ODAÁT/SUPERNATURAL 3. ÉVAD Nicole átlagos lány, aztán hirtelen a sorozat világába csöppen, és fogalma sincs, miért. Nem vagyok jó ismertetőkben, nézzétek el nekem, légyszi! Véleményeket, légyszi! Képek a galériában ;)
0. fejezet
Újra otthon
Ágy, puha ágy…Állj! Hol vagyok? És miért puha az ágy? Ahogy álmosan kinyitottam résnyire a szemem, próbáltam körül nézni, hol lehetek. Otthon…otthon vagyok! „Atyaég…” mondtam félhangosan magamnak. Ez nem lehet! El sem búcsúztam! Senki nem szólt, hogy ilyen gyorsan megy! Kezdtem pánikolni, könnyek gyűltek a szemembe, a gyomromban, mintha szikla lett volna, a világ pedig őrülten forogni kezdett velem. Egy pillanatig azt hittem, elájulok, de mielőtt teljesen átadhattam volna magam a rohamnak, ami közeledett, Annie hangját hallottam a konyhából. Erőt vettem magamon és elindultam kifelé. Nem hallotta, hogy jövök, úgyhogy még mindig magában morgott.
-Jó reggelt! – köszöntem neki kicsit aggódva, hogy vajon mi történhetett, amíg én abban a bizonyos másik világban voltam.
- Már akinek. – mondta morogva. Úgy tűnt, nincs mitől tartanom, valahogy nyilván megoldották, hogy ne tűnjön fel senkinek, hogy eltűntem. Lehet, hogy klónoztak…de durva, két én, még belegondolni is bűn. Ha valaki látta a „Szigetet” Scarlett Johansonnal meg Ewan McGregor, az tudja, milyen végzetes következményei lehetnek az ilyesfajta dolgoknak. Vagy! Az is lehet, hogy csináltak egy robotot, mint a Stephord-i feleségekben és azzal helyettesítettek. Jézus! Ez még rosszabb! Egy folyton bárgyún vigyorgó én…
- Figyelsz te egyáltalán? – annyira elmerültem a gondolataimban, hogy fel sem tűnt, hogy a barátnőm beszél.
- Bocs, elkalandoztam! Mit mondtál?
- Azt, hogy utálom az évadzárókat! Komolyan! Tegnap volt az Odaát utolsó része és tudod, hogy lett vége?!
- Hogy? – kérdeztem, mintha minimum arról lenne szó, kinyerte a választásokat. Minden porcikámmal rá összpontosítottam, tudni akartam a választ, hátha rájövök, mi történt.
- Tényleg érdekel? – kérdezte döbbenten. El kell ismerni, régen nem nagyon érdekeltek a sorozatok, főleg nem az olyanok, mint az Odaát. Mindig azt mondtam, van elég bajom, nem hogy még mások szenvedését nézzem. De a helyzet változott, mióta ott voltam ahol.
- Jól van, na! Nem kell leharapni a fejem! Egyáltalán mióta izgat ennyire a téma?
Mióta én is a téma része vagyok.
- Kérlek! Úgyis elmondanád!
- Nicole, mármint nem te, bár te is lehetnél, mert megszólalásig hasonlítasz a csajra…- Ha tudnád az igazat… - Tényleg, nincs egy elveszett ikertesód?
- Nem, Annie, nincs. Elmondanád végre mi lett vele? – imádom a barátnőm, de néha az idegeimre tud menni. Most is csak magyaráz, a lényeget meg nem mondja.
- A csaj egyszerűen eltűnt!
- És?
- Nincs és, eltűnt és kész. Jézusom, mennem kell dolgozni, este találkozunk!
- Oké. Szia!
Abban a pillanatban, ahogy Annie elhagyta a házat a szoba felé indultam. Tudtam, hogy minden részt felvesz videora, így nyilván a mostaniakat is. Odasiettem a polchoz, ahol a kazettákat tartottuk, és nézelődni kezdtem, de sehol nem láttam az utolsó részt. Hova a fenébe tetted? A lejátszó! Annie rendetlen volt és mindig a lejátszóban hagyta a kazettát, amire előzőleg felvett valamit. Előbb is eszembe juthatott volna! Belenéztem, a kazetta pedig reményeimnek megfelelően ott is volt. Levetődtem a kanapéra és elindítottam. Reklámok! Fintorogtam. Annie állandóan egy órával előbb beindítja a felvételt, nehogy egy perc is lemaradjon. Szörnyen idegesítő, most még tekergethetek is! Jobban belegondolva, mindegy, úgyis a végére tekertem volna, mivel tudni akartam, hogy reagált az eltűnésemre. Végre! A képernyőn Deant és Samet láttam aludni, a szobában, ahol előzőleg megszálltunk. Kb. egyszerre ébredtek fel és kérdezték, hol vagyok, aztán vége. VÉGE??? Na látjátok, pontosan ezért nem nézek sorozatokat! Még azt sem tudtam megállapítani, mit szólt hozzá, hogy nyomom veszett! Majd szétrobbantam a dühtől, amikor úgy döntöttem, megnézem azokat a részeket, amikben elvileg benne vagyok. Gondoljatok csak bele! Ha visszajutok, márpedig olyan nincs, hogy ne jutnék vissza, előnyben lennék, mert én azt is tudom, mit beszéltek, mikor nem voltam velük! Állati! Kihallgathatom őket, megtudhatom a kis titkait! Odamentem a polchoz és levettem azt, amelyikre az volt írva „Odaát 3.1-3.4”. Remek, most megnézhetem a saját életem. Beraktam a lejátszóba és elindítottam. Reklámok, reklámok és megint reklámok. ANNIE!!! Üvöltöttem magamban, viszont tekergetni nem volt kedvem, így magam mellé dobtam a kapcsolót, ültem és vártam, hogy elkezdődjön.
