Miután Sam látta kiviharzani Darat a bárból tovább folytatta útját Dean felé. Mikor odaért az asztalhoz látta, hogy a bátyja szörnyen ideges.

SAM: Hé, minden rendben? – kérdezte aggódva.

DEAN: Persze, majd lenyugszik. Menjünk, pakoljunk össze, holnap hazavisszük.

Sam nézte, amint Dean feláll, fizet, majd elindul kifele. Ahogy követte a testvérét kifele egyre több kérdés merült fel benne. Ki ez a lány? Honnan ismerik egymással Deant? Mi közük egymáshoz? De tudta, hiába kérdezné Deant, az úgysem válaszolna neki.

Sam elkezdte összepakolni a cuccaikat, míg Dean az ágyon ült és a fegyvereket tisztogatta. Szóval ennyire komoly. Gondolta, amint nézte a bátyját. Tudta, ha Dean fegyvereket tisztít, akkor mindig komoly dologról van szó.

DEAN: Aludjunk, hosszú napunk lesz holnap.

SAM: Dean, kérdezhetek valamit?

DEAN: Nem. – mondta, amint lefeküdt és hátat fordított Samnek, aki a másik ágyon ült és próbált rájönni, vajon mi zajlik benne.

SAM: Ki ez a lány? – Úgy gondolta, megpróbálja, hátha valamit ki tud húzni Deanből.

DEAN: Mi nem volt világos abban, hogy nem? – még mindig háttal feküdt, így Sam nem láthatta az arcát, de érezte a hangján, hogy nem kéne feszegetni a témát.

Tudta, úgy sem szed ki semmit a bátyjából, ezért úgy döntött sétál egy kicsit. Nem tudna aludni, mert túl sok minden motoszkált a fejében. Késő volt, úgy hajnali fél három körül lehetett. Amint kinyitotta az ajtót, és körül nézett észrevette Darat, aki egy kicsit odébb saját szobájának ajtaja előtt ült. Talán vele többre megyek. Gondolta, amint elindult felé.

SAM: Szia!

DARA: Szia! – Az arca fáradt volt, a haja kócos, mégis gyönyörű volt. Sam leült mellé.

SAM: Mit csinálsz itt az éjszaka közepén?

DARA: Én is kérdezhetném ugyanezt. – mondta, amint rámosolygott.

SAM: Jogos. – mondta, ahogy viszonozta a mosolyt – Nem tudtam aludni.

DARA: Én sem.

Egy darabig csendben ültek egymás mellett. Dara messze járt, valahol egy más világban, ahol minden tökéletes. Sam nézte őt, ahogy a távolba nézett, a szemében rengeteg fájdalom tükröződött, mégis valami megmagyarázhatatlan fény ragyogott benne.

DARA: Szeretek éjszaka kint ülni. Olyan nyugalmas. Sem emberek, sem démonok, vagy más szörnyek. Néha azt képzelem, ahogy a sötétbe bámulok, hogy nincs mitől tartanom.

SAM: Mit fogsz csinálni?

DARA: Hogy érted?

SAM: Dean azt mondta kell menned.

DARA: Ja, persze, ha Dean azt, akkor úgy lesz.

SAM: Komolyan!

DARA: Komoly vagyok. Holnap beülök a kocsiba, ti hazavisztek és ennyi.

SAM: Ennyi? Csak így belemész? – Sam meglepődött, milyen nyugodtan kezeli Dara a helyzetet. Fel volt készülve egy kiadós ordibálásra, még arra is, hogy Dean a csomagtartóba tuszkolja a lányt, ha az nem akar menni. – Nem ismerlek, de nem úgy tűnik, mintha nagyon érdekelne, mit akar Dean.

DARA: Nem mondtam, hogy ott is maradok. – mondta mosolyogva – Ti kb. két, maximum három napig valahonnan figyeltek majd, hogy jó kislány vagyok-e, aztán tovább álltok, utána én is.

SAM: Ki vagy te? – kérdezte Sam, ahogy a lány arcát fürkészte.

DARA: Ha Dean szeretné, majd elmondja. Nem tőlem kell meg tudnod. – mondta, amint ránézett.

SAM: De Dean nem mond semmit, reméltem, majd te… - Dara közbevágott, mielőtt befejezhette volna.

DARA: Aludnunk kéne. – mondta.

Felállt, kinyújtotta a kezét, hogy segítsen Samnek is felállni.

DARA: Jó éjt, Sammy! – mondta, miközben kinyitotta szobája ajtaját.

