Miután Dean azt mondta, John hívta őt egyikőjük sem szólt semmit, csak beültek a kocsiba. Órák óta úton voltak. Dean vezetett, Dara mellette ült az anyósülésen. Sam hátul ült, figyelte őket. Dean csak az utat figyelte, Dara pedig kifele bámult az ablakon, egy pillanatra sem néztek egymásra. A légkör nyomasztó volt. Sam fejében még mindig ott cikáztak a kérdések, amiket újabbak követtek. Ki ez a lány? Hogy beszélhetett Dean apával? Miért olyan fontos, hogy Dara velünk legyen? Nem bírta tovább, úgy döntött megtöri a csendet.

SAM: Dean, nem beszélhettél apával. Halott!

DEAN: Szerinted én nem tudom?! Ő volt az!

SAM: De hogy az istenbe tudott volna felhívni?! És miért most?

DEAN: Azt akarta, hogy magunkkal hozzuk. Biztos jó oka volt rá.

SAM: De mi? Mi lehet annyira fontos, hogy felhívjon, a jó ég tudja honnan? Van valami ötleted? – kérdezte, amint Darara nézett.

DARA: Nincs. – A válasz tömör volt és rövid. Samnek határozottan az az érzése támadt, hogy nem mond el valamit.

SAM: Nem szeretnél valamit elmondani nekünk?

DARA: Nem. – A hangja kezdett idegessé válni, Sam is érezte, és egyre biztosabb és biztosabb lett benne, hogy a lány valamit eltitkol előlük.

SAM: Figyelj, ha van valami…

DARA: Az isten szerelmére, nem tudsz leállni?! Mondtam már, hogy gőzöm sincs, miért akarta John, hogy veletek jöjjek! - szinte már ordibált, ahogy ezt mondta.

Dean megunta Sam kérdéseit és látta, hogy Dara is kezdi elveszíteni a türelmét, ezért jobbnak látta, témát váltani.

DEAN: Találtam egy érdekes cikket az újságban. Floridába megyünk.

Dara egy pillanatra elmosolyodott.

DARA: Emlékszel, mikor ott töltöttem a nyarat? – kérdezte Deant.

DEAN: Igen.

DARA: Ne vágj már ilyen képet! Poén volt! Nem akartál elengedni egyedül, erre mondtam, hogy gyere velem, mire te „Nekem dolgom van, Dara! Nem hagyhatom apát egyedül!” – mondta elváltoztatott hangon, amivel Deant próbálta utánozni – John persze azt mondta, gyere nyugodtan, de te nem és mi lett a vége… Másodpercenként hívogattál, mert meggyőződésed volt, hogy valami bajba keveredek. – nevetett.

DEAN: Azért ez nem teljesen így volt. Százával rohangásztak a vámpírok Floridában!

DARA: Persze, csak rajtad kívül senki nem tudott róla. – mondta, miközben újra nevetett – Aztán két hét múlva odaállítottál, hogy hazacipelj, azon címszóval, hogy vérfarkasok is voltak a környéken. Mikor azt mondtam, nem megyek, azt válaszoltad, nem beszélsz velem többet.

SAM: Oh, ez édes! – mondta nevetve.

DEAN: Nem az! Fiatal volt, még fiatalabb, mint most! Baja eshetett volna! – kezdetett zavarba jönni, Sam és Dara pedig csak nevettek.

SAM: De még mennyire az!

Sam és Dara tovább nevetett. Dean elmosolyodott, ahogy arra a nyárra gondolt. Daranak igaza volt, tényleg jó volt. Talán az volt az utolsó időszak, mikor normális lehetett, ha csak kis időre is. Miután Dara megmakacsolta magát és nem akart hazamenni, úgy döntött vele marad, hogy figyeljen rá. Semmi vadászat, démonok vagy bármi természetfeletti. Az a két hét, amit Daraval töltött, maga volt a mennyország. Egyszerűen tökéletes. Elszomorította, hogy talán soha többet nem lesz alkalma azt a nyugalmat érezni, mint azon a nyáron. Néha jó lett volna normálisnak lenni, de tudta, az nem az ő élete lenne. Szerette volna Daranak megadni, ami neki hiányzott, normális életet, de persze Dara sosem hallgatott rá.

DEAN: Miért nem mondtad el? – kérdezte, amint komoly arccal ránézett.

Témánál vagyunk. – Gondolta Dara, ahogy abbahagyta a nevetést és Deanre nézett.

DARA: Mit gondolsz? Ez az én életem Dean, te pedig állandóan beleszólsz! Nagylány vagyok, képes vagyok döntéseket hozni egyedül is!

DEAN: De mindennap beszéltem Lizzyvel. Azt mondta, jól vagy, csak nem akarsz beszélni velem.

DARA: Persze, hogy ezt mondta. Megfenyegettem, ha elmondja neked az igazat, nem lakhat a házamban többet.

DEAN: Hát ez remek! Komolyan, zseniális! Szólnod kellett volna! Mármint, nem gondoltad, hogy jogom lett volna tudni, hogy mit művelsz?! A fenébe is, bajod is eshetett volna! – Dean megint elvesztette a türelmét és ordítozott vele. Mi a fene ütött belé? És, ha egy vadászat rosszul sül el?! Mégis mit gondolt! Senki nem vadászik egyedül!

DARA: És te nem gondoltad, hogy esetleg szeretnék róla tudni, ha a férjem egy éven belül meghal?! – most már ő is kiabált Deannel. Annyira dühös volt, hogy nem is gondolkozott, mit beszél.

SAM: Egy-egy. – Mondta, mintha ő lenne a bíró. Egy pillanat múlva viszont már ő sem volt nyugodt. – Állj, várjunk csak egy percet! Azt mondtad, a férjed?! Ti ketten… Oh, jézusom! Te jó ég! Házasok vagytok?!

Hát igen… Kiderült az igazság.

Következő fejezet: Egy perccel éjfél előtt
                                Ebben a fejezetben szinte minden kiderül Dara és Dean házasságáról.