Miközben üldögéltem a kanapén a tévé előtt, arra gondoltam, milyen fura egy lény az ember, de tényleg! Senki nem tudja, mit is akar. Gondoljatok csak bele! Mikor megkapjuk, amit akartunk, mindjárt nem is kell és megint a régit akarjuk, vagy újat, de sosem azt, amink van. Vegyünk például engem. 23 éves vagyok, a szüleim meghaltak, a munkahelyemről nemrég kirúgtak, mert nem bírtam tartani a szám és beszóltam a főnöknek, a pasim megcsalt, úgyhogy miután szétrúgtam a seggét, végleg dobtam, vagy ő dobott, mindegy…ja és a legjobb barátnőmmel, Annievel élek, aki finoman szólva is sorozatfüggő, amit néha lehetetlen kezelni, de azért még imádom. Miután minden így összejött nem vágytam másra, csak arra, hogy valahol máshol legyek, aztán mikor egy másik világba kerültem (röhej, de komolyan másik világról beszélek), mást se akartam, csak hazajönni és most…persze, most hogy hazajöhettem meg mást se akarok, csak visszamenni. Hogy hova vissza? Ezt kicsit bonyolult lenne elmagyarázni. Lényeg, ami a lényeg, hogy valahogy az „Odaát” című sorozat világában kötöttem ki, ami röhejes, mert ugye az a világ nem is létezik, de én mégis ott voltam. És, hogy miért akarok visszamenni? Ezt maga a jó Isten se tudja, ha engem kérdeztek. Persze, a sorozat rajongói most fogják a fejüket, hogy ki ne akarna Winchesterékkel élni, de nekem elhihetitek, nem egy leányálom két izzadságszagú melákkal motelről motelra utazgatni! Főleg, ha Winchesterekről van szó. Sam természetesen könnyű eset, imádnivaló, segítőkész, és azok a boci szemek… Nem úgy, mint Dean. Az az ember egy tuskó! Ti nem tudjátok elképzelni, milyen idegesítő tud lenni azzal az irritáló vigyorral a képén, amit egyesek (nehogy azt higgyétek, hogy én) szexi mosolynak vélnek! Most nyilván lányok százai gondolják, hogy meghülyültem, mert „Ó, Istenem, nézd, azokat a gyönyörű szemeket, vagy azt a tökéletesen kidolgozott testet, és a haja meg a keze és az a szexi mély hang, ami olyan mosollyal párosul, aminek nő a világon nem tudna ellenállni és nem mutatja ki, de milyen érzékeny, ahogy aggódik az öccséért és milyen bátor és erős! Egy igazi hős!”. Oké, tudom, kicsit elmerültem az ömlengésben, de még mielőtt meggyanúsítanátok, hogy én gondolom ezeket, hát nagyon tévedtek, mert NEM! Vagy igen, de lehet, hogy Samet kedvelem, erre nem is gondoltatok, igaz? Csak azért, mert róla nem beszéltem órákig, nem jelenti, hogy nem őt szeretem! Róla is tudok ám sokat mesélni! Kedves és aranyos és magas, nagyon magas, magasabb, mint Dean, arról meg már ne is beszéljünk, hogy tőlem mennyivel nagyobb. Jól összezavartam mindenkit, ne is próbáljátok tagadni! Majd rájöttök magatoktól, hogy kiért dobog az én pici szívem megállás nélkül, mintegy Forma 1-es Ferrari motorja. És, hogy miért „Alice Csodaországban” a címe ennek a tudom is én minek, mikor nem is hívnak Alicenek? Nyilván gyerekkori trauma miatt döntöttem emellett a cím mellett, sosem bírtam azt a mesét. Oh, végre! Nincs több reklám! KEZDŐDIK!
AJÁNLOM AZ OLDALT
