A még egy ital, amit engedélyeztem magamnak a Dean előtti ütközést megelőzően, túl gyorsan elfogyott. Talán egy üveggel jobban jártam volna. Mégiscsak tovább tart… Szedd össze magad! Nem fog megverni! Max. ordítozik, na és? Majd visszaordítok! Nagy nehezen elhatároztam magam és minden bátorságom összegyűjtve elindultam az idősebb Winchester felé.

- Hova mész? – hallottam Sam hangját mögülem.

- Beszélek vele.

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet. Ilyenkor jobb békén hagyni, amíg lenyugszik.

- Kösz a tanácsot! – feleltem, majd újra Dean felé vettem az irányt. Még hogy várjak! Jobb az ilyesmin minél hamarabb túl lenni! És amúgy is! Mit hisz ez rólam, én vagyok az Oroszlán az Ózból? Nem félek én senkitől! Amelyik kutya ugat, az nem harap.  Sam óva intése kellően felpaprikázott ahhoz, hogy elfelejtsem, előtte fél perccel valóban tartottam a bátyjától. Mikor végre odaértem a biliárdasztalhoz, Dean úgy tett, mintha észre sem venne. Ott álltam, mintegy idióta. Próbáltam magam rávenni, hogy legalább annyit kinyögjek, bocs. Sir Eltonnak igaza volt, bocsánatot kérni valóban a legnehezebb dolog a világon! Nyögd ki, és már túl is leszel rajta! Csak három betű, gyerünk már!

- Figyelj Dean, az előbb én… én tényleg nem akartam… - Remek! Mekegek, mintegy kecske. – szóval tudod…

- Csak semmi érzelgés, hercegnő! – mondta, miközben belelökött egy újabb golyóba – Beszállsz? – Hű, ez könnyen ment! Ki sem kellett mondanom azt a bizonyos szót!

- Nem is tudom… nem nagyon játszottam még… - feleltem olyan ártatlan képet vágva, mint a ma született bárány. Zseniális ötletem támadt! Még hogy nem játszottam, kacag a májam! Jobb vagyok, mint Tom Cruise a Pénzszínében, és persze szerény is. Rájöttem, Dean is csak olyan, mint a többi pasi, az egoját kell ellene fordítani. Pár körig eljátszom, hogy gőzöm sincs az egészről, aztán viszem a pénzét! Előre várom, milyen képet fog vágni!

- Majd megpróbálok kíméletes lenni! – mosolygott rám önelégülten, és fogalma sem volt róla, hogy a vesztébe rohan.

- Végül is, úgyis kell a pénz valami normális ruhára, ha itt ragadok.

- Pénzben akarsz játszani? Azt hittem, nem tudsz biliárdozni.

- Bízom a jó szerencsében. – Annyira szende képet vágtam, hogy hozzám képest még Hófehérke is romlott vegas-i nőcskének tűnhetett. – Szóval golyók a lukakba… Nem nagy ügy!

Rettentően bájos volt. Pont azt csinálta, amire számítottam. Úgy tettem, mintha még azt sem tudnám, hogy tartsam a dákót, ő pedig előzékenyen segített, és megmutatta. Ahogy mögém állt, hogy segítsen, fura bizsergés járta át az egész testem. Még sosem éreztem ilyet. Az asztalra figyelj! Az egész csak a hülye medál miatt van! Milyen erős a keze… cipő, farmer, póló… Túl közel van, nincs ez így jól! HÜLYE MEDÁL! Próbáltam elvonatkoztatni a megmagyarázhatatlan érzéstől és a játékra figyelni. Hál’ Istennek Dean két kör alatt elnyerte az összes pénzem, ami nem volt túl sok. Neki viszont pont volt annyi, hogy abból másnap vegyek valami normális göncöt és cipőt. Jövök már szerelmetes Conversem!

- Dupla vagy semmi? - kérdeztem.

- Most vesztetted el az összes pénzed.

- Oké, ha veszítek, tied a pénzem, ha veszítesz, enyém a pénzem meg a tied is.

- Kezdj! – Szegény flótás, még csak nem is sejti, hogy most vesztette el az összes pénzét!

- Húú! Bement! – ujjongtam, ahogy belöktem az első golyót.

- Szép lökés! – mosolygott rám, még mindig teljes nyugalommal.

