Az elefánt, a mamut és a jeti esete, avagy, ha két szőke találkozik

Szóval előzőleg ugye ott hagytam abba, hogy a fejemet fogva álltam pisztollyal a kezemben, amikor megjelent az a másik srác és döbbenten kérdezte, hogy mi történik.

- Mi a fene folyik itt?

Jézusom! Ez még nagyobb, mint a másik! Akkora, mintegy jeti! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futottak át az agyamon, mikor megláttam az ajtóban azt az óriást. Nem mintha valaha is találkoztam volna személyesen egy jetivel is, de tuti, hogy ennél azok sem lehetnek nagyobbak.

- Menj a szöszi mellé és semmi hirtelen mozdulat! – szegeztem rá a fegyvert, miközben persze figyeltem a másikra is.

- Nem is vagyok szőke!

- Pedig pont olyan képet vágsz! – Ha ti is láttátok volna, pont ugyanezt mondanátok.

- Te már csak tudod. – Ja, persze, én is szőke vagyok, majdnem elfelejtettem.

- Fogd be! – Szánalmas, hogy ennél jobb nem jut eszembe!

- Fogd be te!

- Én mondtam előbb! – Gratulálok! Felvételt nyert az óvoda kis csoportjába!

- Hölgyeké az elsőbbség.

- Nálam a pisztoly! – Ez előbb is eszembe juthatott volna!

- Elég! Valaki elárulná, hogy mi ez az őrület?! – Hűha, úgy emlékeztem, ő a kedvesebb, most meg itt ordítozik. Bár jobban belegondolva én se örülnék, ha egy őrült tyúk fegyvert szegezne rám.

- Majd én megmondom! – kezdtem, ahogy ott álltak előttem - Szédülök és hasogat a koponyám…

- Ha nem fejeltél volna meg…

- Fogd be! És fáj a lábam, rohadt magas sarkú! – szitkozódtam, miközben kibújtam abból az irtózatos kínkamrából, mármint a cipőből – És pisztoly van a kezemben! Utálom a fegyvereket! Ez a te hibád! – ordítottam Deanre.

- Ha nem fejeltél volna meg, most nem lenne nálad a pisztoly!

- Ha nem másztál volna rám, nem fejeltelek volna meg!

- Ha TE nem tepertél volna le, nem másztam volna rád!

- Ha nem hadonásztál volna ezzel a hülye pisztollyal, nem kellett volna, leteperjelek!

- Ha nem esel be ide, akkora hanggal, mintegy elefánt, nem kellett volna pisztolyt fognom rád!

- ELEFÁNT?! – Komolyan egy elefánthoz mert hasonlítani?!

- Hé, srácok! – szólt közbe Sam, mielőtt még bármi történhetett volna. Csak akkor tűnt fel, de vészesen közel kerültünk egymáshoz Deannel a vita hevében. Mindketten dühösen kapkodtuk a levegőt és csak bámultunk egymásra. – Próbáljuk meg értelmes emberek módjára megbeszélni a dolgot! Kezdhetnénk azzal, hogy leteszed a pisztolyt! – mondta, miközben Dean és én még mindig farkasszemet néztünk. Az adrenalin szintem az egekben volt. Ha így folytatom, a végén még úgy járok, mint Jason Statham a „Felpörgetve”-ben! Fel sem tűnt eddig, hogy milyen szép a szeme… Jézus, megőrültem?! Koncentrálj!

- Jól van. – feleltem, a pisztolyt pedig az ágy alá csúsztattam, nehogy valaki megint rám szegezze.

- Az a kedvenc pisztolyom!

- Ugyan már, majd kiszeded! És az istenszerelmére, vegyél már fel valamit!

- Oh, csak nem tetszik a látvány, hercegnő? – kérdezte már megint azzal a hülye mosollyal a fején, amitől a falra tudtam volna mászni.

- Ha tetszene, nem akarnám, hogy eltakard, szöszi!

- Kár tagadnod, hercegnő! Tudom, hogy ebben a pillanatban képes lennél rám vetni magad. – Na, erre mondják, hogy akkora arca van, hogy nem fér be az ajtón.

- Álmodik a nyomor. És ne hívj hercegnőnek!

- Miért, idegesít, hercegnő? – kérdezte miközben végre felvett egy pólót meg egy gatyát.

- Hát, ha már így rákérdeztél, igen, idegesít, szöszi!

- Örömmel hallom, hercegnő! – vigyorgott rám.

Ennyi! Elég volt! Megölöm, de most már tényleg!

- Megöllek!

Elszakadt a cérna és majdnem neki mentem, de Sam elkapott a derekamnál fogva, hogy ne tudjak kárt tenni a bátyjában. Kapálóztam, mintegy idióta, a karjaim és a lábaim a levegőben röpködtek, ahogy próbáltam elérni azt a bunkót, hogy megölhessem, de annyi esélyem sem volt, mint Dávidnak Góliát ellen. Kéne az a parittya!

- Nyugi! Hé, nyugi már! - próbált Sam megnyugtatni.

Igaza van. Le kell higgadnom! Nem hagyom, hogy egy ilyen paraszt miatt lecsukjanak! Nem ér annyit. Ahogy abba hagytam a kapálózást, Sam is engedett a szorításból és már épp teljesen elengedett volna, amikor már megint megszólalt.

- Hagyd csak Sammy, ingyen show!

- Ennyi! Megölöm! – ordítottam, miközben Sam újfent próbált visszafogni - Engedj el! Komolyan megölöm!

- Dean, csendben maradnál csak egy percig, hogy mind lenyugodhassunk? – kérdezte, miközben én kezdtem elfáradni a nagy hadakozásban és csak álltam ott, Sammel a hátam mögött.

- Ha magányra vágytok, csak szóljatok!

A fiatalabb Winchester csak akkor vette észre, hogy még mindig szorosan magához ölel.

- Oh, sajnálom! – zavarba jött és elengedett.

- Semmi baj. – feleltem fáradtan mosolyogva.

- Akkor most üljünk le, és mondd el, ki vagy, kérlek!

Kérlek! Talán, ha a másik is próbálkozott volna ezzel, neki is elmondtam volna, mi a szitu.

- Jól van, de mondd meg annak a mamut bátyádnak, hogy fogja be a száját! – feleltem, miközben leültem az asztalhoz.

- Mamut? – nézett rám értetlenül.

- Ha én elefánt vagyok, akkor te minimum mamut!

Épp válaszolt volna valamit, mikor az öccse közbeszólt.

- Dean, elég volt!

- De hát ő kezdte! – mutatott rám.

- Nem igaz! Ő kezdte!

És újra ott voltunk, ahol a part szakad.