Az út további része újra csendben telt. Sam érezte, hogy így is túl sokat kérdezett, Dara és Dean pedig újra elmerültek a fájó emlékekben. Valamikor éjszaka megálltak egy motelnél. Mialatt Sam elment lefoglalni a szobákat, Dara és Dean a bárba mentek. Mikor Sam megérkezett a bárba Dean egyedül ült egy asztalnál egy üveg sör társaságában, Dara pedig a pultnál flörtölt a pultossal és döntötte magába a tequilat.

SAM: Hé, jól vagy? – kérdezte bátyját, aki egy pillanatra sem vette le szemét Dararól.

DEAN: Ja.

SAM: Dean, sajnálom, ha mondtam, vagy kérdeztem valamit a kocsiban, ami…

DEAN: Semmi gáz. Igazad volt, jogod volt tudni róla.

SAM: Na igen. – mondta miközben ő is Darara nézett – Ő jól van?

DEAN: Igen.

SAM: Nem gondolod, hogy többet iszik a kelleténél?

DEAN: Ah, nem. Ihat amennyit akar, képtelen berúgni, olyan, mintegy szivacs.

SAM: Te tudod… Megyek, lefekszek. Túl sok volt ez egy napra. Jössz?

DEAN: Nem, maradok még egy kicsit.

SAM: Biztos minden rendben lesz?

DEAN: Ne aggodalmaskodj már állandóan! Sammy, felnőtt vagyok, tudok magamra vigyázni!

SAM: Ő is. – mondta, jelezve, tudja, hogy Dean miért nem tart vele.

DEAN: Feküdj le, öcsi! Rád fér az alvás. Szarul nézel ki.

SAM: Kösz, te is! – válaszolta, ahogy elindult kifele.

Hajnali kettő körül Dean megunta a várakozást, úgy döntött, ha törik, ha szakad, a szobájába cipeli Darat, és ha kell, bezárja. Nem, mintha attól kellett volna tartania, hogy Dara bármi nemű ellenállást tanúsít, mivel a lány részeg volt. Még sosem láttam így. Tényleg azt hittem, képtelen berúgni.

DEAN: Gyere, aludnod kéne! – szólt Daranak.

DARA: Nem akarok menni!

DEAN: Ne kezdd! Menjünk!

DARA: Nem megyek!

DEAN: Dehogynem! – megfogta a karját és próbálta magával húzni – Gyere már!

PULTOS: Hé, valami probléma van?

DEAN: Igen, de nem a tied! A feleségem. – mondta, ahogy a saját és Dara gyűrűjét mutatta a pultos felé. Aki „megadva” magát feltartotta kezeit.

DARA: Ne higgy neki! Ez nem olyan! Még csak nem is szexeltünk!

DEAN: Jól van, elég volt! Gyere!

DARA: Mér’? Hát te mondtad! – magyarázott, miközben felállt és elindult Dean mellett. – Nem értem, mi bajod…- majdnem elesett, de Dean elkapta.

DEAN: Megvagy, nyugi, foglak! – Dara karját a vállára tette, és próbálta kitámogatni. – Csak mondd, hogy nem fogsz hányni!

DARA: Láttál te már engem valaha hányni?

DEAN: Nem, de részegen se láttalak még.

DARA: Nem vagyok részeg!

DEAN: Persze.

DARA: Hoppá! – megint majdnem elesett.

DEAN: Jól van, gyere nagylány! – mondta, ahogy felkapta Darat és a karjaiban vitte tovább.

DARA: Egyedül is tudok járni!

DEAN: Tudom, de szeretlek cipelni.

DARA: Utállak, Winchester! – mondta, miközben félig már el is aludt Dean karjaiban.

DEAN: Én is utállak… Wichester! – válaszolta mosolyogva.

Dean kinyitotta Dara szobájának ajtaját és az ágyra fektette a lányt, majd betakarta, ő pedig leült a szemben levő székre. Régi emlékek kavarogtak a fejében, arról az időszakról, mikor Dara halott volt.

VISSZATEKINTÉS

JOHN: Dean, elég volt! El kell temetnünk! – mondta parancsolóan.

DEAN: Nem, apa! Még nem lehet!

2 héttel azután, hogy Dara holtan esett össze saját kertjükben Dean még mindig nem volt hajlandó elfogadni a halálát. John aggódni kezdett a fiáért, aki mintegy megszállott kereste a megoldást a helyzetre. Legalább 40-50 könyvet olvasott végig, kipróbált bűbájokat, csodaszereket, de semmi nem segített.

JOHN: Fiam, tudom, hogy fáj…

DEAN: Nem tudod! Az én hibám! Ha hagytam volna, hogy velem jöjjön, és nem állok le vitatkozni vele megint, akkor még mindig élne!

John sajnálta a fiát, de bármennyire is szeretett volna segíteni rajta, nem tudott.

JOHN: Dean…

DEAN: Ez az utolsó apa. Ha ez sem segít, eltemetheted.

JOHN: Rendben. – bólintott.

Végül az a bizonyos utolsó szöveg segített.

DARA: Dean… - szólt elhaló hangon Dara, miközben próbálta kinyitni a szemét.

JOHN: Sssh! Pihenned kell.

DARA: Hol van Dean? – kérdezte, ahogy próbált felülni.

JOHN: Nincs itt.

Dara bólintott, majd elfordította a fejét, hogy John ne lássa a szemében megjelenő könnyeket. John sajnálta a lányt, akit úgy szeretett, mintha a saját gyereke lett volna. Ő tanította vadászni, és el kell ismerni, egy év alatt nagyon sokat fejlődött, mintha csak erre született volna. Büszke volt rá, és örült, hogy megismerhette. Miután az utolsó ráolvasás segített és Dara újra lélegzett, Dean úgy döntött, elmegy még mielőtt Dara magához térne. Bár apja próbálta rávenni, hogy maradjon, annyira gyötörte a bűntudat a történtek miatt, hogy képtelen lett volna Dara szemébe nézni.

JELEN

Dean még mindig ott ült a széken és figyelte Darat. Mikor biztosan tudta, hogy már alszik, felállt és csendben kinyitotta az ajtót, de Dara felébredt.

DARA: Dean… – szólt utána, de a szemét nem nyitotta ki.

DEAN: Igen? – kérdezte, ahogy visszafordult.

DARA: Semmi.

DEAN: Oké. – válaszolta, miközben újra kilépett félig az ajtón.

DARA: Dean… - szólt újra.

DEAN: Igen? – fordult vissza újra.

DARA: Maradj itt!

Dean nem szólt semmit, csak becsukta az ajtót, és visszaült a székre.

DARA: Ne legyél már gyerekes! Gyere ide! Ígérem, nem foglak megerőszakolni! – nézett rá mosolyogva.

Dean felállt és mellé feküdt az ágyra. Dara a mellkasára hajtotta a fejét, Dean pedig átkarolta és adott egy puszit a fejére.

DARA: Jó éjt!

DEAN: Jó éjt!