5-6 perc múlva már csak egy golyó volt az asztalon.

- Úgy tűnik, jó tanár vagy, szöszi! Lehet, hogy pályát tévesztettél! – veregettem meg a vállát, majd tőr a szívbe, belöktem az utolsó golyót is. Dean majd szétrobbant a dühtől. Látnotok kellett volna! Olyan képet vágott, mint Chuck Norris, mikor olyan híresen csúnyán néz. – Azt hiszem, ez az enyém. – vigyorogtam rá, miközben elvettem a pénzét az asztal sarkáról. – Fizetem a söröd.

Sam felé vettem az irányt, aki a pultnál üldögélve figyelt minket.

- Kérj bármit, meghívlak! – mosolyogtam büszkén.

- Az az én pénzem!

- Már nem. Elnyertem!

- Csaltál! – közölte vádlón.

- Kikérem magamnak, még a feltételezést is!

- Azt mondtad, nem játszottál még!

- Nem, ezt nem mondtam.

- Dehogynem! A saját fülemmel hallottam!

- Azt mondtam, nem nagyon. A kettő nem ugyanaz. – Bizony barátaim, igaz a mondás, az ördög a részletekben lakozik. Aki látta már a Télaput, az tudja, mindig el kell olvasni az apró betűs részt. Nem mintha itt lett volna bármit is olvasni…

- Sam! – Mami! A nagy Dean Winchester az öcsihez fordul segítségért. Vicces.

- Én ebből inkább kimaradnék. – Szegény Sam a legtöbbször megpróbált nem beleszólni a vitáinkba. Hamar megtanulta, jobb pártatlannak maradni, mert ugye, ha Dean mellé állt, én sértődtem meg, ha meg mellém, akkor meg Dean sértődött meg.

- Kicsalta az összes pénzünk, te meg nem szólsz semmit?!

- Tulajdonképpen, te is mindennap ezt csinálod…

- Az más! Valamiből élnünk kell, zsenikém! Az ő pártját fogod? – nézett az öccsére vádlón.

- Nem fogom senkinek a pártját, csak megemlítettem, hogy…

- Ennyit a testvéri összetartásról!

- Ugyan, szöszi! Nem kell ezt olyan véresen komolyan venni! Megvert egy lány, na és? Ne is törődj vele! Inkább kövesd a példám, fürödj meg és aludj! – magyaráztam, miközben elindultam a kijárat felé.

Mivel én értem vissza először a szobába, birtokba vettem a zuhanyt. Nem volt más ruhám, visszavettem a kosztümöt. Kényelmes lesz ebben aludni. Mégiscsak jobb lett volna a póló meg a boxer! Megfésülködtem, majd kimentem és leültem a kanapén. Sam következett utánam, aztán Dean maradt utoljára. Mikor Sam kijött a fürdőszobából, Dean kotorászott valamit a táskájában, aztán elindult a fürdőszoba felé. Ahogy elhaladt mellettem, odadobott egy ócska fekete pólót.

- Nem fogom kimosni a szennyesed! – Még a végén képes és Hamupipőkét csinál belőlem!

- Azt hittem, nem ebben akarsz aludni, de ha nem kell, úgy is jó. – majd el akarta venni, de akkor már nem adtam. Kedves próbált lenni, én meg ilyen paraszt vagyok… Honnan kellett volna tudnom, hogy ilyen figyelmes is tud lenni? Nem látok a jövőbe, nem vagyok én Nostradamus!

- Add vissza! – húztam vissza magam felé a pólót.

- Az akció kifújt, hercegnő. – húzta maga felé.

- Ne izélj már! Engedd el!

- Nem. Egyszeri és megismételhetetlen ajánlat volt. – olyanok voltunk, mint a kölyökkutyák, akik összevesznek a felmosófejen. Az egyikünk erre húzta, a másik meg arra, csoda, hogy nem szakadt el a póló.

- Dean!

- Halljam a varázsszót! – Varázsszót? Adok én neked mindjárt olyan varázsszót… - Kell a póló vagy nem?

- Jól van! Kérlek!

- Tessék! – elengedte a pólót, majd bement a fürdőszobába.