SAM: Jó éjt! – Érdekes módon, az, hogy Sammynek nevezte egyáltalán nem zavarta, kimondottan jólesett neki. Imádta bátyját, de néha jól jött egy-két kedves szó.

Másnap reggel Dean arra ébredt, hogy csörög a telefonja.

DEAN: SAM! – Gondolta, majd az öccse felveszi a telefont, de a csengés nem maradt abba. Mikor körülnézett látta, hogy egyedül van a szobában. A mobilból pedig egyre hangosabban szólt az AC/DC-től a Back in Black. A kijelzőre nézett, de nem tudta ki az, mivel nem jelezte ki a számot.

DEAN: Igen. – A szemét újra becsukta, miközben álmosan beleszólt a telefonba.

JOHN: Dean, én vagyok az. – Ebben a pillanatban Dean teljesen ébren volt, felült az ágyban.

DEAN: Apa?

JOHN: Jól figyelj arra, amit mondok, mert… - nem tudta befejezni a mondandóját, mert Dean közbevágott.

DEAN: Tényleg te vagy az? De hogy és hol vagy és – ezúttal John nem hagyta folytatni.

JOHN: Erre most nincs idő!

DEAN: De honnan tudjam, hogy tényleg te vagy az? – természetesen nem akarta elhinni, hogy az apjával beszél, hiszen egy halott nem telefonálgat.

JOHN: Sosem ismernéd el, de imádod Celin Dion Becaused you loved me című számát, mert mindig Darara emlékeztet, megfelel?

DEAN: Igen. – a szíve majd’ kiugrott a helyéről. Az apja volt az, kétség sem férhetett hozzá. Senki más nem tudja, hogy valaha is meghallgatott akár csak egy Celine Dion dalt is.

JOHN: Magatokkal kell vinnetek Darat! – a hangja aggodalommal teli volt.

DEAN: De apa… - nem értette, miért kellene Daranak velük menni, ő csak egyet akart, hazavinni és biztonságban tudni őt.

JOHN: Semmi de! Magatokkal viszitek és a téma lezárva! – mondta ellentmondást nem tűrően.

DEAN: Igen, uram. – A régi beidegződés még mindig élt benne. Bár nem tudta, miért, de tudta, ha az apja azt akarja, hogy Dara velük menjen, annak oka van.

JOHN: Az alku, am…

DEAN: Apa? - A vonal megszakadt.

Dean csak ült az ágyon. Nem tudta hova tenni a hívást. Miért kell velünk jönnie? És mit akart apa az alkuról mondani? Az ajtóban Sam jelent meg egy nagy pohár kávéval a kezében.

SAM: Felébredtél? – kérdezte, miközben a kávét az asztalra tette.

Dean nem válaszolt, csak meredt maga elé.

SAM: Dean, jól vagy? – kérdezte aggódva – Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott.

DEAN: Jól vagyok. – mondta miközben odament az asztalhoz és elvette a kávét. – Szólj Daranak, hogy pakoljon! Indulunk. – utasította Samet, miközben elkezdett felöltözni.

SAM: Szólj neki te! – Dean úgy nézett rá, hogy Sam inkább úgy döntött, követi az utasítást.

Samnek kopognia sem kellett, Dara épp kifelé tartott egy táskával a kezében.

SAM: Hello!

DARA: Jó reggelt!

SAM: Már kész is vagy?

DARA: Ismerem a bátyjád. Csoda, hogy nem tuszkolt már tegnap a kocsiba, hogy hazahurcoljon, mint valami taknyos tinit.

Sam és Dara a kocsinál várt, amíg Dean elment leadni a kulcsokat. Mikor visszaért egyből a vezetőülés felé vette az irányt.

DEAN: Velünk jössz. – mondta, miközben próbálta kinyitni a kocsi ajtaját.

DARA: Mi van?!

DEAN: Velünk jössz! – olyan ideges volt, hogy egyszerűen nem talált a kulcslyukba.

Sam érezte a köztük lévő feszültséget és úgy döntött, inkább nem szól bele a vitájukba, bár nagyon érdekelte volna, vajon, miért változtatta meg Dean a véleményét.

DARA: NEM!

Közben Deannek végre sikerült kinyitnia az autót.

DEAN: Nem kérés volt, ülj be a rohadt kocsiba!

DARA: Mondtam már, hogy nem! Nem megyek veled sehova! Nem vagyok bábu, amit ide-oda rángathatsz! Hazaviszel és végeztünk!

DEAN: A fenébe is Dara, apa hívott!

Sam és Dara döbbenten álltak. Egyikőjük sem tudott megszólalni.