Miután Dara elmesélte nem mindennapi házasságuk történetét egyikőjük sem szólt semmit. Sam próbálta megemészteni a hallottakat, a tényt, hogy a bátyja évek óta nős és ő nem tudott róla. Bár Dara mindent elmondott Sam fejében még mindig ott motoszkált egy kérdés. Nem értette, miért van Dean és Dara még mindig „együtt”.

SAM: Egy valamit még mindig nem értek. Miért nem váltatok el? – kérdezte kíváncsian.

Ahogy Dean és a lány egymásra néztek Sam biztosan tudta, hogy valamit még mindig nem mondtak el.

DEAN: Nem vehetjük le a gyűrűt. – mondta, miközben újra az útra figyelt.

SAM: Miért? – Nem hagyta nyugodni a kérdés. Nem vehetik le? Miért? Ki mondja? És mi van, ha mégis megteszik?

DEAN: Csak mert!

SAM: Mert miért?

DEAN: Mert, ha leveszem, meghalok, és ha ő leveszi… - egy pillanatra elhallgatott, ahogy a mellette ülő lányra nézett - …szóval ő is.

Dean szemében fájdalom tükröződött, de Samet annyira hajtotta a vágy, hogy minden részletet meg tudjon, hogy nem vette észre, talán sosem gyógyuló sebeket tép fel újra kérdéseivel.

SAM: Biztosak vagytok benne? Mármint, tudod, utánanéztetek? Elolvastatok minden fellelhető forrást?

Abban a pillanatban megbánta a kérdéseket, ahogy kimondta. Dean az utat bámulta némán, Dara pedig rezzenéstelen arccal bámult ki az ablakon.

VISSZATEKINTÉS

Egy évvel az „esküvő” után Dara remek vadásszá vált. Karácsony volt. A hó esett, minden nyugodt és békés volt, egy helyet kivéve, a Winchester-ház. Ezt a helyet a béke még csak távolról sem ismerte. Ahányszor Dean megjelent, a látogatások minden alkalommal veszekedéssel értek véget.

DEAN: Nem mész sehova! – ordibált Daraval, aki közben könyveket dobált felé.

DARA: De én találtam a házat! Az az én kísértetem!

DEAN: Te találtad, majd én elintézem!

DARA: Legalább vigyél magaddal!

DEAN: NEM!

DARA: Ha John itt lenne, ő mellettem állna! Hagyná, hogy én csináljam ki a rohadékot!

DEAN: De én nem apa vagyok, és ő most nincs itt, úgyhogy én parancsolok!

DARA: Nekem ugyan nem! – ezzel elindult az ajtó fele.

DEAN: Dara, ne szórakozz velem! Gyere vissza! – mondta miközben elindult utána.

Dara „kitépte” az ajtót és kiviharzott a házból, Dean pedig utána. Utolérte és megragadta a karját, próbálta visszarángatni, de Dara nem hagyta magát, és a szabad kezével egy jól irányzott ütéssel eltalálta Dean arcát, aki elengedte a karját.

DEAN: A rohadt életbe, Dara, gyere vissza, nem viccelek! – mondta miközben próbált felállni a hóból.

DARA: Elegem van! Mégis mit hisz, hogy így parancsolgat nekem?! Nem vagyok már gyerek, ő meg nem az apám! – morogta magában, miközben próbálta lehúzni a gyűrűt. Dean csak a lány hátát látta, amint távolodik, a következő pillanatban pedig arra eszmélt, hogy Dara összeesett. Odarohant hozzá, de nem volt mit tenni, Dara halott volt. Dean ott térdelt a hóban, karjában halott feleségével.

DEAN: Gyerünk kicsim, ne csináld ezt! Dara ez nem vicces! Kelj fel, gyerünk már!

JELEN

DEAN: Nem lehetnénk ennél biztosabbak, Sammy. – mondta, mikor „visszatért” a múltból.