Amíg átöltöztem, Sam nagyon kedvesen elfordult. Tudtam, hogy nem les. Szerintem, ha felcsapnánk egy szinonima szótárt az „ártatlanság” bejegyzés alatt, tuti ott szerepelne, hogy Sam Winchester. Hullafáradt voltam. Azért mégsem mindennap történik meg az emberrel, hogy egy nem létező helyen találja magát, ahol az állítólagos lelki társával is összefut. Sam lefeküdt, és már aludt is. Remélem nem szúrta meg valami mérgezett szövőszék! Kétlem, hogy örülne, ha egy herceg ébresztené 100 év múlva. Bevetettem magam az ajtóhoz közelebbi ágyba. Azért választottam ezt, mert ha menekülni kell, mégiscsak jobb közvetlenül a kijárat mellett lenni, a másikban meg már amúgy is ott volt Sam. A táskámból kivettem a kést, amit még aputól kaptam, és a párna alá csúsztattam. Tudjátok, csak a biztonság esetére. Gyönyörű darab volt, egy sárkánnyal a markolaton, és nagyon, nagyon éles, mindig magamnál tartottam. Őrült világban élünk, sosem lehetünk elég óvatosak. A zuhany elzáródott, majd pár perc múlva Dean megjelent a fürdőszoba ajtóban, egy szál boxerban. Hallottam a lépteit felém közeledni, de úgy tettem, mint aki már alszik. Számoljatok csak utána, 2 ágy, 3 ember…

- Tudom, hogy nem alszol hercegnő. Nem fogok Sammel aludni. – ott állt az ágy végénél, és magyarázott.

- Jó. - Még mindig nem nyitottam ki a szemem. Elég volt az alsógatyás Deanből délután! Attól, hogy nem bírom, én is csak nő vagyok, és el kell ismerni, nincs miért panaszkodnia…

- A kanapén sem.

- Úgy is jó.

- A padlón sem.

- Nekem nyolc.

- És a kocsiban se.

- Még mindig ott a fürdőszoba. – javasoltam kedvesen.

- Elképesztő vagy! Gyerünk, menj odébb! – mondta, ahogy bevetődött mellém az ágyba. Most meg mi a fenét csinál? Ugye nem hiszi, hogy egy ágyban fogok vele aludni?

- Mégis mit csinálsz? – kérdeztem felháborodva.

- Aludnék, ha végre befognád. – felelte, miközben félig lehúzta rólam a takarót, és bebújt alá. Miért is lenne itt több takaró?

- Remélem, nem gondolod komolyan, hogy egy ágyban fogok veled aludni!

- Ez az én ágyam, ha nem tetszik, hogy itt vagyok, még mindig ott a fürdőszoba. – Szép! A saját szövegemmel vág vissza. Nincs egy önálló gondolata se?! – Mi ez? – Megtalálta a késem.

- Hármat találhatsz! Kés.

- Miért tartasz te kést a párna alatt?

- Például, ha egy ujjal is megpróbálsz hozzám érni, reggelre nem lesz mivel tapogatóznod, már ha egyáltalán megéled a reggelt.

- Beteg vagy! - közölte.

- Te is betettél valamit a párna alá, vagy az alvós macid rejtegeted ott?

- Fogjátok már be! – szólalt meg álmosan Sammy a másik ágyból.

Mindketten elhallgattunk. Egy darabig kényelmetlenül mocorogtunk egymás mellett. Az ágy túl kicsi volt két embernek, akik nem kedvelik egymást. Próbáltam minél távolabb mászni tőle, ami nem volt egyszerű. Dean is valami hasonlóval próbálkozhatott, feltételezem. Nem láttam, mit csinál, mivel hátat fordítottam neki, és ő is ugyanezt tette. Annyira az ágy szélén voltam, hogy ha csak egy centit is elmozdultam volna, legurulok, de ez sem volt elég. Bármennyire is szerettem volna, akárhogy mocorogtam, valahogy mindig hozzám ért. Miért nem tud csak egy kicsit kisebb lenni? Ha akkora lenne mint én, simán elférnénk! Fogynia kéne! Vagy nekem… Túl közel van hozzám! Ez így nagyon nem jó! Hagyd már a nyavalygást! Felnőtt vagy, kibírod egy másik felnőttel egy ágyban! Nem nagy ügy! Nem lesz semmi! Talán mégsem volt olyan jó ötlet elfoglalni az ágyát…