever, pengéjén fekete foltokkal. Felveszem a padlóról, és a pólómba törlöm. Annak már úgyis mindegy.

Ebben a pillanatban valaki feltépi az ajtót, majd Samet látom bemászni a kocsiba.

-                     Jól vagy? – kérdezi.

-                     Fogjuk rá – felelem.

Az öcskös a kezét nyújtja, hogy felsegítsen, és most az egyszer el is fogadom. Mire kikászálódunk a kamionból, Stella épp akkor teszi le a telefonját.

-                     Szóltam Jeremynek, hogy küldje ki az utómentőket – mondja. – Egyébként jól vagy? – kérdezi, végignézve ra